Gerner Csaba (Kiskunhalas, 1974. december 21. –) magyar színész, rendező.

Életpályája Kiskunhalason született, 1974. december 21-én. 1997-ben végzett a Békéscsabai Regionális Alapítványi Színészképző Iskola hallgatójaként. Pályáját 1993-tól a Békéscsabai Jókai Színházban kezdte. Majd szabadfoglakozású művészként számos színházban szerepelt. Játszott többek között Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Spirit Színházban, a Pinceszínházban, az RS9 Színházban, a Bethlen Téri Színházban, a Spinoza Színházban, a Veres 1 Színházban, a Ram Colosseumban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Játékszínben, a Láthatáron Csoporttal és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban. Rendezett a nagymúltú New York-i LaMaMa Színházban, illetve számos másik városban az Amerikai Egyesült Államokban.

Sokoldalú színész. Külföldi és magyar filmekben, televíziós sorozatokban is gyakran foglalkoztatják. Kortárs drámákban, alternatív színházi előadásokban, musicalekben, klasszikus drámákban, mesejátékokban, vígjátékokban, operettekben játszik, performanszokban is szerepel. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik. 2004 óta Budapesten él és tevékenykedik, két gyermek édesapja. A Másik Produkció színházi-művészeti társulat alapítótagja.

2022-2025 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv

Rendezései Görgey Gábor: Komám asszony, hol a stukker? Verebes István: Üzenet Tallér Edina: Egy perccel tovább Szemünk fényei Gömbölyűkocka Tallér Edina-Kupa Julcsi-Czutor Zoltán: Lesz, volt, van, mindig egy nő Thuróczy Katalin: Macskalépcső Jevgenyij Svarc: Hétköznapi csoda

Díjai 2004: Az év színművésze díj 2009: Az év színművésze díj 2009: Vörösmarty-gyűrű díj 2015: Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál – Egy perccel tovább, fődíj Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Gerner Csaba – Spirit Színház Gerner Csaba – Jókai Színház

További információk

Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Kiskunhalasiak Kategória:Magyar színészek Kategória:Élő személyek