A Slytract egy extrém metalt játszó magyar zenekar. Fennállásuk alatt eddig három nagylemezt adtak ki.
Története
A NoiseHead Records évek (2005-2012) A Slytract 2005. május 1-jén alakult Miskolcon. Az első demó 2006 márciusában készült el, melyre hét, jellemzően kezdetleges hangzású és stílusában kiforratlan dal került rögzítésre. Egy a basszusgitáros poszton bekövetkezett tagcsere után – Heiner Ádámot Jakab Viktor váltotta – 2007 áprilisában készült el a 009 névre keresztelt EP. A korongon hallható három dalt illető kedvező kritikákat egy lemezszerződés koronázta meg, melyet az akkor még bécsi központú NoiseHead Records kiadó ajánlott a zenekarnak.
A szerződés aláírását követően, a zenekar 2008 februárjában beköltözött a bécsi NoiseHead Studioba, ahol rögzítette a kilenc számot tartalmazó nagylemezét. A stúdióba vonulás előtt a basszusgitáros poszton ismét változás történt, a zenekarhoz Tuza Ákos csatlakozott. Az Explanation: Unknown című album 2008. április 11-én jelent meg, a zenekar ekkor tartotta meg lemezbemutató koncertjét a bécsi Viper Roomban. Az estén több zenekar lépett fel, az esemény fő fellépője a Graveworm volt. A Slytracthez ekkor koncertgitárosként – később állandó tagként – Czeglédi Gyula csatlakozott, a korábbi koncertgitáros Kiss Nándor volt.
A jellemzően thrash/death metal alapokon nyugvó Explanation: Unknown rendkívül jó kritikákat kapott Magyarországon és külföldön egyaránt. A Hungarian Metal Awards díjátadón az év debütalbumának választották. Az anyag terjesztéséért és promóciójáért számos európai cég mellett a Relapse Records felelt. Klip is készült az Answer című dalhoz. A Slytract akkori managementje, a Powerground Management, főleg a hazai koncertek szervezésében és a lemez promóciójában segített. Az Explanation: Unknown megjelenését követő három évben a Slytract aktívan koncertezett az ország határain belül és azon kívül is. Számos itthoni klubturnénak köszönhetően népszerűsítette a lemezt, valamint akadt lehetősége olyan külföldi zenekarok vendégeként fellépni, mint a DevilDriver, a God Forbid, a Hypocrisy vagy a Soilwork (SWE). Ebben az időszakban került sor Tuza Ákos távozására is, az új basszusgitáros Zsengellér Szabolcs lett.
A koncertezés mellett a zenekar az új dalok írására is komoly energiákat fordított, melynek eredményeként 2010 nyarára elkészült a következő nagylemez demója, majd a tíz vadonatúj dal 2010 decemberében a NoiseHead Studioban felvételre is került. A kiadásért ezúttal is a NoiseHead Records felelt. A 2011. augusztus 5-én megjelenő, Existing Unreal névre keresztelt nagylemez hangulata és stílusa sok tekintetben eltért az Explanation: Unknown lemezétől. A Slytractre jellemző extrém stílus továbbra is megmaradt, de dominánsabbá váltak a dallamok, a középtempós dalok, illetve megjelentek olyan új elemek is, mint tiszta ének vagy billentyű. A My Mist című dalban Andreas Holma (Hypocrisy, Soilwork) mint vendégzenész játszik egy gitárszólót. A lemezre érkező kritikák ezúttal is rendkívül pozitívan nyilatkoztak, a Slytract szélesebb körben vált ismertté. A kiadó munkájának köszönhetően a lemez sok lemezboltba, valamint számos terjesztőhöz eljutott, többek között a Nuclear Blast webshopján keresztül is megvásárolható volt.
A lemezbemutató koncerteket követően a Slytract 2011. október végén egy tizenöt állomásos Európa-turnéra (Eastern Death Infernal Tour) indult a svéd Demonical és Volturyon zenekarok társaságában. A turnét követően a zenekar abbahagyta az aktív koncertezést. 2012 nyarán még megjelent egy, a Nexus című dalra készített remix, majd 2012 decemberében a zenekar bejelentette a feloszlását, a zenekar tagjai nem kívántak többet foglalkozni a Slytract dolgaival.
Újrakezdés (2017-napjainkig) A döntés úgy tűnt, hogy egy életre szól, azonban 2017. június 8-án a tagok egy baráti beszélgetés keretén belül úgy döntöttek, hogy új alapokra helyezve folytatják a Slytract történetét. Pár hónap elteltével azonban a felállás ismét megváltozott, Zsengellér Szabolcs kilépett a zenekarból.
Az új lemez dalai gyorsan elkészültek. A zenekar 2018 februárjában a budapesti ReAmp stúdióban, illetve a Ghostship Recordingsban rögzítette a tizenkét dalt tartalmazó harmadik nagylemezét, azonban állandó basszusgitáros hiányában a basszusgitárt Tóth Gábor (Harmed) játszotta fel. Az album keverését és maszterelését Mick Kenney producer végezte, akit az extrém zene kedvelői az Anaal Nathrakhnak a soraiból ismerhetnek. A lemezen a vendégzenészként Kátai Tamás (Thy Catafalque), Misstiq, Knapp Oszkár (Wrong Side, ex-Insane) és Jakab Viktor (ex-Slytract, Undertaking, Nervekiller) szerepeltek.
A Slytract névre keresztelt új album, 2019. április 29-én jelent meg a Metal.hu kiadó gondozásában. Videóklip a Son című dalra, szöveges video pedig a lemez egyik legkísérletezősebb tételére, a Colony-ra készült. A lemezbemutató koncertre 2019. június 10-én került sor az A38 Hajón, ahol a Slytract a Cannibal Corpse előtt lépett fel. A koncert képanyagából videoklip készült a Tears című dalra.
2023 januárjában a Slytract két tagja, Galántay Tamás (dob) és Bencze Márton (basszusgitár) is távozott a zenekarból. Az új dobos, a venezuelai származású Cristobal Romero Hernandez csatlakozása 2023 márciusában került bejelentésre. A Slytract ismét háromtagú lett. Az új, Exodus Unleashed névre keresztelt 2 számos kislemez 2023. szeptember 18-án jelent meg a Metal.hu Records gondozásában. A basszustémákat Prepelicza Zoltán (ex-Lazarvs) játszotta fel. A címadó dalhoz videoklip készült, a kislemezen található másik dalhoz (Sitting in the Pit) pedig szöveges videó.
2025. április 11-én megjelent a zenekar Odyssey My Odyssey című új dala, a Metal.hu Records gondozásában. A felvételek, valamint a keverés a miskolci HangArt Recording stúdióban készült, míg a maszterelést Lengyelországban, a legendás Hertz Recording stúdióban végezte Wojtek Wiesławski. A Hertz stúdióban – a teljesség igénye nélkül – olyan zenekarok dolgoztak és készítettek lemezeket már, mint a Behemoth, a Decapitated, vagy a Vader. A videoklippel is megtámogatott dal megjelenésének, többek között a Slytract 20 éves fennállása adta az apropóját, amely mind stílusában, mind hangzásában kifejezően mutatja a zenekar erejét és világát.
2025 decemberében jelent meg egy, a Nothing Seen Within című dalhoz készített koncertklip. Ez a dal – amely még a 2011-ben megjelent Existing Unreal nagylemezen hallható -, a zenekar 20 éves fennállásának jegyében kapott vizuális tartalmat, összefoglalva egy miskolci és egy budapesti koncert hangulatát.
2026 januárjától a Slytract legénysége újra megváltozott, miután Cristobal Romero Hernandez dobos és Czeglédi Gyula gitáros távozott a zenekarból. Gábor a jövőben új dalok írásával foglalkozik, a Slytract története nem áll meg.
Tagok
Jelenlegi felállás Melegh Gábor B. – gitár, ének
Korábbi tagok Heiner Ádám – basszusgitár Jakab Viktor – basszusgitár Tuza Ákos – basszusgitár Zsengellér Szabolcs – basszusgitár Kozsup Tamás – dob Galántay Tamás – dob Bencze Márton – basszusgitár Czeglédi Gyula – gitár Cristobal Romero Hernandez – dob
Ideiglenes, kisegítő zenészek Kiss Nándor – gitár (koncerten) Tóth Gábor – basszusgitár (a 2019-es Slytract kislemezen) Prepelicza Zoltán – basszusgitár (a 2023-as Exodus Unleashed kislemezen)
Diszkográfia
Stúdióalbumok Explanation: Unknown (2008) Existing Unreal (2011) Slytract (2019)
Egyéb kiadványok Demo 2006 (2006) 009 EP (2007) Nexus (Bastardfool remix, 2012) Exodus Unleashed (kislemez, 2023) Odyssey My Odyssey (single, 2025)
Források
Interjúk Slytract interjú (Nuskull, 2008) Slytract interjú (Kronos Mortus, 2008) Slytract interjú (Fémforgács, 2011) Slytract interjú (Metal.hu, 2019) Slytract interjú (Rattle.hu, 2019)
Explanation: Unknown (2008) http://www.hang-suly.hu/dijazottak.html https://nuskull.hu/lemezkritikak/slytract-explanation-unknown/ https://web.archive.org/web/20171010080928/ http://passzio.hu/modules.php?name=News https://www.kronosmortus.com/lemezismertetok/slytract-explanation-unknown/ http://www.viharock.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2417 https://web.archive.org/web/20111121123607/ http://www.femforgacs.hu/review/969/Slytract_Explanation_Unknown_2008 https://www.stormbringer-metal.de/reviews/2632/slytract-explanation-unknown.html
Existing Unreal (2011) https://nuskull.hu/lemezkritikak/slytract-existing-unreal/ https://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/slytract-existing-unreal https://rockstation.blog.hu/2011/08/20/csak_szinesen_slytract_existing_unreal http://hammerworld.hu/2011/09/18/slytract-sajat-szavaikkal-az-existing-unreal-album/ http://ekultura.hu/2011/09/06/slytract-existing-unreal-cd http://www.nocleansinging.com/2011/08/08/slytract-existing-unreal/ https://planetmosh.com/slytract-existing-unreal/
Slytract (2019) https://rockstation.blog.hu/2019/05/12/slytract_slytract https://metal.hu/slytract-slytract-2019/ https://www.thecirclepit.com/2019/11/slytract-self-titled-album-review https://rattle.hu/index.php/2020/05/slytract-slytract-2019/
Kategória:Magyar metalegyüttesek Kategória:2005-ben alakult együttesek