Pál-Kutas Orsolya (Kazincbarcika, 1974. december 28. –) magyar költő, író, pedagógus. 2019 óta a kazincbarcikai Kazinci Klub vezetője. (Írói neve: Sz. Pál-Kutas Orsolya)

Életrajz Tardonán él. Gyermekkorának meghatározói a könyvek. 16 évesen vetette papírra első versét.

Első munkahelyén kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozott, ekkor sajátította el azt a technikai tudást, mely később a „hobbijává” vált.

Dolgozott még oktatásszervezőként, rendszergazdaként, sőt a szépségszakmában is képezte magát. 2014-től középiskolai tanár, munkájában, és azon kívül is, támogatja a tehetséges diákokat. Ami viszont minden szakmájának mozgatórugója az a művészet és a szépség.

2014–2019 között Tardona önkormányzati képviselője, 2014 és 2018 között alpolgármestere, ahol az irodalmi élet meghatározó személyisége, kulturális rendezvényeket, könyvbemutatókat, kiállításokat, vers- és prózamondó versenyeket szervez.

Munkássága 3 verseskötetet szerkesztett, ill. édesanyja tehetséges diákjainak, segíti a lektorálást. Munkája mellett 2000-től 2003-ig a Kazincbarcikai Közélet szerkesztője. 2011 óta rendszeresen publikál. Kutatja a műfajokat, igyekszik kipróbálni magát mindegyikben. Írói munkásságaként megszületett 2014-ben mini-regénye, amely lakóhelye, Tardona egyik történelmi jelentőségű témáját dolgozza fel, a Jókai-kultuszt.

Jelenleg is több irodalmi kör tagja, folyamatosan szerkeszt papíralapú irodalmi kiadványokat: újságokat, antológiákat.

2014-től a kazincbarcikai irodalmi csoport Kazinci Klub tagja, 2016-tól újságjuk az Ő-szülő Kikelet szerkesztője, 2019-től a klub vezetője.

2014-től a Sajómenti Népművészeti Egyesület tagja, ahol selyemfestményeivel mutatkozik be.

Költészete Alkotásai között megtalálhatóak a kötött és szabad versek. Témái az élet, a közösség, a természet, a szeretet, a szerelem, a hazaszeretet, a történelmi események, valamint számos gyermekverse is ismert. A haiku-val 2012 óta foglalkozik. Nem csak a szabályosság fontos számára, hanem hogy az az érzés is érezhető legyen, ami a mű születése pillanatában a költőt magával ragadta.Sz. Pál-Kutas Orsolya haiku versei - 3sor

Önálló kötetei Táncoló lélek (2013), Borító: Zsidákovics Mihály festőművész Didereg (Élő Költők Könyvklub, 2014) A Bükk bujdosója miniregény (2014), Illusztráció: Gór Mihály Apró-percek – gyermekversek (2019)

Hangoskönyv A Bükk bujdosója (2017) Kuckóversek – több költő által megalkotott hangos gyermekversek (2017)

Művei számos hazai antológiában olvashatóak, és könyvbemutatókat tart, irodalmi délutánokat vezet.

Antológiák 2012. Sodrásban (Kortárs Magyar Irodalom), evokációk2, Téli Álmok (Könyvműhely) 2013. Gyökerek, Idézetes füzetek 1-2. (Láncolat Műhely), Tékozlók és kuporgatók (Dél-Alföldi Művészeti Kör) 2014. Az én mesém 7., Antológia 2014 (7torony), Hangulatok – Vénák (Költészeti Játszóház) 2015. Lélekszínek (Költészeti Játszóház), Ajándék Kazincbarcikának 60, Az én mesém 8. 2018. Szavakból kazlat (Litera-Túra), Szavak könnyű szélben “haiku” (Litera-Túra) Új verőfény (Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete), Lélekvetés (Kazinci Klub) 2019. Álomkód (Kazinci Klub)KOLORTV - Antológia YouTube (2:40) 2019. december 18.

Díjai, elismerései 2018. AranyLant díj szonett kategóriában, Magyar Alkotók Egyesülete, Székesfehérvár 2019. I. helyezés a Mozdulj! Közhasznú Egyesület, Budapest, Országos Versíró Pályázat 2019. december 9. Oklevél / Kimagasló önkéntes munkájáért / Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma 2020. március Kiemelt Nívó-díj – Magyar Alkotók Egyesülete, Székesfehérvár /Lélekhúr antológia pályázatára benyújtott Átváltozás című novellája elismeréseként/

Tagságai Kazinci Klub (Kazincbarcika) Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete (Székesfehérvár) Cserhát Művészkör (Budapest) Kortárs Költők Társasága Élő Költők Társasága Héttorony Holnap Magazin Poet költők csoportja 3sor haikuköltők csoportja

Jegyzetek

Források Sz. Pál-Kutas Orsolya weboldala Napút Online szerző: Sz. Pál-Kutas Orsolya Alkotói adatlapja Moly.hu Kazincbarcikai alkotóportrék: Pál-Kutas Orsolya – Kazinci Klub Barcikai Históriás, 2020. május 22.

További információk Barcikai Histórás – A Bükk bujdosója Versek – Sz. Pál-Kutas Orsolya Sz. Pál-Kutas Orsolya versei YouTube (4:16)

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyarországi alpolgármesterek Kategória:Magyar nők Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kazincbarcikaiak