290px|thumb|Egy 1896-os lovastáboricsendőr-tanfolyam emléklapja right|290px|thumb|Magyar királyi lovascsendőrök csavargót igazoltatnak (Vasárnapi Ujság, 1897) A csendőrség (korábban francia eredetű szóval zsandárság) Európa számos országában létező, helyenként szervezetileg részben a hadsereghez tartozó, katonai elvek szerint szervezett rendőri szerv, melynek fő feladata a rendfenntartás. Az európai csendőrségekhez hasonló testület Magyarországon a Készenléti Rendőrség.
Története Magyarországon Eredete, elnevezése A csendőrség szervezeti elveinek megfelelő, első közrendvédelmi testületet Franciaországban hozták létre gendarmerie (ejtsd: zsandármöri) néven Napóleon uralma idején. Az elnevezés végső forrása a „fegyveres férfiak” jelentésű gens d’arme kifejezés, ami a magyar nyelvbe pedig a kiejtés szerinti közelítő leírással zsandár formában került be. Maga a kifejezés nyelvújítási alkotás a zsandár szó magyarítására, a korábban már létrejött rendőr szó mintája alapján. A szó a csendőrző rövidülése vagy a csend őre értelmű birtokos összetétel folyománya, a "csend őrénél" jóval tágabb és erőteljesebb jelentéstartalommal. Elterjedését segíthette az is, hogy némi eltéréssel a zsandár szó magas hangrendű párjának érezhető.
A csendőr szó első ízben 1834-ben fordult elő a magyar nyelvben, addig – és később is párhuzamosan – a zsandár kifejezést használták.Bárczi Géza–Országh László (szerk): A magyar nyelv értelmező szótára Akadémiai Kiadó Budapest, 1962 Hivatalosan először a magyar képviselőházban 1873. február 8-án használták a csendőr szót.dr. Ernyes Mihály: A rendőrség története az ókortól az 1980-as évekig - a rendőrség honlapján (megtekintve 2010. április 27.)
A napóleoni háborúk alatt a Franciaországhoz csatolt Lombardiában is zsandárságot hoztak létre a császárság más részeihez hasonlóan. A terület 1815 után Ausztriához került, a korszerű közbiztonsági szervezetet azonban tovább működtették, az 1848-as forradalmak és a magyar szabadságharc után pedig kiterjesztették a birodalom egész területére, 1849-ben létrehozva a Császári-királyi Csendőrséget. Ennek magyarországi ezredeit az erdélyi és a horvátországi kivételével az 1867-es kiegyezés alapján megszüntették. A két megmaradt ezredből az erdélyit 1875-ben, a horvátországit 1876-ban a közös hadügyminisztérium helyett a magyar Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium illetve a horvát bán alá rendelték, előbbit Magyar Királyi Erdélyi Csendőrparancsnokság, utóbbit pedig Magyar Királyi Horvát-szlavón Csendőrparancsnokság néven. A Magyar Királyi Csendőrséget 1881-ben lényegében az erdélyi csendőrség bázisán hozták létre, annak működését kiterjesztve az egész országra.Némethy Ferenc: A m. kir. csendőrség szervezete, szolgálata és viszonya a közigazgatási hatóságokhoz. Budapest, 1899.
Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a Magyar Királyi Csendőrség nem csak szervezeti és működési elveiben, hanem tényleges szervezeti értelemben is a napóleoni gendarmerie örököse volt.
1849–1867 1849 év elején Felix zu Schwarzenberg javaslatára Bécsben birodalmi csendőrség létrehozásáról döntöttek a lombardiai csendőrség mintájára, részben annak szervezeti alapjain. A Császári Zsandárság felállításáról Alexander Bach által jegyzett 1849. június 8-iki császári rendelet határozott. Mivel azonban Bach hivatalától a császár megvonta a rendőri ügyeket, a szervezés feladata a „legfelsőbb rendőrhatóság főnökére”, Johann Kempen báróra hárult.
Az összbirodalmi közrendvédelmi hadseregként szervezett katonai alakulat fő feladata a nemzeti felkelés leverésében való segítség volt, emiatt a lakosság körében hamar gyűlölt szervezetté vált. Feladata a szabadságharc bukása után a betyárvilág felszámolására módosult.Szabó Miklós: A csendőrség útja - Hetek közéleti magazin 2000. február 19. (IV/8) szám A szervezet feladatát elsődlegesen ügynökhálózat kiépítése útján teljesítette. Kempen altábornagy vezetése alatt 1855-ig 7545 hazaárulási per bizonyításában vettek részt.
A zsandárság ezredekre tagolódott, a Habsburg Birodalomban 1850-re hat zsandárezredet állítottak fel, ezt 1854-ben még kettő egészítette ki, majd számuk 16-ra nőtt, melyek közül három Magyarországon, egy-egy pedig Erdélyben, Horvátországban illetve a Szerb Vajdaságban működött. Az ezredek száma 1866-ra tízre csökkent, majd helyüket 15 országos csendőrparancsnokság vette át.
1867–1881 A zsandárság 1867-ben a kiegyezéskor szűnt meg az addigi Magyarország területén, ám az erdélyi és a horvátországi zsandárparancsnokság megmaradt (csak a nevük változott császári és királyi területi csendőrparancsnokságokra). Ez hosszú évekig támadási felületet adott a magyar politikusoknak Béccsel szemben.Szakály Sándor: A magyar királyi csendőrség létrehozásáról és feladatairól - Kuruc.info A szolgálati nyelv a német maradt, az egyenruha, a felszerelés nem változott. A felügyeletet a k. u. k. hadsereg területileg illetékes hadtestparancsnokságai látták el. 1876-ban azonban a magyar kormánynak sikerült elérnie, hogy ezt a két szolgálatot a császár szakmai tekintetben a magyar belügyminiszter, személyi és fegyelmi szempontból pedig a Magyar Honvédség kerületparancsnokságai alá rendelje. A horvátországi csendőrség felett a magyar kormány szervei a horvátországi kormány révén gyakorolták felügyeleti jogukat.
A szűk értelemben vett Magyarország területén a zsandárság közbiztonsági feladatait a vármegyék vették át, az új szervezet élére a csendbiztos került, az ő feladata volt a megye által biztosított összegből zsandárokat toborozni. Mivel azonban a megyék költségvetése szűkös volt, a kevés zsandár nem tudta megakadályozni a betyárok ismételt elszaporodását, a betyárvilág újrateremtődését. A pandúrrendszer a bűnüldözésben kevésbé hatékony lévén elégtelennek bizonyult. Az 1870-es években a Monarchia közbiztonsága mélypontra került. Újjáéledt a betyárvilág, amely viszont már nem a korábbi romantikus, lázadó hősök (Rózsa Sándor) világa volt, hanem a banditáké. A két rendvédelmi rendszer (zsandárság és pandúrrendszer) közti különbséget jól mutatta a kortársak számára is az erdélyi és horvátországi jó közbiztonsági helyzet. Ezen körülmények miatt hamarosan felvetődött a zsandárság visszaállításának gondolata.
1881–1919 right|thumb|290px|Balra a dánosi rablógyilkosság koronatanúja Lakatos Róza Lina. Jobbra és középen csendőrök a jellegzetes kakastollas egyenruhájukban (korabeli fénykép), Vasárnapi Ujság 54. (1907)
1881-ben a parlament megszavazta a Magyar Királyi Csendőrség felállítását. A testületre az 1881. évi II. és III. törvény vonatkozik. Az uralkodó a törvényt 1881. február 14-én szentesítette. Az új szervezet 1882. január 1-jén kezdte meg működését. A csendőrség tehát közbiztonsági szolgálat teljesítésére rendelt, katonailag szervezett őrtest. Feladata volt a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot fenntartani, a békét és közrendet megóvni, a büntető törvények, rendeletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasztásból eredhető veszélyeket és károkat lehetőleg megakadályozni, a megzavart rendet és békét helyreállítani, az ezek ellen vétőket felderíteni, feljelenteni, és a bíróságnak vagy más hatóságnak átadni.A Pallas nagy lexikona: Csendőrség
Az új Magyar Királyi Csendőrség szolgálati tekintetben a belügyminisztérium, fegyelmi és személyzeti szempontból pedig a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozott. Létrehozásakor átvették a horvátországi és az erdélyi csendőrség vonatkozásában már létező gyakorlatot. A kezdeti nehézségek ellenére a csendőrség idővel Európa egyik leghatékonyabb testülete lett, 85–90%-os eredményességi mutatókkal.
Magyarország területét Budapest főváros kivételével a törvény hat csendőrkerületre osztotta fel, és mindegyik vezetésére egy-egy csendőrparancsnokságot állított fel. A kerületek elnevezése a parancsnokság székhelyét és a kerület sorszámát tartalmazta (pl. Kolozsvári I. csendőrkerület). Az I. kerület az 1871-ben a korábbi zsandárság erdélyi ezredéből létrejött Erdélyi Magyar Királyi Csendőrségből jött létre, a többi öt kerület felállítására pedig a sorszámuk szerinti sorrendben került sor a következő években.
Kolozsvári I. kerület, 4 szárnyparancsnoksággal Budapesti II. kerület (vidéki hatáskörrel), 3 szárnyparancsnoksággal Szegedi III. kerület, 3 szárnyparancsnoksággal Kassai IV. kerület, 3 szárnyparancsnoksággal Pozsonyi V. kerület, 2 szárnyparancsnoksággal Székesfehérvári VI. kerület, 3 szárnyparancsnoksággal.
A kerületek szárnyparancsnokságokra, azok szakaszokra, utóbbiak pedig őrsökre tagozódtak. A szárny- és szakaszparancsnokságok nagyobb városokban, az őrsök a járási szolgabíró székhelyén működtek, de a csendőrség szervezeti egységeinek működési területe alapvetően független maradt a közigazgatási beosztástól. Az 5–7 fős őrsökön csak altisztek és legénység szolgált. A szakasz- és szárnyparancsnokok hadnagyi, főhadnagyi és századosi rendfokozatúak voltak. A kerületparancsnoki beosztás ezredesi rendfokozattal járt, itt törzstisztek is dolgoztak. Egy csendőrre legfeljebb 60 km² juthatott, azonban ez a párban járőrözés miatt a járőrnek 120 km²-t jelentett. A szervezeti felépítésben a szükségletnek megfelelően gyakoriak voltak a változások, a szárnyparancsnokságok és az alájuk beosztott szakaszok és őrsök száma folyamatosan nőtt. Jelentősebb változtatás az 1890-es években történt, amikor 9 csendőrkerületet alakítottak ki (Marosvásárhely, Debrecen és Szombathely is kapott csendőrkerületet), és létrehozták a határ menti csendőrséget. 1912-ben pedig megszervezték az őrsök és a szakaszparancsnokságok közötti járásőrmesterségeket.
A fegyvernemi jelleggel működő határszéli csendőrség a Szerbiával és Romániával közvetlenül határos csendőr-kerületparancsnokságok alárendeltségébe tartozott. Ezek a speciális őrsök kikülönített törzstisztek felügyelete alatt működtek. Sajátos elemet alkottak a „nyári őrsök” is. Ezeket a hó elolvadása után állították fel, és a következő hóig működtek.
A határszéli csendőrség létszáma az első világháború előtt, 1913-ban 1357 fő volt. A határőrizeti feladatok ellátásába a csendőrség személyi állományából szükség esetén további 2045 főt lehetett bevonni, így összesen a 12851 főnyi magyar királyi csendőrségnek 16%-át lehetett igénybe venni erre a célra.
A járőrözés a határ menti hegyes és a mocsaras területeken jóval nehezebb volt, mint másutt. Ezért az itt szolgálatot teljesítő csendőrök jelentős, napi 40 fillér pótlékot kaptak. Egyébként a századfordulón egy csendőr őrmester fizetése évi 2336 korona, a járásőrmesteré 2769, a hadnagyé 3632, a főhadnagyé 4152, a századosé 5372, az őrnagyé 9296, az alezredesé 10 296, az ezredesé pedig 12 096 korona volt.
A századfordulóra már az összes csendőr-kerületparancsnokság rendelkezett úgynevezett pótszárnnyal, ami központi szervként a pénzügyi, anyagi, technikai ellátásért, kiképzésért volt felelős. Létrehozták a m. kir. csendőrség felügyelőségét is. Az altábornagyi rendfokozatot viselő felügyelő volt a csendőrség legfelső vezetője. Tovább működtek a honvédelmi és belügyminisztériumi csendőri osztályok is. További központi szervek voltak Nagyváradon a korszerű, pavilon rendszerű iskola, Budapesten a központi raktár, Zomboron pedig (a Trianon után Kiskunhalasra telepített) lóidomítóosztály.
A Magyar Királyi Csendőrség személyi állománya A személyi állományt szigorú elvek alapján válogatták. Az első szervezési táblázatban előírt 115 fős tiszti és 5052 fős legénységi keretet hat év alatt töltötték fel. Addig a honvédség soraiból kiválasztott katonák végezték a csendőri teendőket.
A felvételi követelmények a következők voltak: