Romany Romanic Malco Jr. (Brooklyn, 1968. november 18. –) amerikai színész, szinkronszínész és zenei producer.

A No Ordinary Family című ABC-, illetve a Nancy ül a fűben című Showtime-sorozatban állandó szereplőként tűnt fel. Filmszereplései közt található a 40 éves szűz (2005), a Love Guru (2008), a Gondolkozz pasiaggyal! (2012), a Last Vegas (2013), a Gondolkozz pasiaggyal! 2. (2014) és az Esti iskola (2018).

Élete

Malco a New York-i Brooklynban született. Családja Trinidad és Tobago származású.

Fiatalkorában a texasi Baytownba költöztek, és a Ross S. Sterling Középiskolába járt.

Malco 1987 és 1991 között az Egyesült Államok tengerészgyalogságánál szolgált.

2008-ban feleségül vette Taryn Dakha egykori korcsolyázót, aki Jessica Alba testdublőre volt. 2007-ben találkoztak a 2008-as Love Guru című film forgatásán.

2015-ben Malco úgy döntött, hogy Puerto Ricóba költözik, miközben ott forgatta a Mad Dogs című sorozatot. Az ABC The Chew című műsorában adott interjújában azt mondta, hogy "nem tudta otthagyni", és a szigeten élve úgy érezte, hogy "az álmát éli".

2021 januárjában, 52 évesen köszöntötte első gyermekét, egy Brave nevű fiút.

Pályafutása

Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang 1989 Opposites Attract Taboo (hangja) 1990 Skat Strut 1992 Big Time 1999 Urban Menace Syn Corrupt fickó a snackbárban 2000 The Wrecking Crew Chewy Zsaroló a zsánerem The Prime Gig Zeke 2001 The Château Allen Rex Granville Másodpercekre a haláltól Ticker T.J. Széles Tamás 2002 White Boy Mike Robinson A Szmokinger The Tuxedo Mitch Király Attila 2004 True Vinyl Nite Owl Az ifjú Churchill kalandjai Churchill: The Hollywood Years' | Denzil Eisenhower | Bozsó Péter |- | 2005 | 40 éves szűz| The 40-Year-Old Virgin| Jay | Pusztaszeri Kornél |- | 2006 | Csapd le Chipet!| The Ex| Dr. Hakeem Oliver

| 2007 | Jégi dicsőségünk| Blades of Glory| Jesse | Varga Rókus |- | rowspan="2"| 2008 | Bébi mama| Baby Mama| Oscar Priyan | Király Attila |- | Love Guru| The Love Guru| Darren Roanoke | Bozsó Péter |- | rowspan="2"| 2010 | | Saint John of Las Vegas| Virgil

| Gulliver utazásai| Gulliver's Travels| fiatal Hank

| 2011 | Egy kis Mennyország| A Little Bit of Heaven| Peter Cooper | Varga Rókus |- | rowspan="2"| 2012 | rowspan="2"| Gondolkozz pasiaggyal! Think Like a Man Zeke Freeman Varga Gábor Bognár Tamás 2013 Last Vegas Last Vegas Lonnie Király Attila 2014 Gondolkozz pasiaggyal! 2. Think Like a Man Too Zeke Freeman Varga Gábor Az öt kedvenc Top Five Benny Barnes Király Attila 2015 The DUFF Buchanon igazgató 2016 A béranya When the Bough Breaks Todd Almost Christmas Christian Meyers 2018 Esti iskola Night School Jaylen Zöld Csaba Prison Logic Tijuana Jackson 2019 A karácsony igazi öröme Holiday Rush Rashon "Rush" Williams Kálid Artúr

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések 1998 Angyali érintés Touched by an Angel Bulldog 1 epizód For Your Love Frank "Heavyhands" Cato 1 epizód 2000–2001 Level 9 Jerry Hooten állandó szereplő (12 epizód) 2001 MC Hammer igaz története Too Legit: The MC Hammer Story MC Hammer tévéfilm 2003 Miss Match Master Z 1 epizód 2005–2012 Nancy ül a fűben Weeds Conrad Shepard állandó- és vendégszereplő (38 epizód) 2006 Amerikai fater American Dad! több szereplő hangja 1 epizód 2009 Író és kamuhős Bored to Death meleg eszkort 1 epizód 2010 Halálosan komolytalan Funny or Die Presents... Tijuana Jackson 3 epizód 2010–2011 No Ordinary Family George St. Cloud állandó szereplő (20 epizód) 2011 A férjem védelmében The Good Wife Justin Coyne 3 epizód 2012 Unsupervised Darius (hangja) állandó szereplő (13 epizód) 2013 Real Husbands of Hollywood önmaga 2 epizód 2015–2016 Blunt Talk Blunt Talk Bob Gardner 12 epizód Mad Dogs Gus állandó szereplő (10 epizód) 2018–2023 A Million Little Things Rome Howard állandó szereplő

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Élő személyek Kategória:Afroamerikaiak Kategória:New York-iak