Bujáki Zsófia (Budapest, 2001. április 3. –) Londonban élő magyar színésznő, forgatókönyvíró, rendező és producer.
Élete Budapesten született, gyermekkorát Veresegyházon töltötte.
Négy évig játszott Éli Nóra színművésznő színjátszó csoportjában. 13 évesen kezdett el forgatásokra járni.
2020-óta Angliában él és tevékenykedik. Diplomáját 2023-ban szerezte, a southamptoni Solent egyetemen, filmkészítő szakon.
2026-tól a National Film and Television School hallgatója.
Pályafutása Színészi pályája Ujj Mészáros Károly, az X – A rendszerből törölve című filmjével indult el, amelyben a főszereplő Balsai Móni lányát alakítja. Több hazai és külföldi produkcióban is szerepelt, köztük az Alvilág (2019) és A Tanár (2020) című RTL-es sorozatokban, valamint a Borderlands (2024) és a Halo (2022) című produkciókban is.
2020-ban költözött ki az Egyesült Királyságba, ahol a színészet mellett rendezéssel, forgatókönyvírással és producerkedéssel foglalkozik. Filmjei több külföldi díjat is nyertek.
Szerepei filmekben, sorozatokban X – A rendszerből törölve (2018) – Kati Alvilág (2019) – Natasa Csak színház és más semmi (2019) Treadstone (2019) – Lilah Conway A Tanár (2020) – Betty Baptiste (2021) - Receptionist Shadow and Bone (2021) - Soldier Halo (2022) - Villager Borderlands (2024) - Crimson Lance Soldier Alone at Dawn (TBA)
Rendezései
Frequency (2023) Corpus (2023) The Callback (2022)
Külső hivatkozások
Bujáki Zsófi a port.hu oldalon Bujáki Zsófi az Internet Movie Database oldalán.
Jegyzetek
Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők