Czére Béla (Budapest, 1942. március 29. – 2021) magyar író, irodalomtörténész, kritikus.
Élete Szülővárosában a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1966-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán végzett. 1966-tól 1970-ig a budapesti Postaforgalmi Szakközépiskolában tanított. 1970 és 1987 között a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa volt. 1987-től 1990-ig a Népszava Könyvkiadó felelős szerkesztője. 1990-től főállású író. 1971 óta publikál. Saját kötetei mellett antológiákban, irodalmi, történelmi folyóiratokban, szaklapokban, napilapokban rendszeresen jelentek meg a tanulmányai, esszéi, könyvkritikái és színházi kritikái.
Művek Megjelent kötetei Krúdy Gyula Gondolat Könyvkiadó 1987 Viperafogak éjszakája (Népszava Lap-és Könyvkiadó 1988) Halál a vörös szalonban (Alfa Ipari vállalat Könyv-és Lapkiadó 1988) Párizs réme (Betűvető 1989 Charlotte de Perella néven C. Czére Béla) Vérmedvékkastélya, Betűvető, 1989. / Charlotte de Perella néven C. Czére Béla / Véres kötőtű, Népszava, Mi Világunk és Szerkesztőségei 1990. Véres Sirokkó, Pannon Könyvkiadó 1990. /Sharlott de Perella néven C. Czére Béla / A sátán fekete vére, Pannon Könyvkiadó, 1990 / Suzannede Perella néven C. Czére Béla / A halál révésze, Pannon Könyvkiadó 1992 / Sharlotte de Perella néven C.Czére Béla / A fekete korall, Pannon Könyvkiadó 1992 / Suzanne de Perella néven C. Czére Béla / Krúdy Gyula: Ivók könyve. A megkedvesedés mámoráról, Urbis Könyvkiadó 2005 A holdtölte asszonya, Urbis Könyvkiadó 2006 / Suzanne de Perella néven C. Czére Béla Tatárszemű idő, Elbeszélések, Nap Alapítvány 2006 Az Isten trónjára felkúszott sátán, Nap Alapítvány 2008 A kétpólusú világrend szélhámossága, Nap Alapítvány 2012 Látomás és mitosz. Lírai próza és mágikus realizmus, Hungarovox Kiadó 2021. /NKA támogatásával/
Antológiákban megjelent művei Miért szép? Századunk magyar novellái: Csáth Géza: Anyagyilkosság elemzése, Gondolat Kiadó 1975 Miért szép? Hunyadi Sándor: A vöröslámpás ház 1975 Ötven fontos magyar regény: Krúdy Gyula: Hét bagoly Lord Kiadó 1994 21. század Enciklopédia, Magyar irodalom: Krúdy Gyula, Pannonica Kiadó 2002 Tanulmányok Szilágyi Istvánról: Kő hull apadó kútba Czére Béla, Debrecen 2003 Villám és esti tűz: Gelléri Andor Endre emlékezete Nap Kiadó, 2006 / Czére Béla: Gelléri pszichológiai realizmus. A nagymosoda című regényében 2006 Czére Béla: Egy önmegvalósítási folyamat első állomása / Negyedszázad szolgálatában. Inmemoriám Nyugati Magyarság, Miklóssy István / *Czére Béla: ÁVH-utódok terrorja Budapesten /
Napilapokban, hetilapokban és folyóiratokban megjelent válogatott írásai Dér Zoltán: Az árny zarándoka / Csáth Gézáról/ (kritika) Irodalomtörténeti Közlemények 1971/1-2 Kolozsvári Grandpierre Emil: Devalváció és új érték (tanulmány) Kritika, 1971/8. Katona Béla: Krúdy Gyula pályakezdése (kritika) Irodalomtörténeti Közlemények 1972/3. Jékely Zoltán: Isten madara (kritika) Kortárs 1973/8. Vargha Kálmán Álom, szecesszió, valóság (kritika) Jelenkor 1974/1. Kolozsvári Grandpierre Emil: Az utolsó hullám (kritika) Kortárs 1974/1. Az akarat és a szeretet áramaiban. Gyurkovics Tibor: Isten nem szerencsejátékos. Elcseréljük egymást. (kritikák) Jelenkor 1974/5. Czakó Gábor: Megváltó (kritika) Jelenkor 1974/12. Kolozsvári Grandpierre Emil: Harmatcseppek (kritika) Kortárs 1975/1. Jókai Anna: Mindhalálig (kritika) Jelenkor 1975/8. Csáth Géza: Írások az élet jó és rossz dolgairól (kritika) Irodalomtörténeti Közlemények 1976/3. Szilágyi István Kő hull apadó kútba. (tanulmány) Kortárs 1976/7. A magyar regény 1975-ben (tanulmány) Irodalomtörténet 1977/3. A cselekvő ember képe. Kolozsvári Grandpierre Emil: A szerencse mostohafia (kritika) Jelenkor 1977/9. A gyengéd óriás Emlékezések Gelléri Andor Endrére (kritika) Irodalomtörténeti Közlemények 1978/56. Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők (kritika) Jelenkor 1978/11. A magyar tudatvilág betegségei. Kolozsvári Grandpierre Emil regényei (tanulmányok) Literatura 1979/4. Gyurkovics Tibor szabálytalan drámáinak világa (tanulmány) Kortárs 1982/5. Néhány gondolat a pályakezdő drámaíró helyzetéről (esszé) Életünk 1984/2. Az avignoni hídon (novella) Forrás 1985. IX. Élet és halál mezsgyéjén: Krúdy Gyula Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban c. regényéről (tanulmány) Forrás 1986. III. A jegesmedve (elbeszélés) Forrás 1986. X. Két Krúdy - elemzés: A múlt századi Budapest poézise. Krúdy Hét bagoly című regényének időrétegei, Középkori haláltánc. Krúdy felvidéki zsoldos történetei (tanulmányok) Életünk 1986/12 Centenáriumi tanácskozás Barcson: A Monarchia közéletének szatirikus és realista tablóitól a lélektani regényig / A regényíró Gábor Andor/ (tanulmány) 1986 Milyen illata van a jezsámennek? (novella) Élet-és Irodalom 1987. VIII.21. Kvartett (elbeszélés) Forrás 1987. IV. A temető fala mellett (novella) Élet-és Irodalom 1988. V. 06. Vakáció (elbeszélés) Forrás 1988/4. Terek és pincék (elbeszélés) Forrás 1988/9. Kulturális járulék és mecenatúra, szépirodalom és lektűr. Magyar Írószövetség tájékoztató 1990. ápr. Fegyverletételnek álcázott győzelem, avagy Nagy-Szerbia megteremtése nyugati és orosz segédlettel (tanulmány) Havi Magyar Fórum 1993. november A nemzeti stratégia hiánya a magyar külpolitikában (tanulmány) Havi Magyar Fórum 1993. december A magyar szellemiség értéke (tanulmány) Magyar Fórum 1993. dec. 9. Manipulált irodalom, manipulált könyvkiadás I-II. (tanulmányok) Havi Magyar Fórum 1994. január-február A Magyar Út állomásai. A modern nemzetállam I-II. (tanulmányok) Havi Magyar Fórum 1994. március-április A nemzettudat betegségének okai és a győzelem stratégiája. I-V. (tanulmányok) Havi Magyar Fórum május-szeptember Trianon és az európai káosz (esszé) Magyar Fórum 1994. jan. 20. 1848 tanulsága ma (esszé) Magyar Fórum 1994. márc. 17. Jobboldali előretörés Európában (tanulmány) Magyar Fórum 1994. ápr. 14. Tatárjárás előtt (esszé) Magyar Fórum 1994. május 5. A magyar szellemiség hagyományai (tanulmány) Konzervatív Szemle 1994/2. A nemzeti szellemű könyvkiadás szükségessége (publicisztika) Heti Újság 1994. I. 06. A túlélés és a halál zsoltára. Sarusi Mihály: Eszterberke (kritika) Magyar Élet 1994/6. Hajnóczy Péter prózája (tanulmány) Literátor 1994/9. A sárkány ideje (publicisztika) Magyar Fórum 1994. október 13-20. Tűzcsóvavető liberálbolsevikok (publicisztika) Havi Magyar Fórum 1994. október Új út a magyar őstörténet írásban. Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? (kritika) Havi Magyar Fórum 1995. január Józan képzelet (publicisztika) Magyar Fórum 1995. január 5. A magyar zsidóság válaszút előtt (publicisztika) Magyar Fórum 1995. február 2. A lektűr népszerűségének titka (tanulmány) Literátor 1995/3-4-5. Teremtő mítosz, pusztító valóság. Az Úri-muri: A magyarság sorstragédiája (tanulmány) Havi Magyar Fórum 1995. június Az olló két szára (publicisztika) Magyar Fórum 1995. június 15. Szádeczky-Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága (kritika) Havi Magyar Fórum 1995. július A kagyló két héja. Jankovich Ferenc történelmi regényei (tanulmányok) Havi Magyar Fórum 1995. július Kazárföldön (publicisztika) Magyar Fórum 1995. augusztus 24. A liberalizmus alkonya és a történelem újrakezdése (tanulmánysorozat) Havi Magyar Fórum 1995. szeptember-1996. október Hernádi Tibor: A második világháború igaz története (tanulmány) Havi Magyar Fórum 1996. szeptember Látomás és mítosz. Mándy Iván mágikus prózájának születése (tanulmány) Kortárs 1996/1. A sötétség ügynökei (publicisztika) Hunnia 1996/4. Viktor Szuvorov: A Jégtörő. Hitler- Sztálin számításaiban. A cápa fogsorváltása (történelmi esszé) Demokrata 1996/26. Hitler, a forradalom jégtörője. A német-szovjet háború kitörésének valódi története (történelmi esszé) Demokrata 1996/27. „Szerződés ide, szerződés oda, végül az egész világ a mienk lesz!” A Szovjetunió készülődése Németország megtámadására (történelmi esszé) Demokrata 1996/42. Az NKVD fekete hadosztályai: A Szovjetunió készülődése Németország megtámadására (történelmi esszé) Demokrata 1996/43. Kocsis István: A megkoronázott (tanulmányok) Kortárs 1997/3. Aki önmagának táviratozott. A Szovjetunió készülődése Németország megtámadására (történelmi esszé) Demokrata 1996/44. Eurokonform kagylók (publicisztika) Demokrata 1997/5. Realizmus és radikalizmus. Magyarország egy dél-amerikai kísérleti terep (publicisztika) Demokrata 1997/10-11. A küldött emberek kudarca (publicisztika) Demokrata 1997/27. Adatok Németország történetéhez (tanulmány) Hunnia 1997. június Sem bal, sem jobb - A nemzeti és a nemzetközi választóvonal (publicisztika) Demokrata 1997. Wass Albert: Kard és kasza (kritika) Kortárs 1997/10. Szemben a kultúrterrorral. Nyomul a világuralmi rendszer esztétikai rohamosztaga (tanulmány) Demokrata 1999/47. Harmadik út (publicisztika) Magyar Fórum 2005. november 10. Győzzön a kevésbé rossz? (publicisztika) Magyar Fórum 2005. november 24. Liberális évszázadok csődje (tanulmány) Magyar Fórum 2005. december 8. Mégis szabad madár a sólyom (publicisztika) Magyar Fórum 2006. január 12. Szemfényvesztő harc a „vadkapitalizmus” ellen (publicisztika) Magyar Fórum 2006. január 19. Tetszettek volna nem kinyírni a többi nemzeti pártot (publicisztika) Magyar Fórum 2006. február Egy arc a vajdasági irodalomból Gion Nándorról (kritika) Magyar Hírlap 1978 Sarkadi Imre regényei (kritika) Magyar Hírlap 1974 Göncz Árpád: Sarusok (kritika) Magyar Hírlap Az elfogadott öregség üzenete. Déry Tibor: Kedves boópeer! (kritika) Magyar Hírlap 1974 *Globalizmus és az első világháború (tanulmány) Magyar Jövő 1999/I. Három pohár aszú (elbeszélés) Magyar Jövő 1999/III. Matrózcsomó (novella) Magyar Jövő 2005/III. Bolygó láng Kovai Lőrinc regénye (kritika) Magyar Nemzet 1979. Kányák Holdosi József regénye (kritika) Magyar Nemzet 1979. Egy panasz leírása Jókai Anna elbeszélései Magyar Nemzet 1981. Keselyűlegelő Burány Nándor történelmi regénye (kritika) Magyar Nemzet 1980. Avarok gyűrűje Szentmihályi Szabó Péter regénye (kritika) Magyar Nemzet 1980. Magyar Médeia-Sarusok-Rácsok Göncz Árpád drámái (kritika) Magyar Nemzet 1980. Zarándoklás a panaszfalhoz: Bálint Tibor regénye (kritika) Magyar Nemzet 1979. Előjáték Berczeli A. Károly regénye (kritika) Magyar Nemzet 1978. Kosztolányi Dezső. Rónay László monográfiája (kritika) Magyar Nemzet 1978. Gyönyörök kertje: Koroda Miklós utolsó regénye (kritika) Magyar Nemzet 1978. A történet vége Kardos G. György regénye (kritika) Magyar Nemzet 1977. Iskola a magasban. Szabó István posztumusz írásai (kritika) Magyar Nemzet 1977. A terep. Szentgallai Géza elbeszélései. M Hajnóczi Péter novellái (kritikák) Magyar Nemzet 1977. Béklyók és barátok. Kolozsvári Grandpier Emil történelmi regénye (kritika) Magyar Nemzet 1979. Jézus menyasszonya Hajnóczy Péter kisregényei és novellái (kritika) Magyar Nemzet 1981. A villamos. Mándy Iván új kötete. Iszapeső. Csoóri Sándor regénye. A halál árnyéka. Gyurkó László regénye. Glemba Csák Gyula regénye. (kritikák) Magyar Nemzet 1981. Tatárszemű idő (elbeszélés) Mozgó Világ 1987. Bástya sétány (elbeszélés) Mozgó Világ 1987/V. Kagylóhéjak (elbeszélés) Mozgó Világ 1987. Egy hűvös udvaron, pitymallatkor, az Esthajnalcsillag alatt (elbeszélés) Mozgó Világ 1988. Vacsora a Skála Metróban (elbeszélés) Mozgó Világ 1987. A lektűríró ars poeticája (publicisztika) Mozgó Világ 1990. Gyarmatosított irodalmak (publicisztika) Magyar Jelen 2010. Termő mítosz, pusztító valóság (tanulmány) Magyar Jelen 2010. A kétpólusú világrend szélhámossága (tanulmánysorozat) Magyar Jelen 2010-2011. Az epikai hitelesség nyomában. Isten tenyerén ülünk. Fiatal írók antológiája. (kritika) Napjaink 1981. Mándy világa (esszé) Napjaink 1971. A hagyományos realizmus lehetőségei Jókai Anna: A reimsi angyal (kritika) Napjaink 1977. Megváltók és megválthatatlanok. Czakó Gábor regényeinek eszmevilága (tanulmány) Napjaink 1981. Két nemzedék között Simonffy András Egy remek nap (kritika) Napjaink 1973. Epikus teljesség és naplóforma Jókai Anna: Napok (kritika) Napjaink 1973. Arckép Cholnoky Viktorról (tanulmány) Napló 1971.