A 2019-es Roland Garros női egyéni tornájának selejtezőjében 96 játékos vesz részt a 3 fordulós selejtezőn a főtábla első fordulójába jutást jelentő 12 helyért május 21. és 24. között.

A magyar játékosok közül a világranglistán elfoglalt helye alapján a selejtezőben Babos Tímea és Stollár Fanny volt jogosult az indulásra. Stollár Fanny a selejtező első körében a korábban a világranglista 9. helyén is állt, a mostani selejtezőben 3. kiemelt magyar származású Bacsinszky Tímea ellen lépett pályára, és vereséget szenvedett. Babos Tímea a selejtező 3. fordulójában kapott ki, így eredménye alapján ő sem jutott fel a főtáblára, de szerencsés vesztesként mégis játszhat a főtáblás 128 versenyző között.

Kiemelések

A főtáblára feljutott versenyzők

Szerencsés vesztesként a főtáblán játszhat rajtuk kívül:

Sorsolási tábla Első csoport

Második csoport

Harmadik csoport

Negyedik csoport

Ötödik csoport

Hatodik csoport

Hetedik csoport

Nyolcadik csoport

Kilencedik csoport

Tizedik csoport

Tizenegyedik csoport

Tizenkettedik csoport

Jegyzetek

Források Selejtező sorsolása

N1S