Majet (vagy Miiut, Miit;Michael Rice: Who is who in Ancient Egypt. Routledge, London/New York 1999. , p. 117. nevének jelentése: „macska”) ókori egyiptomi lány, akit a XI. dinasztia egyik uralkodója, II. Montuhotep Deir el-Bahari-ban lévő halotti templomában temettek el. Nem tudni, milyen rokonságban állt Montuhoteppel. Temetkezését érintetlenül találták meg.

Majet múmiáját 1921-ben fedezte fel a Herbert Eustis Winlock vezette amerikai expedíció.H. E. Winlock: Excavations at Deir el-Bahri, 1911–31, New York, 1942. Sírja az épületegyüttes közepén, egy oszlopos épület hátuljában volt, ahol az övén kívül még öt nő sírját és kis, díszített kápolnáját találták meg. Mind az öt nő – Asait, Henhenet, Kawit, Kemszit és Szadeh – viselték „a király felesége” címet, így Montuhotep feleségei lehettek. Majet fennmaradt tárgyain nem viselt semmilyen címet, nem tudni, milyen kapcsolatban állt a királlyal és az itt eltemetett többi nővel. Fiatal korából (ötévesen halhatott meg) feltételezhető, hogy Montuhotep egyik lánya volt.Rasha Soliman: Old and Middle Kingdom Theban Tombs, London 2019, , 61

Majet sírja akna mélyén helyezkedik el. A kislány testét két koporsóba helyezték. A külső egy mészkőből készült szarkofág, melyre egyszerű áldozati formulákat véstek; ez sokkal nagyobb, mint amire szükség lett volna, ez arra utal, Majet halála váratlanul következhetett be, és egy valószínűleg nem az ő számára készült szarkofágot használtak fel. A belső koporsó fából készült és szintén egyszerű áldozati formulákat írtak rá; eredetileg ez a koporsó is másvalaki számára készülhetett, úgy tűnik, a nevet később írták át Majet nevére. A vászonba burkolt múmia arcát halotti maszk takarta. Nyakában öt nyaklánc volt, némelyike aranyból és ezüstből készült.William C. Hayes: The Scepter of Egypt, I. From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom, New York 1953 , 162, 229, fig. 144

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Ókori egyiptomiak Kategória:XI. dinasztia Kategória:Egyiptomi múmiák