Daniel Ruiz-Bazán Justa, ismertebb nevén: Dani (Sopuerta, 1951. június 28. –) spanyol válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Sopuertában született, Baszkföldön. Pályafutását kisebb baszk csapatoknál kezdte, majd 1971-ben az Athletic Bilbao csapatához került. Első teljes idényében a tartalékcsapatban játszott. Ezt követően két évre kölcsönadták a másodosztályú Barakaldo CF együttesének.
1974-ben visszatért az Athletichez. Bemutatkozó mérkőzését 1974. szeptember 29-én játszotta egy Valencia elleni idegenbeli bajnoki alkalmával. Az első komolyabb eredménye volt, amikor az UEFA-kupa 1976–77-es sorozatában csapatával bejutott a döntőbe, de ott alulmaradtak a Juventusszal szemen.
A Athletic Bilbaónál töltött időszaka alatt két bajnoki címhez (1982–83, 1983–84), és egy-egy kupa (1983–84), illetve szuperkupa (1984) győzelemhez segítette csapatát. 1986 júniusában, 35 évesen fejezte be pályafutását.
Az Athletic Bilbao színeiben 1974 és 1986 között összesen 302 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 167 alkalommal volt eredményes. A válogatottban 1977 és 1981 között 25 alkalommal szerepelt a spanyol válogatottban és 10 gólt szerzett. Részt vett az 1978-as világbajnokságon és az 1980-as Európa-bajnokságon.
Sikerei, díjai Athletic Bilbao Spanyol bajnok (2): 1982–83, 1983–84 Spanyol kupa (1): 1983–84 Spanyol szuperkupa (1): 1984 UEFA-kupa döntős (1): 1976–77
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Athletic Bilbao labdarúgói Kategória:Az 1978-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1980-as Európa-bajnokság labdarúgói