Károlyi Antal (Csempeszkopács, 1906. július 17. – Budapest, 1970. január 10.) Ybl Miklós-díjas magyar építész.
Életpályája Csempeszkopácson született, 1906. július 17-én. Elemi iskoláit Csempeszkopácson, középiskoláit Szombathelyen végezte.
Ezután a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre került, ahol építészmérnöki diplomát szerzett 1935. június 11-én. Mint fiatal építészmérnök 1938-ig Münnich Aladár, Györgyi Dénes és Wälder Gyula tanárok tervező irodájában dolgozott. Az 1938-as évi budapesti Eukharisztikus kongresszus építészeti pályázatán sikeresen szerepelt. A 30-as évek végén magas színvonalú falusi háztervei valósulhattak meg. 1939–től önálló magánépítészként tevékenykedett. 1949-től a MATI (Magasépítési Tervező Intézet) csoportvezetője, 1951-től a KÖZTI (Középülettervező Vállalat) műteremvezetője, 1952-től a LAKÓTERV (Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat) főépítésze volt. Egyaránt foglalkozott lakó- és középületekkel. Részt vett a komlói, a tatabányai, a várpalotai és a kazincbarcikai lakótelepek tervezésében. Budapesten a Nagy Lajos király úti lakótelepet tervezte. Nevéhez fűződik a háborúban megsérült Vígszínház újjáépítése (Kiss Tiborral és Flach János belsőépítéssze) valamint a várpalotai kultúrház. 1953-tól Szombathely és Vas megye főépítészeként elkészítette a Szombathely átfogó rendezési tervét (1954-től) és a város külső területeinek rendezési tervét (1958). Városrendezései kapcsán az egykori városszerkezetek megőrzését rendkívül fontosnak tartotta, ennek egyik legszebb példája a szombathelyi Savaria tér épületegyüttese a Claudius-kúttal. Javaslatai alapján indították meg a Derkovits-városrész fejlesztését. Szombathelyen középületek sora fűződik a nevéhez: Művelődési és Sportház (1963), megyei Szakorvosi Rendelőintézet (Ligeti Gizellával közösen, 1965), megyei pártszékház (1967), Bartók Béla zeneiskola (1968). Ő kezdeményezte a Szombathelyi zsinagóga hangversenyteremmé történő átalakítását - Bartók terem (Ligeti Gizellával közösen, 1970-75). Károlyi Antal nevéhez kötődik a büki gyógyfürdő fejlesztésének I. üteme. Zoltán László, a Lakóterv egykori vezetője így emlékezett Károlyi Antalra: (A büki gyógyfürdő építésének első üteme óta több medence és szálloda épült meg.) Műemlékvédelelmmel is foglalkozott. A Várpalotai vár példás műemléki helyreállításán dolgozott 1952-től 1967-ig. Egyik alapítója volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, tagja az Építészeti Tanácsnak, tanára a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) mesteriskolájának. A szocialista realista építészet egyik hazai vezéregyénisége. Formakészsége sokáig a klasszicizmushoz kapcsolta. 1955 után az új építészet irányában kereste a kibontakozást. Szakirodalmi cikkei írásai is megjelentek sajtóban, és könyv alakban is.
Művei bélyegkép|280px|jobbra|A Művelődési és Sportház épülete bélyegkép|280px|jobbra|Bartók Béla Zeneiskola és Hangversenyterem (Bartók terem) az egykori szombathelyi zsinagóga Tímár-Szőlő utcai lakóházak (Budapest) Magdolnavárosi OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet)-lakótelep (Budapest) Szófiai Magyar Nagykövetség (Kardos Györggyel) Nagy Lajos király úti lakótelep (Budapest) Vígszínház újjáépítése (Kiss Tiborral és Flach János belsőépítésszel) Várpalotai vár műemléki helyreállítása Mauzóleum, kastély, plébániatemplom műemléki helyreállítása (Vál) Savaria tér a Claudius kúttal (Szombathely) Művelődési és Sportház (Szombathely) Bartók Béla Zeneiskola és Hangversenyterem (Szombathely) MSZMP megyei pártszékház (Szombathely) Megyei Rendelőintézet (Szombathely) Büki Gyógyfürdő I. ütem Derkovits lakótelep I. ütem (Szombathely)
Kiállítások 5. Magyar Képzőműv kiállítás, (Műcsarnok, Budapest, 1954) - csoportos kiállítás A felszabadult Budapest művészete (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1960) - csoportos kiállítás Károlyi Antal építész Emlékkiállítás (HAP Galéria, Budapest, 2015)
Könyvek Károlyi Antal - Perényi Imre - Vargha László: A magyar falu építészete (1955) Károlyi Antal - Szentléleky Tihamér: Szombathely városképei, műemlékei (1967)
Jegyzetek
Források Modern Építészeti Lexikon Magyar életrajzi lexikon Károlyi Antal artpotal.hu További információk fuga: Károlyi Antal építész Károlyi Antal száz éve született Károlyi Antal tevékenységét bemutató kiállítás nyílt a levéltárban
Kategória:Magyar építészek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek