A Too Late for Love () John Lundvik brit–svéd énekes dala, mellyel Svédországot képviselte a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban.
Eurovíziós Dalfesztivál A dal a 2019. március 9-én rendezett svéd nemzeti döntőben, a Melodifestivalen-en nyerte el az indulás jogát. A döntőben nemzetközi zsűrik pontjai és a nézők telefonos szavazatai közösen alakították ki az eredményt. A dal mindkét listán az első helyen végzett, így az összesítésben is az élen zárt. A dal már a nemzeti döntő előtt első helyezést ért el a svéd slágerlistán.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 16-i második elődöntőben adták elő, a fellépési sorrendben nyolcadikként, a dán Leonora Love Is Forever című dala után, és az osztrák Pænda Limits című dala előtt. Innen 238 ponttal a harmadik helyen jutott tovább a döntőbe.
A május 18-i döntőben a fellépési sorrendben kilencedikként adták elő, az észak-macedón Tamara Todevska Proud című dala után és a szlovén Zala Kralj & Gašper Šantl Sebi című dala előtt. A szavazás során összesen 334 pontot szerzett, tíz ország (Örményország, Ausztrália, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Írország, Hollandia, Spanyolország) zsűrijétől és Norvégia közönségétől begyűjtve a maximális 12 pontot. Ez a ötödik helyet jelentette a huszonhat fős mezőnyben. Svédország a hetedik alkalommal tudott az első öt között végezni a 2010-es években.
Slágerlistás helyezések Slágerlista (2019) Legjobbhelyezés Észtország (Eesti Tipp-40) 13. Izland (Tonlist) 3.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:Dalok a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon