A 2020-as Melodi Grand Prix egy norvég zenei verseny volt, melynek keretén belül a közönség kiválasztotta, hogy ki képviselje Norvégiát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az élő műsorsorozatba ezúttal is 25 dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ezúttal hatfordulós volt; öt elődöntőt, minden szombaton 2020. január 11-től február 8-ig, és egy döntőt rendeztek, február 15-én, ahol a nézők döntöttek mindenről.
A verseny győztese Ulrikke Brandstorp lett, aki a Attention () című dallal képviselte volna az országot Rotterdamban.
Az NRK 2019. március 19-én jelentette be, hogy az dalválasztó show változások alatt fog átmenni, hiszen ismét visszaállítják az elődöntős rendszert. Ettől az évtől kezdve minden elődöntőben egy adott régió művészeire összpontosítottak, közülük elődöntőként egy előadó jutott tovább a döntőbe, ahol összesen tíz dal versenyzett. Újítás volt, hogy öt előadót előre kiválasztottak, akik biztonságban voltak, és csak a döntőben versenyeztek. A verseny alatt csak a közönség, a műsorsugárzó weboldalán elérhető szavazófelületen, döntött a végeredmények kialakításában.
Régiók Dél-Norvégia Kelet-Norvégia Közép-Norvégia Nyugat-Norvégia Észak-Norvégia
Helyszín Először rendezte Trondheim a verseny döntőjét, így először adott otthont a Trondheim Spektrum a versenynek. Az elődöntőket pedig a Fornebuban található H3 Arénában rendezték meg. 300px|link=
bélyegkép|350px|A döntő helyszíne, a Trondheim Spektrumbélyegkép|350px|Az elődöntők helyszíne, a H3 Aréna
A résztvevők Az NRK 2019. március 19-én jelentette be, hogy ismét lehet jelentkezni a norvég döntőbe. A dalok beküldésének határideje először 2019. május 17. volt, majd ezt a dátumot megváltoztatták 2019. július 31-re. A beérkezett dalok száma körülbelül 500 és 600 között van. A versenyben első elődöntőjében és a döntőben versenyző előadókat és dalaikat az NRK 2020. január 3-án jelentette volna be, de aznapra tűzték ki Ari Behn temetését, így végül január 6-án tartották a sajtótájékoztatót. A többi előadót január 13-án, 20-án, 26-án és február 2-án jelentik be.
Előadó Dal Nyelv Szerző(k)AlexandruPink JacketangolRuben MarkussenAkuviSom du erangol, norvégBeatrice Akuvi Kumordzie, Andreas StoneDidrik & EmilOut Of AirangolFredrik Boström, Mats Tärnfors, Niclas Lundin, Didrik Solli-TangenElin & The WoodsWe Are As Oneangol, északi számiRobin Lynch, Elin Kåven, Ylva Persson, Linda PerssonGeirmundCome AliveangolEric Lumiere, Jonas H. Jensen, Niklas RosströmHege BjerkPangnorvégHege Bjerkreim, Martin Bjerkreim, Trygve StakkelandJenny JenssenMr. HelloangolMats Larsson, Jørgen Andson, Jenny JenssenJægerHow About MarsangolRoel Rats, Synne Vorkinn, Chris Wortley, Sindre T. JenssenKevin BoineStem på mænorvégHenning Olerud, Stanley Ferdinandez og Kevin BoineKim RysstadRainbowangolKim Rysstad, Knut Bjørnar Asphol, Knut Bjørnar AspholKim Wigaard & Maria MohnFool for LoveangolTorbjørn Raae, Arve Furset, Kim Wigaard Johansen og Maria MohnKristin HusøyPray for MeangolRoel Rats, Kristin HusøyLisa BørudTalking About UsangolJimmy Jansson, Anderz Wrethov, Maia Wright, Laurell BarkerLiza VassilievaI Am GayangolAudun Agnar Guldbrandsen, Stian Nyhammer Olsen, Myrtoula Røe, Liza VassilievaMagnus BoknOver The SeaangolAlexander Rybak, Joakim With Steen, Magnus BoknNordic TenorsIn This Special PlaceangolEinar Kristiansen Five, Jan-Tore SaltnesRayleeWildangolAndreas Stone, Anderz Wrethov, Laurell BarkerRein AlexanderOne Last TimeangolErik Småland, Kristoffer Tømmerbakke og Rein AlexanderOda Loves YouLove Who We LoveangolMagnus Bertelsen, Oda Evjen GjøvågSie GubbaKjære dunorvégMagne Almås, Petter ØienSondreyTake My TimeangolOla Frøyen, Eric Lumiere, Terhi PippuriThomas LøsethVertigoangolIdar SørensenTone DamliHurts SometimesangolHelge Moen, Jim Bergsted, Jethro Fox, Tone DamliTore PettersonThe Start of Something NewangolTore Petterson, Knut Bjørnar AspholUlrikke BrandstorpAttentionangolChristian Ingebrigtsen, Kjetil Mørland, Ulrikke Brandstorp
Első elődöntő Az első elődöntőt január 11-én rendezte az NRK négy dél-norvégiai előadó részvételével Fornebuban, a H3 Arénában. A végeredményt a nézők szavazatai alakították ki, akik mindössze egy előadót juttattak tovább a döntőbe. Ebben az elődöntőben lépett fel az öt automatikus döntőbe jutott előadó közül Sondrey, Take My Time című dalával.
Párbaj Előadó Dal EredményI. Geirmund Come Alive Kiesett Lisa Børud Talking About Us TovábbjutottII. Kim Rysstad Rainbow Kiesett Raylee Wild Továbbjutott
Aranypárbaj
# Előadó Dal Eredmény 01 Lisa Børud Talking About Us Kiesett 02 Raylee Wild Továbbjutott
Második elődöntő A második elődöntőt január 18-án rendezte az NRK négy kelet-norvégiai előadó részvételével Fornebuban, a H3 Arénában. A végeredményt a nézők szavazatai alakították ki, akik mindössze egy előadót juttattak tovább a döntőbe. Ebben az elődöntőben lépett fel az öt automatikus döntőbe jutott előadó közül Didrik & Emil, Out Of Air című dalukkal.
Párbaj Előadó Dal EredményI. Tore Petterson The Start of Something New Kiesett Kim Wigaard & Maria Mohn Fool for Love TovábbjutottakII. Jæger How About Mars Kiesett Rein Alexander One Last Time Továbbjutott
Aranypárbaj
# Előadó Dal Eredmény 01 Kim Wigaard & Maria Mohn Fool for Love Kiestek 02 Rein Alexander One Last Time Továbbjutott
Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt január 25-én rendezte az NRK négy közép-norvégiai előadó részvételével Fornebuban, a H3 Arénában. A végeredményt a nézők szavazatai alakították ki, akik mindössze egy előadót juttattak tovább a döntőbe. Ebben az elődöntőben lépett fel az öt automatikus döntőbe jutott előadó közül Akuvi, Som du er című dalával.
Párbaj Előadó Dal EredményI. Alexandru Pink Jacket Kiesett Sie Gubba Kjære du TovábbjutottakII. Thomas Løseth Vertigo Kiesett Kristin Husøy Pray for Me Továbbjutott
Aranypárbaj
# Előadó Dal Eredmény 01 Sie Gubba Kjære du Kiestek 02 Kristin Husøy Pray for Me Továbbjutott
Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 1-én rendezte az NRK négy nyugat-norvégiai előadó részvételével Fornebuban, a H3 Arénában. A végeredményt a nézők szavazatai alakították ki, akik mindössze egy előadót juttattak tovább a döntőbe. Ebben az elődöntőben lépett fel az öt automatikus döntőbe jutott előadó közül Ulrikke Brandstorp, Attention című dalával
Párbaj Előadó Dal EredményI. Magnus Bokn Over The Sea Továbbjutott Oda Loves You Love Who We Love KiesettII. Nordic Tenors In This Special Place Kiestek Hege Bjerk Pang Továbbjutott
Aranypárbaj
# Előadó Dal Eredmény 01 Magnus Bokn Over The Sea Továbbjutott 02 Hege Bjerk Pang Kiesett
Ötödik elődöntő Az ötödik elődöntőt február 8-án rendezte az NRK négy észak-norvégiai előadó részvételével Fornebuban, a H3 Arénában. A végeredményt a nézők szavazatai alakították ki, akik mindössze egy előadót juttattak tovább a döntőbe. Ebben az elődöntőben lép fel az öt automatikus döntőbe jutott előadó közül Tome Damli, Hurts Sometimes című dalával.
Párbaj Előadó Dal EredményI. Jenny Jenssen Mr. Hello Kiesett Elin & The Woods We Are As One TovábbjutottakII. Kevin Boine Stem på mæ Kiesett Liza Vassilieva I Am Gay Továbbjutott
Aranypárbaj
# Előadó Dal Eredmény 01 Elin & The Woods We Are As One Kiestek 02 Liza Vassilieva I Am Gay Továbbjutott
Döntő A döntőt február 15-én rendezte az NRK tíz előadó részvételével Trondheimban, a Trondheim Spektrumban. A végeredményt csak a nézők szavazatai alakították ki. Az összes dal elhangzása után a szavazást elindították, ahonnan a négy legtöbb szavazatot kapott előadó versenyzett. Ezután ismét elindítottákák a szavazást, ahol a nézők két előadót jelöltek ki, akik egymással párbajoztak, mint az elődöntőkben. Ez a két előadó ismét előadta versenydalát, majd ezután összesítették a szavazatokat, amelyeket az elődöntőben felosztott területekre bontottak, majd az öt földrajzi régió kiosztotta pontjait. A műsor során extra produkciót adott elő a tavalyi verseny győztese, a KEiiNO.
# Előadó Dal Eredmény 01 Raylee Wild Aranydöntős 02 Didrik & Emil Out Of Air Kiestek 03 Magnus Bokn Over The Sea Kiesett 04 Akuvi Som du er Kiesett 05 Kristin Husøy Pray for Me Aranypárbaj 06 Rein Alexander One Last Time Kiesett 07 Tone Damli Hurts Sometimes Kiesett 08 Sondrey Take My Time Kiesett 09 Ulrikke Brandstorp Attention Aranypárbaj 10Liza Vassilieva I Am Gay Aranydöntős
Aranypárbaj
# Előadó Dal Szavazatok Összesen Eredmény Dél Kelet Közép Nyugat Észak 01Kristin HusøyPray for Me 16 756 69 696 51 176 37 107 19 932 194 667 2. 02 Ulrikke Brandstorp Attention 19 854 102 663 21 770 38 906 17 152 200 345 1.
Pontbejelentők
Dél-Norvégia: Tom Hugo Kelet-Norvégia: Åge Sten Nilsen Közép-Norvégia: Margaret Berger Nyugat-Norvégia: Bjørn Johan Muri Észak-Norvégia: Agnete
Visszatérő előadók Előadó Előző év(ek)Alexandru2016 (Suite 16 tagjaként)Didrik Solli-Tangen2010Elin & The Woods2017Emil Solli-Tangen2013Jenny Jenssen2007Kim Rysstad2012Raylee2015Tone Damli2009Ulrikke Brandstorp2017
Kapcsolódó szócikkek Melodi Grand Prix Norvégia az Eurovíziós Dalfesztiválokon 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
További információk Weboldal
Jegyzetek
Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Norvég zene