Bill Evans (Plainfield, New Jersey, 1929. augusztus 16. – New York, 1980. szeptember 15.) hétszeres Grammy-díjas amerikai dzsesszzongorista, zenekarvezető, zeneszerző. Sokak véleménye szerint megújította a dzsesszzongorázást.
Pályakép Tizenkét éves korában már pénzért zongorázott lagzikon. Közben hegedülni és fuvolázni is tanult. Egy egyetem New Orleans közelében fuvolaösztöndíjat nyújtott neki. Diplomát zongorázásból kapott, a vizsgakoncerten Beethovent játszott. Francia szerzők, Ravel és Debussy álltak hozzá a legközelebb. Bachot gyakran elemezte. Rengeteget tanult. Diáktársai még akkor is hallgatták, amikor csak gyakorolt.
Közben kóros önbizalomhiányban szenvedett. Gyakran rátört a kétely, vajon elég jó-e? Első lemeze egy év alatt csak nyolcszáz példányban kelt el. A második lemeze csak két év múlva jelent meg („Nem tudtam semmi újat mondani”).
Együttműködés Miles Davisszel Miles Davis minden idők legnagyobb példányszámban eladott dzsesszlemezén, a Kind of Blue-n Evans volt a legfontosabb, döntően inspiráló partner. Evans Miles Davis szűk köréhez tartozott. A legendás szextett egyetlen fehér tagja volt. Bár Davis szerint Bill Evans volt az az igazi zongorista, akire szüksége van, mégis folyton éreztette vele lenézését. Állítólag a Kind of Blue egyik száma úgy született, hogy Davis átadott neki egy cetlit két akkorddal, hogy kezdjen vele valamit. Evans erre megírta a Blue in Green című témát, amit azonban Davis saját szerzeményének tüntetett föl, de azért kegyesen adott érte egy 25 dolláros csekket.
Karrierje a 60-as években Első trióját a bőgős Scott LaFaroval és a dobos Paul Motiannal alapította. 1961-ben két albumot rögzítettek: Sunday at the Village Vanguard (1961), Waltz for Debby (1962). Rá két héttel a 25 éves LaFaro meghalt egy autóbalesetben. Halála olyan mélyen érintette Evanst, hogy után hónapokig képtelen volt fellépni.
Még ugyanebben az évben Chuck Israels lett a trió bőgőse, aki egészen 1966-ig volt tag.
Időközben 1963-ban Evans megjelentette korszakos Conversations with Myself című szólóalbumát. A Creed Taylor által irányított felvételek különlegessége az a korban még ritka technikai megoldás volt, hogy Evans saját felvett hangsávjaira játszott rá újabb szólamokat. (Ezt nevezik overdubbingnak.)
Halála Közben a heroin és a kokain lassan tönkretette egészségét. Szkizofrén Harry bátyja főbe lőtte magát, második élettársa metró alá ugrott, egyik unokahúga is öngyilkos lett. Utolsó fellépésein rendre eljátszotta a MASH című televíziósorozat Az öngyilkosság nem fáj c. betétdalát.
Hatása Hét Grammy-díjat kapott, járta a világot, még korának klasszikus zenészei is áradoztak róla, Ligeti György darabokat írt számára.
Diszkográfia
1956 New Jazz Conceptions | Original Jazz 1958 Everybody Digs Bill Evans | Original Jazz 1959 On Green Dolphin Street | Milestone 1959 Portrait in Jazz | Original Jazz 1961 Nirvana | Atlantic 1961 Sunday at the Village Vanguard (live) | Original Jazz 1961 Explorations | Original Jazz 1961 More from the Vanguard | Milestone 1961 Waltz for Debby | Original Jazz 1962 Undercurrent | Blue Note Records 1962 Empathy | Verve 1962 How My Heart Sings! | Original Jazz 1962 Moonbeams | Original Jazz 1963 V.I.P.S Theme Plus Others | MGM 1963 Bill Evans Trio at Shelly’s Manne-Hole | Original Jazz 1963 Conversations with Myself | Verve 1963 The Solo Sessions, Vol. 1 | Milestone 1963 The Solo Sessions, Vol. 2 | Milestone 1963 Time Remembered | Milestone 1963 Trio '64 | Verve 1964 Trio Live | Verve 1965 Bill Evans Trio with Symphony Orchestra | Verve 1965 Trio '65 | Verve 1966 A Simple Matter of Conviction | Verve 1966 Bill Evans at Town Hall | Verve 1966 Intermodulation | Verve 1967 California, Here I Come | Verve 1967 Further Conversations with Myself | Verve 1968 Bill Evans at the Montreux Jazz Festival (live) | Verve 1968 Bill Evans Alone | Verve 1969 What’s New | Verve 1969 Alone | Verve 1970 Montreaux, Vol. 2 | CTI 1970 From Left to Right | MGM 1971 Bill Evans Album | Columbia 1972 Living Time | Columbia 1973 The Tokyo Concert (live) | Original Jazz 1973 From the Seventies | Fantasy 1974 Symbiosis | Verve 1974 Intuition | Original Jazz 1974 Re: Person I Knew | Original Jazz 1974 Since We Met | Original Jazz 1975 Alone (Again) | Fantasy 1975 Eloquence | Fantasy 1975 Montreaux, Vol. 3 (live) | Original Jazz 1975 The Tony Bennett|Bill Evans Album | Original Jazz 1976 Quintessence | Original Jazz 1977 Cross-Currents | Original Jazz 1977 You Must Believe in Spring | Warner Bros. 1978 New Conversations | Warner Bros. 1979 Paris Concert, Edition Two (live) | Elektra 1979 I Will Say Goodbye | Original Jazz 1979 Paris Concert, Edition One (live) | Elektra 1979 We Will Meet Again | Warner Bros. 1979 Affinity | Warner Bros.
Források Horváth Gábor, NOL https://www.billevanswebpages.com/billbio.html
Jegyzetek
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai zongoraművészek Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai zeneszerzők Kategória:New Jersey-iek Kategória:Grammy-díjas zenészek