Sas Ignác Miklós (eredeti neve: Adler Ignác Miklós) (Budapest, 1875. március 28. – Budapest, Józsefváros, 1926. július 1.)Halálesete bejegyezve a Budapest VIII. ker. állami halotti akv. 1804/1926. folyószám alatt. Itt neve Sas Ignác Miklós formában szerepel. magyar zeneszerző, újságíró, magánhivatalnok; Ányos László fivére.

Életpályája Adler Mór és Fischl Róza fiaként született. Iskolai évei után könyvkereskedő volt. Négy évig a Tolnai Világlapja című hetilap felelős szerkesztőjeként dolgozott. 1909. október 12-én Budapesten feleségül vette a nála 12 évvel fiatalabb Rákosi Arankát, Rákosi Sámuel és Sgalitzer Jozefa Paulina leányát.A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 652/1909. folyószáma alatt. Itt neve Adler Ignác formában szerepel.

Népszerű dalszerző volt, akinek dalait mindenütt ismerték és játszották az országban. Több mint 400 dalkompoziciót írt. Élete utolsó éveiben elvesztette látását. Halálát húgyvérűség, hűdéses elmezavar, hátgerincsorvadás okozta.

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található (17-2-6). bélyegkép|jobbra|200px|Sas Náci Miklós dalköltő sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 17-2-6.

Nótái Akáclombos kis falumból (sz: Király Ernő) Erdőszélen nagy a zsivaj, lárma Nem tudom, hogy szeretem-e Szeretnélek újra rózsák között látni (sz: Farkas Imre)

Jegyzetek

Források Magyar zsidó lexikon https://web.archive.org/web/20161110212043/http://www.agt.bme.hu/varga/foto/izraelita/sas-na.html

További információk Leszler József: Nótakedvelőknek (Budapest, Zeneműkiadó, 1986) Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerkesztője: Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985. Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerkesztette: Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999. A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás. Budapest, 1938-1939.

Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek