Amandine Chantal Henry (Lille, 1989. szeptember 28. –) francia női labdarúgó. Jelenleg a francia bajnokságban érdekelt Olympique Lyon csapatának középpályása.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában az OSM Lomme, majd a lambersarti Iris Club csapatainál képezte magát 11 éves korától.

Hénin-Beaumont/CNFE Clairefontaine 2004-ben az FCF Hénin-Beaumont együttesénél húsz meccsen 11 gólt szerzett az első osztályban, majd a CNFE Clairefontaine edzőközpontjában két remek szezonját követően került az Olympique Lyon keretéhez.

Olympique Lyon Első idényében bajnoki címet szerzett és bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában. Soron lévő két évében porcátültetéseHenry az első profi sportoló, akin porcátültetést végeztek miatt kevesebb játéklehetőség jutott számára, de sérülését követően csapatával a bajnoki cím és a francia kupagyőzelem mellé BL ezüstérmet is szerzett.

2010 és 2012 között triplázott társaival és 2 bajnokságot, 2 kupát és 2 BL-győzelmet szerzett a lyoniakkal. Az OL hazai dominanciáját ekkor vette fel és Amandine 64 mérkőzésen 15 góljával fontos szerepet vállalt együttese sikereiben. 2015-től egyéni- és csapata kiemelkedő eredményeit az európai szintéren is kamatoztatta és BL-győzelmei számát is megsokszorozta.

Portland Thorns

Paris Saint-Germain

Visszatérés Lyonba

Sikerei Klubcsapatokban Francia bajnok (9): Olympique Lyon (12): 2007–08, 2008–09, 2009–10, 2011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019–20

Francia kupagyőztes (7): Olympique Lyon (7): 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2019, 2020

Észak-amerikai bajnok (1): Portland Thorns (1): 2017

Bajnokok Ligája győztes (6): Olympique Lyon (6): 2010–11, 2011–12, 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019-20

Klubvilágbajnok: Olympique Lyon: 2012

Nemzetközi Bajnokok Kupája győztes: Olympique Lyon: 2019

Válogatottban

U19-es Európa-bajnoki ezüstérmes (1): 2006 Ciprus-kupa győztes (2): 2012, 2014 SheBelieves-kupa győztes (1): 2017

Statisztikái Klubcsapatokban KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólHénin-Beaumont2004–05201100—2011Összesen201100—2011Clairefontaine2005–061611—16112006–071611—1611Összesen3222—3222Olympique Lyon2007–08400021612008–097141101222009–1010231601932010–1118531903062011–1221860713492012–13205548333122013–1420331302642014–1519151402822015–161361050196Összesen1323130945520745Portland Thorns201690—90Összesen100—100Paris SG2016–174122—63Összesen4122—63Portland Thorns2017234—234Összesen234—234Olympique Lyon2017–187341511652018–1918452823182019–201544021135Összesen40111431546918Karrier összesen261804614609367103

A válogatottban VálogatottÉvÖsszesMérk.Gól Franciaország2009602010612011002012002013712014131201516320168020171332018922019102202030Összesen9213

színeiben szerzett góljai Gól Dátum Helyszín Ellenfél Találat Eredmény Esemény 1 2010. május 5. Rankhof Stadion, Bázel, Svájc 0–1 0–2 Barátságos mérkőzés 2 2013. október 13. Sonnensee Stadion, Ritzing, Ausztria 0–2 1–3 2015-ös vb-selejtező 3 2014- június 20. Rentschler Field, Hartford, Egyesült Államok 1–2 2–2 Barátságos mérkőzés 4 2015. június 17. Lansdowne Stadion, Ottawa, Kanada 0–5 0–5 2015-ös világbajnokság 5 2015. szeptember 19. Stade Océane, Le Havre, Franciaország 2–0 2–1 Barátságos mérkőzés 6 2015. december 1. Kateríni Stadion, Kateríni, Görögország 0–1 0–3 2017-es Eb-selejtező 7 2017. július 22. Stadion Galgenwaard, Utrecht, Hollandia 1–1 1–1 2017-es Eb-selejtező 82017. október 23.Stade Auguste Delaune, Reims, Franciaország 2–0 8–0Barátságos mérkőzés 9 3–0 10 2018. január 20. Stade Vélodrome, Marseille, Franciaország 1–1 1–1 11 2018. március 7. Exploria Stadion, Orlando, Egyesült Államok 1–0 3–0 2018-as SheBelieves-kupa122019. június 7.Parc des Princes, Párizs, Franciaország 4–0 4–0 2019-es világbajnokság13 2019. június 23. Stade Océane, Le Havre, Franciaország 2–1 2–1 2019-es világbajnokság

Jegyzetek

Források

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lille-iek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Francia női labdarúgók Kategória:Francia olimpikonok Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2015-ös női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A CNFE Clairefontaine labdarúgói Kategória:A Portland Thorns FC női labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais női labdarúgói Kategória:A Paris Saint-Germain női labdarúgói