jobbra|250px|A Starlink Misszió Falcon 9 rakománya 2019. május 24-én 60 darab műhold volt|bélyegkép

A Starlink műholdprojekt vagy műholdsereg, a SpaceX űripari cég világméretű műholdas projektje, amelyet a globális internetszolgáltatás céljára indított el.

Az alacsony vagy közepes Föld körüli pályán keringő műholdak segítségével nyújtott internetszolgáltatás kb. 4 milliárd ember számára valósulhat meg, olyanoknak, akiknek eddig erre nem volt technikai lehetőségük. Amennyiben elég nagy sávszélességet tudnak a projektben biztosítani, a projekt versenyképes lehet a földi internetszolgáltatókkal szemben is.

bélyegkép|right|300px

Története Egy korai elképzelés szerint a 2012-ben alakult OneWeb (akkori neve: WorldVu) terveiben 648 vagy még ennél is több műhold Föld körüli pályára állítása szerepelt. Ennek az alapgondolatát vette át Elon Musk, a SpaceX vállalat tulajdonosa, aki kezdetben szorosan együttműködött a WorldVu vállalattal.

Farooq Khan, a Samsung Researcher Amerika elnöke a Starlink műholdas projekt alapgondolatát már 2015-ben Mobile Internet from the Heavens – Mobilinternet az égből című cikkében felvázolta. Elképzelése szerint egy kb. 4600 darabból álló konstellációval, amely alacsony Föld körüli pályán kering, terabájt/s adatátviteli sebesség érhető el. Amennyiben 5 milliárd felhasználóval és felhasználó/hó/200 gigabájt adatforgalommal számolunk, akkor 1 zetabájt vagyis 1 milliárd terabájt adatforgalmat generálhatunk. A növekvő internetfelhasználást tekintve pedig teljesen reális lehet ez a szám így érdemes mikroműholdas hálózatot kiépíteni.

2016 novemberében Elon Musk, a SpaceX vállalat tulajdonosa globális internetszolgáltatásra kért engedélyt az amerikai kormánytól abból a célból, hogy űralapú internetszolgáltatást valósítson meg közel 5 év alatt.

Mélyen a geostacionárius pálya alatt, a Föld felszíne felett 550 kilométeres magasságban – korábban ez a magasság 1150 km volt, – helyezkedik el a 4425 műhold, amely az első műholdcsomag lesz majd, az egyenlítői síkhoz képest 53°-os hajlásszöggel, 24 különböző pályasíkon – hozzávetőlegesen az ISS 405 km magasságban kering a Föld felett. (A pályamagasság megváltoztatásának oka az űrszemétveszély csökkentése volt.) A Starlink első két Tintin A & B nevű tesztholdja 2018. február 22-én hagyta el a Földet. A kísérleti holdak eredményeinek függvénye volt, hogy később hogyan alakul a projekt sorsa.

2019. május 24-én ennek az első csomagnak az első 60 db műholdját vitte fel a SpaceX Falcon 9 rakétájának sikeres missziója. – Egy hónappal korábban, 2019 áprilisában az Amazon is beszállt az űrversenybe. A Kuiper projekt névre keresztelt program során 3236 darab műholdat vinnének fel különböző magasságokba. – A 2019. május 24-én fellőtt műholdak saját ionhajtóművük segítségével jutottak el a számukra kijelölt pozícióba. A fellövés utáni "kirajzás" meglehetősen látványos volt. Szabályosan egy vonalban haladva, egymástól alig néhány, 1-2, 4-6, ívpercnyi távolságra haladtak, így a csillagászok remekül meg tudták figyelni őket. A Starlink „műholdvonat” második indítása 2019. november 11-én történt meg és ez még nagyobb feltűnést keltett, mint a korábbi, mert már egyre jobban zavarta a csillagászok tevékenységét. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban élő Bakos Gáspár csillagász petíciót indított el a műholdak fellövésének megakadályozása érdekében. A Starlink műholdprojekt keretén belül 242 darab műhold helyezkedik el Föld körüli pályán, mely 2020 februárja folyamán további 120 darabbal bővült. A Starlinken kívül azonban más cégek is juttatnak fel műholdakat, így a többszörösére növekedett műholdforgalom nemcsak a csillagászok kutatásait és az észleléseit veszélyeztetik, hanem az űrszemét további terjeszkedését is elősegíthetik.

Bővebben

2015-2017 A SpaceX kommunikációs műholdas hálózat terveit hivatalosan 2015 januárjában jelentették be. Eszerint a már meglévő földi kommunikációs forgalom 50%-át, valamint a sűrűn lakott részek internetes adatforgalmának akár 10%-át is el tudják érni.SpaceX Seattle 2015, January 16, 2015. Elon Musk vezérigazgató szerint jelentős kielégítetlen kereslet mutatkozik az alacsony költségű globális szélessávú hálózatok iránt. A SpaceX műholdas fejlesztőbázisának Redmondi megnyitását 2015 januárjában jelentették be partnereivel karöltve az új kommunikációs hálózat fejlesztése és kiépítése érdekében.

Abban az időben a seattle-i iroda kb. 60 mérnököt és további 1000 embert vett fel 2018-ig. A társaság 2800 m2-es bérelt helyiségben működött 2016 végéig, majd 2017 januárjára egy további 3774 m2-es épülettel bővült szintén Redmondban. 2018 augusztusában a SpaceX összevonta és átköltöztette a seattle-i csapatot egy nagyobb, három épületből álló telephelyre a Redmond Ridge Corporate Centerbe, hogy a kutatás és fejlesztés mellett támogassa a műholdas gyártást is.

2016 júliusában a SpaceX egy 740 m2 területű fejlesztői helyet vásárolt Irvine-ben, Kaliforniában. Az állásajánlatokból kiderül, hogy az Irvine-i iroda magában foglalja a jelfeldolgozást, az RFIC és az ASIC fejlesztést a műholdas program számára. 2016 januárjában a társaság bejelentette, hogy két prototípus-műholdat még ez évben pályára állít melyek kb. 2020-ig működni fognak

2016 októberére a SpaceX kifejlesztette azokat a kezdeti műholdakat, melyeket reményeik szerint 2017-ben elindítanak és tesztelnek, de közben a műholdas divízió egy jelentős üzleti kihívásra összpontosított. Ez a felhasználói – vevő – berendezések kellően olcsó kialakításának elérése volt, amely bárhol könnyen telepíthető lehetőleg 200 USD-ért. A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell azt mondta, hogy a projekt a „tervezési szakaszban maradt, mivel a vállalat a felhasználói terminál költségeivel kapcsolatos kérdések megoldására törekszik.” A két eredeti teszt műhold nem repült, és csak a földi tesztelés során használták. A tervezett indítást 2018-ra halasztották.

2016 novemberében a SpaceX kérelmet nyújtott be a Szövetségi Hírközlési Bizottsághoz (FCC) egy "nem geostacionárius pályás (NGSO) műholdas rendszerre a Ku és Ka frekvenciasávokat használva" 2017 márciusában a SpaceX beterjesztett a FCC-hez egy második kérelmet mely több mint 7500 darab V-sávban (40–75 GHz) működő eszköz lenne és nagyon alacsony föld körüli pályán keringene (VLEO). Ezt a magas frekvenciasávot korábban nem alkalmazták kereskedelmi kommunikációs szolgáltatások számára. A terv szerinti 7518 műhold csak 340 km magasságban kering míg az eredetileg tervezett 4 425 darabszámu csoport a Ka és Ku-sávokban 1200 km-es tengerszint feletti magasságban. A SpaceX tervei két területen is szokatlanok voltak. Egyrészt a kommunikációs spektrum kevésbé használt V-sávját kívánta felhasználni, valamint nagyon alacsony Föld körüli pályát, ahol az eszközök általában rövid élettartalommal bírnak, vagy költséges az üzemeltetésük a sok üzemanyag miatt a pályamódosítások végett. A 2017 márciusi terv után felszólították a SpaceX-et, hogy indítson el eredeti Ka / Ku típusú teszt műholdakat 2017-ben, 2018-ban, valamint kezdje el a teljes 4425 műholdas flotta kiépítést 2019-ben.

2015–2017-ben némi vita merült fel a hatóságokkal a frekvenciaengedéllyel kapcsolatban a műholdak tekintetében. A hagyományos frekvenciahasználat szabályozása szerint a műholdas szolgáltatók „egyetlen eszközt indítanak üzembe helyezési határidejük betartása érdekében. Ez a politika lehetővé teszi az üzemeltető számára, hogy blokkolja az értékes rádióspektrum felhasználását évekig anélkül, hogy flottáját telepítené ". 2017-ben az FCC hatéves határidőt határozott meg egy teljes rendszer (konstelláció) telepítésére. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) 2017 közepén javaslatot tett egy kevésbé korlátozó iránymutatásra. 2017 szeptemberében mind a Boeing, mind az SpaceX petíciót nyújtott be az Egyesült Államok FCC-jének a hatéves szabály mentességével kapcsolatban, de ezt megtagadták. 2019-re az FCC úgy határozott, hogy a kiépítés felének hat éven belül pályára kell állnia, a teljes rendszernek pedig az engedély kiadásától számított kilenc év alatt.

2017 augusztusában a SpaceX a szélessávú műholdas hálózatuk számára levédte a Starlink nevet, melyet a "The Fault in Our Stars" című könyv ihletett. A SpaceX 2017 végén nyújtott be dokumentumokat az FCC-hez, hogy tisztázza űrtörmelék-csökkentési tervüket. „A társaság működési tervet hajt végre a műholdak rendezett keringésére a hasznos élettartamuk végére (megközelítőleg öt-hét év), sokkal gyorsabb ütemben, mint amennyire a nemzetközi szabványok megkövetelik. hajtóművesen egy olyan ártalmatlan pályára költöznek, ahonnan küldetésük befejezése után körülbelül egy éven belül visszatérnek a Föld légkörébe.” 2018 márciusában az FCC bizonyos feltételekkel jóváhagyta a SpaceX kérelmét. Viszont külön jóváhagyást kell szereznie a Nemzetközi Távközlési Uniótól is. Az FCC támogatta a NASA azon kérését miszerint felkéri az SpaceX-et, hogy még magasabb szintű keringési megbízhatóságot érjen el, mint amit a NASA korábban is alkalmazott. A műholdak 90% -ának megbízható keringése vagy megsemmisülése a misszió befejezése után.

2018-2019