A Kispesti Textilgyár (rövidített nevén: KISTEXT) egy egykor jelentős, mára már megszűnt budapesti textilgyár.

Története A Kispesti Textilgyár Rt.-t Kőbánya és Pestszentlőrinc határán Popper Hugó, Adolf és Károly alapította 1907. január 22-én. (Pestszentlőrinc közigazgatásilag 1874-től 1910-ig Kispesthez tartozott, ezért szerepel a gyár nevében Kispest.) 1919-ben csatlakozott a céghez Popper Károly veje, Ágoston Manó, akinek szakértelme hozzásegítette a vállalatot, hogy jelentős textilgyárrá nője ki magát. Pamutszövetet és abból abroszokat, ágyneműket és más háztartási textíliákat gyártottak, részben exportra is.

A gyár a II. világháború alatt nem szenvedett jelentős károkat, így a háború után ismét működni tudott. 1948 márciusában államosították. 1949-ben hozzá csatolták a Benkő Textilipari Rt. céget és ettől kezdve Kispesti Textilgyár Nemzeti Vállalat néven folytatta tevékenységét, majd 1950-ben nevét Kispesti Textilgyárra (röviden KISTEXT) változtatták.

1963. július 1-jével az iparvezetés több pamutipari vállalat összevonásával – köztük a KISTEXszel – létrehozta a Pamutnyomóipari Vállalatot (PANYOVA). A KISTEXT azonban 1980-ban egyesült a Soroksári Textilgyárral (SORTEX) és 1981-ben kivált a PANYOVÁból, hogy SORTEX néven önálló vállalatként működjön tovább 1992-ig, amikor is csődeljárás alá vonták, de nem számolták fel, hanem Kispesti Textilgyár Pamutipar Zrt. néven zártkörű részvénytársasággá alakították át. 1998-tól Printex Pamutipari Rt. néven folytatta tevékenységét, de csődbe ment és 2000-ben a nyíregyházi AMM-TEX Textilkeresedelmi Kft. vásárolta meg, amely azonban szintén csődbe ment és felszámolás alá került.

Az üzem területére iparvágány vezetett be a Budapest–Kecskemét-vasútvonalból.https://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpg A vágány maradványa 2019-ben még látható volt,https://www.google.hu/maps/@47.4534617,19.1614795,3a,75y,357.35h,78.38t/data=!3m8!1e1!3m6!1stG4RRIELV9mfVKWx6ZtqMg!2e0!5s20190701T000000!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D11.616263299489574%26panoid%3DtG4RRIELV9mfVKWx6ZtqMg%26yaw%3D357.346538992528!7i16384!8i8192?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDEwNy4wIKXMDSoKLDEwMDc5MjA3M0gBUAM%3D mielőtt a Kártoló utcát leaszfaltozták.https://www.google.hu/maps/@47.453467,19.1614753,3a,75y,357.35h,78.38t/data=!3m8!1e1!3m6!1sEdK9ZXQObjH4ZxiXtRsaJA!2e0!5s20210301T000000!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D11.616263299489574%26panoid%3DEdK9ZXQObjH4ZxiXtRsaJA%26yaw%3D357.346538992528!7i16384!8i8192?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDEwNy4wIKXMDSoKLDEwMDc5MjA3M0gBUAM%3D

Képtár

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikk Kispesti Textil SE Benkő Textilipari Rt. Budapesti gyárak listája

További információk

Singer Arje Iván: Igazgató úr. A Kispesti Textilgyár igazgatójának igaz története; Alexandra, Pécs, 2012 Asztagosné Ármai Jolán: Emlékeim a Kistextről; Tomory Lajos Múzeum, Bp., 2022

Kategória:Magyarországi textilipari cégek Kategória:Technika Magyarországon Kategória:Technikatörténet Kategória:Textilipar