Rafael Cabral Barbosa (Sorocaba, 1990. május 20. –) brazil válogatott labdarúgó, az amerikai Real Salt Lake játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Sorocabában született Rafael 2003-ban csatlakozott a Santos ifjúsági akadémiájához. 2010-ben került fel az első csapat keretéhez. Június 2-án, a Cruzeiro elleni 0-0-s bajnoki mérkőzésen mutatkozott be a csapatban. Ebben az idényben állami bajnokságot és Brazil Kupát nyert a csapattal.

Egy évvel később ugyancsak első lett a Santosszal a paulistai állami bajnokságban és pályára lépett a Copa Libertadoresben is, amelyet megnyert a klubbal. 2012-ben egymást követő harmadik alkalommal lett az állami bajnokság legjobbja a Santos, ezenkívül megnyerték a Recopa Sudamericánát.

2013. július 11-én az olasz Napoli szerződtette. 2013. december 7-én debütált új csapatában, bár az első szezonjában többnyire José Manuel Reina cseréjeként számítottak rá. December 11-én a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott az Arsenal elleni csoportmérkőzésen.Fase a gironi - Gruppo F: Napoli vs Arsenal, Stadio San Paolo - Napoli 11/12/2013 - 20:45CET (20:45 ora locale). 2014. február 20-án térdszalag szakadást szenvedett, így a szezon hátralevő részét ki kellett hagynia.

Reina távozása után a 2014-2015-ös idény kezdetétől ő lett a Napoli első számú kapusa. December 22-én, a Juventus elleni Szuperkupa-találkozón két tizenegyest is kivédett a büntetőpárbajban, így nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Napoli megnyerje a kupát. Mariano Andújar érkezését követően elvesztette helyét a kezdőcsapatban, amelyben 23 alkalommal kapott helyet. Az ezt követő három szezonban mindössze egy bajnoki találkozón kapott lehetőséget, miután Reina visszatért a csapathoz és érkezett kölcsönbe a klubhoz Gabriel Vasconcelos Ferreira.

2018 nyarán a Sampdoria igazolta le. December 4-én az Olasz Kupában mutatkozott be a csapatban a SPAL elleni mérkőzésen.

2019. augusztus 6-án a Reading bejelentette, hogy három éves szerződést kötöttek. A 2019–2020-as szezonban az év játékosának választották meg klubjában. 2022. január 17-én közös megegyezéssel felbontotta a szerződését.

A válogatottban 2012 májusában az amerikaiak elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be a brazil válogatottban. Tagja volt a 2012-es olimpiára készülő válogatott keretnek is, de sérülése miatt nem szerepelhetett a tornán.

Statisztika 2019. január 12-én frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSantos20103202020—3602011320—1402206802012250—12016053020135040—230320Összesen940602806101890Napoli2013–14801020—1102014–152300080103202015–1600000000002016–1710100000202017–180000000000Összesen3202010010450Sampdoria2018–190020000020Karrier összes12601003806202360

Sikerei, díjai

Klubcsapatokkal Santos Paulistai állami bajnok: 2010, 2011, 2012 Brazil kupagyőztes: 2010 Copa Libertadores-győztes: 2011 Recopa Sudamericana-győztes: 2012

Napoli Olasz kupagyőztes: 2013–14 Olasz Szuperkupa-győztes: 2014

A válogatottal Brazília Superclásico de las Américas: 2014

Jegyzetek

Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:1990-ben született személyek Kategória:A Santos FC labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:A Reading labdarúgói Kategória:A Cruzeiro labdarúgói Kategória:A Grêmio labdarúgói Kategória:A Real Salt Lake labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek