Nagybudafalvi Vermes Lajos (Szabadka, 1860. június 27. – Szabadka, 1945. május 22.) sportoló, oktató, sportszervező.
Életpályája Budapesten orvosi tanulmányokat kezdett. Tornászként tűnt fel, de szinte minden akkor ismert sporttal foglalkozott. Egyike volt a magyarországi legelső kerékpárosoknak. 1880-ban fivéreivel együtt létrehozta a Szabadkai Torna Egyletet, és ennek keretében 1880 és 1914 között évente megszervezték a Palicsi Olimpiai Játékokat, atlétikai, úszó-, kerékpárosversenyeket és ünnepélyeket, télen pedig jégünnepélyeket rendeztek.
Maradandó alkotása az 1892-ben Szabadkán megépített 500 m hosszú, 4 m széles, ellipszis alakú kerékpárpálya. Magyarországon ez volt az első ilyen pálya, Európában pedig a harmadik. A pálya mellett épült fel a Bagolyvár elnevezésú épület, ami Olimpiai Játékok során a sportolók szálláshelyéül ("Olimpiai falu") szolgált.
Emlékezete Vermes Lajos-díjSzabadka: Átadták a Vermes Lajos-díjakat, 2018. február 22. A Palicsi-tó partján 2004-ben avatták fel teljes alakú, 1:1 méretű bronzszobrát.Vermes Lajos A nevét viseli egy tóparti sétány (obala Vermeš Lajoša). Vermes Lajos-napok programsorozat Palicson (1. nap gyermek sportversenyek, 2. nap szakmai előadások, 3. nap VeLaTour kerékpár és gyalogtúra)
Jegyzetek
Források
Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar kerékpárosok Kategória:Szabadkaiak