Rosemary Catherine Hicks (New York, 1951. augusztus 6. –) Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színésznő.
Legismertebb televíziós szerepe Annie Camden a Hetedik mennyország című sorozatban. 1980-ban Marilyn Monroe-t alakította a Marilyn: The Untold Story című tévéfilmben, mellyel Primetime Emmy-jelölést szerzett. Fontosabb filmszerepei közé tartozik dr. Gillian Taylor a Star Trek IV: A hazatérés (1986) és Karen Barclay a Gyerekjáték (1988) című mozifilmekben.
Élete és pályafutása Teológia szakon diplomázott az arizonai Saint Mary's College-ban, ezután rájött, hogy színésznő akar lenni. Felvették egy színművészeti főiskolára és rögtön az első évében megkapta a Ryan's Hope című televíziós sorozat egyik főszerepét. Dr. Faith Coleridge-t két évig, 1978-ig játszotta a sorozatban.
1978 után további televíziós szerepléseket vállalt, 1980-ban következett a Verseny a széllel című tévéfilm. Ugyanebben az évben Marilyn Monroe-t játszhatta Marilyn: The Untold Story tévéfilmben, alakítását Primetime Emmy-díjra jelölték.
1982-ben a Death Valley című horrorfilmben tűnt fel. 1984-ben a szélesebb közönség is megismerte a nevét a Borotvaélen című drámával, amivel betört Hollywoodba. Még ebben az évben az És megszólal Garbo című vígjáték-drámában is játszott. 1986-ban jött a több Oscarra jelölt Előre a múltba, Francis Ford Coppola rendezésében és a Star Trek IV: A hazatérés.
A világhírt az 1988-as Gyerekjáték című horrorfilm hozta el neki. A film világszerte nagy siker lett és a horror klasszikusai közt tartják számon. Hicks Szaturnusz-díjat nyert, mint legjobb női főszereplő, a folytatásokban azonban már nem tért vissza. 1989-ben a Papa, én nő vagyok! című filmvígjátékban egy cserfes tinédzser lány anyját alakította. 1990-ben szerepelt a az Időutazó című sci-fi-ben.
1995-ben elvállalta a Dillinger és Capone című krimi egyik mellékszerepét. Egy évvel később felkérték egy sorozatszerepre: a Hetedik mennyország 2007-ig futott, Hicks Annie Camden főszereplőt alakította benne.
71 éves korában úgy döntött, visszavonul a színészettől, hogy családjának szentelje idejét.
Magánélete 1990-ben férjhez ment Kevin Yagherhez, aki sminkmesterként dolgozott a Gyerekjáték forgatásán, és a film után horrorfilmes ikonként hírhedtté vált Chucky baba tervezője volt. 1992-ben megszületett Catie nevű lányuk.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1982 Death Valley Sally 1983 Better Late Than Never Sable1984 És megszólal Garbo Garbo Talks Jane Mortimer Borotvaélen The Razor's Edge Isabel Bradley Tóth Ildikó 1985 Fever Pitch Flo1986Előre a múltbaPeggy Sue Got MarriedCarol Heath Málnai Zsuzsa Kiss Erika Star Trek IV: A hazatérés Star Trek IV: The Voyage Home Dr. Gillian Taylor Hűvösvölgyi Ildikó 1987 Apja fia Like Father Like Son Dr. Amy Larkin Orosz Helga1988 Tajna manastirske rakije Ella FrazierGyerekjátékChild's PlayKaren Barclay Frajt Edit Kiss Virág Dudás Eszter1989 Szuvenír Souvenir Tina Boyer Vándor Éva Papa, én nő vagyok! She's Out of Control Janet Pearson Bencze Ilona 1991 Szerelmi álom Liebestraum Mary Parker1995 Dillinger és Capone Dillinger and Capone Abigail Andresz Kati Animal Room Mrs. Mosk1997 Légörvény Turbulence Maggie Kiss Erika Nyolc nap egy hét Eight Days a Week Ms. Lewis2009 My Name Is Jerry Dana Holderman The Truth About Layla Eleanor 2010 The Genesis Code Myra Allitt2011 Szerelmed nem hagy el Your Love Never Fails Cramer bírónő Bánsági Ildikó Ghost Phone: Phone Calls from the Dead Gertrude Dorfman Dorfman in Love Rose Andresz Kati 2013 Reach Linda 2014 A kutya, aki megmentette a húsvétot The Dog Who Saved Easter Cressida 2015 That Gal...Who Was In That Thing (dokumentumfilm) önmaga
Televízió bélyegkép|jobbra|A Star Trek IV: A hazatérés bemutatóján (2013) Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1978 Sparrow Valerie 1979 Love for Rent Annie 1980 Verseny a széllel To Race the Wind Beth Marilyn: The Untold Story Marilyn Monroe 1981 Jacqueline Susann's Valley of the Dolls Ann Welles 1983 Happy Endings Lisa Sage 1987 Hőség Laguna Beach-en Laguna Heat Jane Algernon 1989 A kém Spy Angela Berk Udvaros Dorottya 1990 Időutazó Running Against Time Laura Whittaker 1991 Szervusz, drágám, meghaltam Hi Honey – I'm Dead Carol Stadler Udvaros Dorottya 1995 Redwood Curtain Julia Riordan 2000 Mindörökké For All Time Kristen 2008 Szex, hazugság, bosszú: A titkos társaság Poison Ivy: The Secret Society Elisabeth 2009 Pushed Dr. Rosen A másik ÉN Stranger with My Face Shelley Stratton 2010 Elf Sparkle and the Special Red Dress Snowdorable (hangja) 2011 Borderline Murder Jean Game Time: Tackling the Past Anna Walker A Christmas Wedding Tail Ellen 2012 Shadow of Fear Annette Bramble A fergeteges szenteste A Christmas Wedding Date Shirley Andresz Kati2015 Játszma vagy szerelem Win, Lose, or Love Dot Édes sütnivaló A Christmas Reunion Linda 2016 The Legend of Alice Flagg Hazel
Sorozat Év Cím Szerep Megjegyzések 1976–1978 Ryan's Hope Dr. Faith Coleridge 210 epizód 1979–1980 The Bad News Bears Dr. Emily Rappant főszereplő 1981 The Merv Griffin Show önmaga vendégszereplő 1982–1983 Tucker's Witch Amanda Tucker főszereplő 1986 Good Morning, America önmaga 1988 The Tonight Show Starring Johnny Carson 1989 The Tonight Show Starring Johnny Carson 1992 Up to No Good Allison Ploutzer próbaepizód 1994 Halálbiztos diagnózis Lauren Ridgeway 1 epizód Winnetka Road Jeannie Barker főszereplő The Martin Short Show feleség próbaepizód 1995 Burke's Law Pamela Crawford 1 epizód 1996–2007 Hetedik mennyország Annie Camden főszereplő 1997 The Rosie O'Donnell Showönmagavendégszereplő1998 The Howie Mandel Show Donny & Marie 2000 TV Guide Celebrity Dish 2002 Lifetime Now 2004The Wayne Brady Show 2005 Soap Talk 2006 The Tony Danza Show 2020 JJ Villard's Fairy Tales Tündér (hangja) 1 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Anglo-amerikaiak Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:New York-iak