A Cornelia gens két igen előkelő római nemzetséget jelölt a köztársasági időkben, egy patriciust és egy plebeiust.
Az arisztokrata nemzetségből került ki az összes fontos Cornelius és Cornelia. Az alábbi cognomenek voltak jellemzőek: Arvina, Blasio, Cethegus, Cinna, Cossus, Dolabella, Lentulus (számos agnomennel), Maluginensis, Mammula, Merenda, Merula, Rufinus, Scapula, Scipio (számos ragadványnévvel), Sisenna, Sulla.
A plebejus Corneliusok az alábbi mellékneveket viselték: Balbus, Gallus. Rengeteg cognomen nélküli plebejus Corneliusról maradt fenn híradás, ez pedig egyértelműen Sullának, a dictatornak köszönhető, aki 10 000 rabszolgát szabadított fel, hogy állandó támogatókat szerezzen a népgyűléseken. Ezek pedig mind örökölték a nevét.
A patrícius Corneliusok A Corneli Aulus Cornelius Cossus Arvina kétszeres consul, magister equitum és dictator volt a szamniszok elleni harcokban az i. e. 4. század második felében. Aulus Cornelius Arvina fetialis volt, aki az i. e. 321-es caudiumi csata után visszaszolgáltatta a megalázva elengedett foglyokat a szamniszoknak. Publius Cornelius Arvina Cossus Arvina fia volt. I. e. 306-ban Samniumban harcolt consulként, i. e. 294-ben censor, I. e. 288-ban ismét consul volt.
A Cornelius Blasiók
Cnaeus Cornelius Blasio, consul i. e. 270-ben és i. e. 257-ben. Cnaeus Cornelius Blasio praetor volt Szicíliában i. e. 194-ben. Publius Cornelius Blasio i. e. 170-ben harmadmagával követségben járt a carnusoknál, istrusoknál és a iapydes népnél, i. e. 168-ban pedig pisanusok és lunensisek között kialakult határvitát elrendező ötös bizottság tagja volt.
A Cornelius Cethegusok
Marcus Cornelius Cethegus, i. e. 204 egyik consulja Caius Cornelius Cethegus, i. e. 194 egyik consulja Publius Cornelius Cethegus, i. e. 181 egyik consulja Publius Cornelius Cethegus, i. e. 184 praetora Marcus Cornelius Cethegus, i. e. 160 egyik consulja Lucius Cornelius Cethegus, i. e. 149-ben támogatta Lucius Scribonius Libo néptribunus indítványát Servius Sulpicius Galba ellen. Publius Cornelius Cethegus, Marius barátja, később Sulla híve. I. e. 88-ban az ifjabb Mariusszal együtt Numidiába menekült, de i. e. 83-ban átállt az ellenfél oldalára. A közmondásosan romlott életű politikus dictator halála után is befolyásos ember maradt, nagy szerepe volt Marcus Antonius Creticus kinevezésében a kalózok elleni hadjárat élére. Később Lucullus is rajta keresztül próbálta elérni, hogy a pontoszi hadjárat élére állítsák. Caius Cornelius Cethegus, adósságban úszó fiatalember, Catilina egyik társa volt az összeesküvésben. A főszervező menekülése után Rómában maradt, feladata rangos politikusok meggyilkolása volt. Publius Cornelius Lentulus Sura késlekedése miatt azonban még idő előtt elkapták, és a nála felhalmozott fegyverek, illetve az allobroges népének küldendő levél alapján késlekedés nélkül halálra ítélték.
A Cornelius Cinnák
Lucius Cornelius Cinna, i. e. 127 egyik consulja Lucius Cornelius Cinna híres néppárti vezető, Marius fegyvertársa, négyszeres consul volt i. e. 87 – i. e. 84 között. Ifjabb Lucius Cornelius Cinna az előbbi fia, praetor i. e. 44-ben Cnaeus Cornelius Cinna Magnus, az előbbi fia, Pompeius unokája. Marcus Antoniust támogatta, de Augustus megkímélte. Consul volt 5-ben.
A Cornelius Cossusok
Servius Cornelius Cossus, Livius és Diodórosz szerint i. e. 434 egyik consuli rangú katonai tribunusa volt. Servius Cornelius Cossus, feltehetően az előbbi fivére, i. e. 426-ban consul, i. e. 424-ben pedig consuli rangú katonai tribunus volt. Publius Cornelius Cossus, consuli rangú katonai tribunus volt i. e. 415-ben. Cnaeus Cornelius Cossus, consuli rangú katonai tribunus i. e. 414-ben és consul i. e. 409-ben. Aulus Cornelius Cossus, az előbbi fivére, consul volt i. e. 413-ban. Publius Cornelius Cossus, az előbbiek fivére, i. e. 408 egyik consuli rangú katonai tribunusa volt. Cnaeus Cornelius Cossus, consuli rangú katonai tribunus volt i. e. 406-ban, i. e. 404-ben és i. e. 401-ben. Ez utóbbi év során letarolta a capenates nép országát, és sokak szerint biztosította rokona, a plebejus Marcus Licinius Calvus számára a következő évre szóló megválasztását. Publius Cornelius Maluginensis Cossus i. e. 395-ben consuli rangú katonai tribunus volt, és legyőzte a faliscusokat. i. e. 393-ban consullá választották, de a választás során történt valamilyen szabálytalanság miatt kollégájával együtt le kellett mondania. Aulus Cornelius Cossus i. e. 385-ben dictatorként véres csatában legyőzte a volscusokat és szövetségeseiket, a latinokat és hernicusokat, majd hazatérve bebörtönözte Manliust és triumphust tartott. Aulus Cornelius Cossus i. e. 369-ben és i. e. 367-ben az utolsó consuli rangú katonai tribunusok egyike volt. Aulus Cornelius Cossus Arvina kétszeres consul, magister equitum és dictator volt a szamniszok elleni harcokban az i. e. 4. század második felében.
A Cornelius Dolabellák
Publius Cornelius Dolabella Maximus i. e. 283 egyik consulja volt. Cnaeus Cornelius Dolabella rex sacrorum volt i. e. 208-tól i. e. 180-ban bekövetkezett haláláig. Lucius Cornelius Dolabella Caius Furius társa volt a duumvir navalisi tisztségben, majd rokona, a rex sacrorum halálakor megpályázta annak tisztségét. A pontifex maximus megbírságolta és nem iktatta be, mivel nem volt hajlandó lemondani katonai funkciójáról. Fellebbezését követően a szavazást égi jelek szakították félbe, így nem nyerte el a hőn áhított papi funkciót. A tengeren az Adriai-tengert védelmezte húsz hajóval az illírek ellen. Cnaeus Cornelius Dolabella i. e. 165-ben aedilis curulis volt, ekkor vitette színpadra kollégájával, Sextus Iulius Caesarral Terentius Hecyra című darabját a Megalesia ünnepségén. i. e. 159-ben consul volt. Cnaeus Cornelius Dolabella, az előbbi fia volt, akit i. e. 100-ban Appuleius Saturninusszal együtt gyilkoltak meg. Cnaeus Cornelius Dolabella, az előbbi fia. Sulla mellé állt a Marius elleni polgárháborúban, i. e. 81-ben ezért consuli rangra emelkedhetett. Proconsulként Macedoniát igazgatta, a trákok felett aratott győzelméért hazatérve triumphust tarthatott. Az ifjú Julius Caesar i. e. 77-ben visszaélésekkel vádolta meg, de felmentették. Cnaeus Cornelius Dolabella i. e. 81. egyik visszaéléseiről ismert praetora volt. Publius Cornelius Dolabella i. e. 67 egyik praetora volt. Publius Cornelius Dolabella: Cicero veje, hírhedten erkölcstelen politikus volt. Publius Cornelius Dolabella, az előbbi fia volt első feleségétől, Fabiától. i. e. 30-ban Octavianusszal volt Alexandriában, ahol VII. Kleopátra szépségétől megszédülve elárulta neki, hogy Itáliába kívánják vinni. 10-ben consul volt. Publius Cornelius Dolabella, az előbbi fia Tiberius africai helytartója volt 23-24 között, aki leverte Tacfarinas lázadását. Lojalitása ellenére nem kapott triumphust, nehogy elődje, Junius Blaesius, Seianus nagybátyja hírnevét elhomályosítsa. 27-ben Domitius Aferhez csatlakozott rokona, Quintilius Varus megvádolásában. Cornelius Dolabella Galba rokona volt, ezért Otho Aquinumba száműzte. A császár bukása után visszatért, de Vitellius, akinek első feleségét, Petroniát vette nőül, Interamniumba rendelte és meggyilkoltatta.
A Cornelius Lentulusok
Lucius Cornelius Lentulus volt az egyetlen senator, aki i. e. 387-ben Brennus lefizetése ellen szavazott. Lucius Cornelius Lentulus az előbbi fia, i. e. 327 egyik consulja volt. i. e. 324-ben felderítő csapatot vezetett Samniumba, i. e. 321-ben pedig javasolta a consuloknak, hogy fogadják el a szamniszok feltételeit a caudiumi vereséget követően. i. e. 320-ban dictatorként állt bosszút a római vereségért. Servius Cornelius Lentulus i. e. 303-ban volt consul. Lucius Cornelius Lentulus, az előbbi unokája i. e. 275-ben volt consul. Lucius Cornelius Lentulus Caudinus, az előbbi fia, aedilis curulis, pontifex maximus és i. e. 237 egyik consulja volt. Hivatali évében legyőzte a ligurokat, és triumphust tarthatott. i. e. 213-ban halt meg. Publius Cornelius Lentulus Caudinus, az előbbi fivére, i. e. 236 egyik consulja volt. Lucius Cornelius Lentulus Caudinus, az előbbi unokaöccse, i. e. 237 consuljának egyik fia, i. e. 209 aedilis curulisa volt. Publius Cornelius Lentulus Caudinus, az előbbi fivére, i. e. 210-ben követte Scipiót Hispaniába, i. e. 204-ben pedig praetor volt. i. e. 189-ben a Kis-Ázsiába küldött biztos közé tartozott. Publius Cornelius Lentulus, az előbbi kettő unokatestvére, i. e. 236 consuljának fia i. e. 214-ben Szicília praetora volt, és egészen i. e. 212-ig igazgatta a provinciát. Az előzővel együtt részt vett a tízes bizottságban. Servius Cornelius Lentulus i. e. 207-ben aedilis curulis, i. e. 205-ben pedig katonai tribunus volt Hispaniában. Servius Cornelius Lentulus, az előbbi fia, i. e. 171-ben Publius nevű fivérével követ volt Hellaszban, i. e. 169-ben pedig Szicília praetora lett. Publius Cornelius Lentulus, az előbbi fivére, i. e. 171-ben az öt Hellaszba menesztett követ egyike volt. Lucius Cornelius Lentulus, az előbbi unokaöccse, Servius fia i. e. 140-ben volt praetor. Lucius Lentulus i. e. 160-ban az Aemilius Paullus jelentéseit hazavivő hírnökök egyike volt. Caius Cornelius Lentulus i. e. 199-ben a három, coloniák alapítását felügyelő hivatalnok egyike volt. Cnaeus Cornelius Lentulus i. e. 201 consuljainak egyike volt. Lucius Cornelius Lentulus, az előbbi öccse, i. e. 199 consuljainak egyike volt. Lucius Cornelius Lentulus Lupus, az előbbi unokaöccse, Cnaeus fia volt. i. e. 163-ban aedilis curulisi, i. e. 156-ban consuli, i. e. 147-ben censori tisztséget viselt. Publius Cornelius Lentulus i. e. 169-ben aedilisként medvéket és elefántokat vonultatott fel a Circus Maximusban, a következő évben pedig a Perszeusz makedón királlyal sikertelenül tárgyaló háromtagú bizottság tagja volt. I e. 162-ben consul suffectusszá nevezték ki, mert a választásokat nem hivatalosnak minősítették. Princeps senatusként igen agg kort ért meg, még a Caius Gracchus elleni harcban is megsérült i. e. 121-ben. Cornelius Lentulus praetor volt, akit i. e. 134-ben legyőztek az I. szicíliai rabszolgaháborúban a felkelők. Cnaeus Cornelius Lentulus i. e. 97-ben volt consul. Publius Cornelius Lentulus Sura i. e. 71-ben volt consul, és támogatta Catilinát. Publius Cornelius Lentulus Spinther i. e. 57-ben volt consul. ifjabb Publius Cornelius Lentulus Spinther az előző fia volt, Caesar ellen harcolt. Cnaeus Cornelius Lentulus Clodianus eredetileg Claudius volt, valószínűleg i. e. 97 consulja adoptálta. i. e. 72-ben consul, i. e. 70-ben pedig censor volt. Cnaeus Cornelius Lentulus Clodianus az előbbi fia volt. i. e. 60-ban Quintus Caecilius Metellus Creticus és Lucius Valerius Flaccus társaként az Alpokban élő törzsek feltételezett galliai betörését küldték kivizsgálni. Lucius Cornelius Lentulus Crus i. e. 49-ben volt consul, és mindent megtett a Caesar elleni háború kirobbantásáért. Lucius Cornelius Lentulus Niger Mars papja volt. i. e. 58-ban indult a consulválasztáson, bár Caesar megpróbálta belekeverni egy Pompeius elleni merényletbe. I. e. 57-ben azon papok közé tartozott, akik arról voltak hivatottak dönteni, hogy Cicero háza megszentelt terület-e. i. e. 56-ban Publius Sextius ügyében bíra volt, még ebben az évben elhunyt. Lucius Cornelius Lentulus, az előbbi fia, szintén Mars-pap volt. I. e. 54-ben megvédte a zsarolással megvádolt Marcus Scaurust, egyben hazaárulással vádolta Gabiniust. Marcus Antonius barátja lévén i. e. 44-ben egy provincia élére nevezték ki, de nem húzott belőle hasznot. I. e. 20-ban még pénzt veretett Mars nevében a parthiai sikerekre való tekintettel. Lentulus Cruscellio i. e. 43-ban Sextus Pompeiusnál keresett menedéket feleségével, Sulpiciával együtt a proscriptiók elől. Cnaeus Cornelius Lentulus i. e. 18-ban volt consul. Cnaeus Cornelius Lentulus Augur i. e. 14-ben lett consul. Hatalmas vagyonát megirigyelő miatt Tiberius császár megvádolta, mire öngyilkos lett. Lucius Cornelius Lentulus i. e. 3-ban volt consul. Elképzelhető, hogy i. e. 18 consuljának fivére volt.