A 8111-es számú mellékút egy kétsávos Fejér vármegyei mellékút, amely a 7-es főutat köti össze a 811-es főúttal. Fontos szerepe van Fejér vármegye közlekedésében azáltal, hogy közlekedési kapcsolatot biztosít a megye északi és északkeleti részében két járási székhely, Martonvásár és Bicske térsége (Baracska és Alcsútdoboz) között. Kiindulási pontjától végig, szinte nyílegyenesen északnyugati irányt követ, párhuzamosan a Váli-víz nevű patak folyásával, a Mezőföld és a Vértes határán.

Nyomvonala

A 7-es főútból ágazik ki, annak 35+750-es kilométerszelvénye közelében, a Martonvásári járásba tartozó Baracska lakott területén, a település központjától kissé északabbra. Észak-északnyugati irányban indul, Vasút utca néven; mintegy 400 méter után kilép a lakott területek közül, 800 méter után elhalad a Budapest–Murakeresztúr-vasútvonal hídja alatt – Baracska megállóhely közvetlen közelében –, utána még egy kisebb, különálló településrésze következik.

Nagyjából 1,9 kilométer megtétele után átlép Kajászó területére, majd utána rögtön elhalad az M7-es autópálya alatt, amely itt kevéssel a 34. kilométere előtt jár. A 2. kilométerénél torkollik bele a 70 517-es számú mellékút, ez az itteni autópálya-csomópont és a Vál-völgyi autópálya-pihenő Budapest–Letenye irányú forgalma számára biztosít le- és felhajtási lehetőséget. (Az ellenkező forgalmi irány és annak pihenője csak önkormányzati fenntartású utakon kapcsolódik a 8111-es úthoz, még a felüljáró előtt, a baracskai oldalon).

3,2 kilométer után éri el az út Kajászó házait, és 5,5 kilométer után lép ki azok közül, közben a települési neve végig Rákóczi utca; a község központja kissé délnyugatra esik az úttól. 6,6 kilométer után Vál határát szeli át az út, 8,9 kilométer után belterületre ér. ahol előbb a Rákóczi Ferenc utca, majd a központban a Vajda János utca, északon pedig a Damjanich utca nevet viseli; közben elhalad a község egyik legismertebb látnivalója, az Ürményi-kastély mellett is. 11,6 kilométer után lép ki Vál belterületéről és 13,4 kilométer után átlép a Bicskei járás területére.

Tabajd területén folytatódik, melynek lakott területeit 14,7 kilométer megtételét követően éri el, települési neve itt előbb Petőfi Sándor utca, majd a központot elhagyva Kossuth Lajos utca. 17,4 kilométer után érkezik Alcsútdoboz déli településrészére, a régebben külön településnek számító Vértesdobozra, amellyel szinte teljesen összeépült, legalábbis az út keleti oldalán (a falu egyébként a nevét azóta viseli, hogy ez a része egyesült Alcsúttal). Itt végighalad a községrészen, Szabadság utca néven, végül Alcsútdoboz központjában beletorkollik az addig északkeleti irányban húzódó, de ott egy éles iránytöréssel északnyugat felé kanyarodó, 2x1 sávos 811-es főútba, annak 34+800-as kilométerszelvényénél, a mellékút egyenes irányú folytatása a főút, amely az óbaroki (1-es főúti) csatlakozásáig ezt az irányt követi. Pár lépéssel a 8111-es csatlakozásától északra torkollik a 811-esbe északkelet felől a 8106-os út, Biatorbágy-Etyek irányából.

A két végpontot és az autópálya-csomópontot leszámítva az útnak sehol sincs számottevő kereszteződése vagy elágazása, csak néhány külterületi településrész, puszta felé lehet letérni róla. Kajászón ilyen leágazása van délnyugati irányban Jenőmajor felé, Válon északkeleti irányban a Gyúró határához közeli Mária Anna-puszta, délnyugatra Katalinpuszta, a Váli-erdő vagy Haraszti-erdő, Antalpuszta és az ott álló Vajda János-emlékház felé, Tabajdon pedig északkeletre Farkasfapuszta felé. Ugyanakkor a három köztes településnek a mellékút az egyetlen közúti megközelítési útvonala.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 19,175 kilométer.

Települések az út mentén

Baracska Kajászó Vál Tabajd Vértesdoboz Alcsútdoboz

Története

Források

Fejér megye térképe 1:150 000. Készítette és kiadta a Nyír-Karta Bt., adatok lezárva: 2004. január

Jegyzetek

Kategória:Alcsútdoboz közlekedése Kategória:Baracska közlekedése 08111