Az Ancient (jelentése: ősi, régi) norvég black metal együttes.
Története
1992-ben alakultak Bergenben. Aphazel gitáros szóló projektjeként indult a zenekar. A rá következő évben (1993) Grimm énekes-dobos csatlakozott az együtteshez. Az Ancient első lemezét, az 1994-es Svartalvheim albumot a nyers black metal hangzás jellemzi, míg a második albumuktól kezdve tisztább, kifinomultabb hangzású black metal zene hallható, női énekessel, szintetizátorral és hegedűvel kiegészítve.
Első demójukat 1993-ban adták ki. 1994-ben megjelentették első EP-jüket is. Ezután leszerződtek a Listenable Records kiadóhoz és megjelentették első nagylemezüket. 1995-ös albumuk kiadása után Grimm kiszállt a zenekarból. Aphazel az Egyesült Államokba költözött, ahol találkozott a Grand Belial's Key énekesével, Lord Kaiaphas-sal, aki az Ancient dobosa és énekese lett. 1996-ban a Metal Blade Records kiadóhoz szerződtek. Ekkor sok rajongó úgy érezte, hogy "eladta magát" az együttes. Ekkor bővült ki az Ancient tagsága Kimberly Goss énekesnővel, illetve egy új dobossal. Ez a felállás rögzítette a zenekar második stúdióalbumát, amely 1996-ban került piacra.
Gosst 1997-ben Erichte váltotta le, illetve Kjetil dobos is kiszállt az együttesből. Új billentyűs-gitáros csatlakozott a csapathoz, Jesus Christ személyében. Az új felállás rögzítette az Ancient harmadik nagylemezét, amely 1997-ben jelent meg.
1998-ban szintén változások történtek: Krigse lett a dobos, Dhilorz a basszusgitáros, illetve Lord Kaiaphas elhagyta az együttest. A negyedik albumuk 1999-ben jelent meg, az új énekes Aphazel lett.
2001-ben, 2004-ben és 2016-ban is piacra dobtak albumokat.
Tagok
Aphazel – gitár, billentyűk (1992-), ének (1998-), basszusgitár (1992-1998), dobgép (1992-1993) Dhilorz – basszusgitár (1999-) Nick Baker – dob (2009-)
Korábbi tagok
Grimm – dob, ének (1993-1995) Kimberly Goss – női ének (1995-1997), billentyűk (1997) Deadly Kristin – ének (1998-2003) Lord Kaiaphas – ének (1995-1999), dob (1995-1998) Kjetil – dob (1996-1997) Erichte – női ének (1997-1998) Krigse – dob (1998-2000) GroM – dob (2000-2005) Jesus Christ – billentyűk (1997-), gitár (1997-1998, 2004-) basszusgitár (1997-1998), zongora, cselló (1997-1999)
Diszkográfia
Svartalvheim (1994) The Cainian Chronicle (1996) Mad Grandiose Bloodfiends (1997) The Halls of Eternity (1999) Proxima Centauri (2001) Night Visit (2004) Back to the Land of the Dead (2016)
Egyéb kiadványok
EP-k Det Glemte Riket (1994) Trolltaar (1995)
Demók Early Howling Winds (1993)
Válogatáslemezek Det Glemte Riket (1999) God Loves the Dead (2001) Early Howling Tapes – The Antediluvian Tapes (2005)
Jegyzetek
Források An Interview with Zel About Ancient's 2016 Album – Terrorizer Magazine
Kategória:Black metal együttesek Kategória:Norvég metalegyüttesek Kategória:1992-ben alakult együttesek