A Sparks César-díjas amerikai rock/pop duó. Habár széles körben ebbe a két kategóriába sorolható a stílusuk, az 1994-es lemezük a house és a techno stílusban készült, míg újabb albumaik a chamber pop és szimfonikus stílusban készülnek. Az együttesre jellemző a humor, szövegeik pedig általában a nőkről vagy a Shakespeare-kori irodalomról szólnak. További jellemzőik még a színpadias fellépésük és Russell Mael magas terjedelmű (falsetto) hangja is.

Története

A kaliforniai Pacific Palisades városkában alakultak. Alapító tagjai, Ron és Russell Mael testvérek ebben a városban nőttek fel. Itt olyan zenekarok is felléptek mint a The Doors vagy a Love. A testvéreket továbbá elkezdték érdekelni az angol rockegyüttesek (pl. Pink Floyd és The Kinks), és a zenéjük akkora hatással volt rájuk, hogy megalapították saját együttesüket, 1968-ban, "Halfnelson" néven. Első nagylemezük 1971-ben jelent meg, és a zenekar nevét viselte. 1972-ben újból kiadták a lemezt, ezúttal a Sparks név alatt. Második nagylemezüket 1973-ban adták ki, ekkor már teljes mértékben a Sparks név alatt. Azóta még 22 albumot adtak ki, amelyből a 2015-ös lemezük a skót Franz Ferdinand együttessel együtt készült. A mai napig duóban működnek. Jellemzőik az intelligens és szofisztikált szövegek használata, a humor és a különleges színpadi fellépésük.

Munkásságuk olyan előadókra hatott, mint Kurt Cobain, a Duran Duran, Morrissey, Björk, Faith No More és még sokan mások. Zenei stílusuk

A Sparks zenéje a következő stílusokba sorolható: glam rock, pop-rock, new wave, art rock, popzene. Az 1979-es albumukon disco/szintipop zenét játszottak, az 1986-os albumukon dance-pop zenét játszottak, míg az 1994-es lemezük a house/techno stílusok jegyében készült. Újabb albumaik (a 2002-es lemezükkel kezdve) a chamber pop és neoklasszikus zene jegyében készültek.

Diszkográfia

Halfnelson (1971, 1972-ben újból kiadták, Sparks néven) A Woofer in Tweeter's Clothing (1973) Kimono My House (1974) Propaganda (1974) Indiscreet (1975) Big Beat (1976) Introducing Sparks (1977) No. 1 in Heaven (1979) Terminal Jive (1980) Whomp That Sucker (1981) Angst in My Pants (1982) In Outer Space (1983) Pulling Rabbits out of a Hat (1984) Music You Can Dance To (1986) Interior Design (1988) Gratuituous Sax and Senseless Violins (1994) Plagiarism (1997) Balls (2000) Lil' Beethoven (2002) Hello Young Lovers (2006) Exotic Creatures of the Deep (2008) The Seduction of Ingmar Bergman (2009) FFS (a Franz Ferdinand együttessel, 2015) Hippopotamus (2017) A Steady Drip, Drip, Drip (2020) Annette (soundtrack album, 2021) The Girl Is Crying in Her Latte (2023)

Jegyzetek

Források Everything You Need to Know About Sparks The Strange and Wonderful World of the Sparks Sparks Biography, Discography – Allmusic

Kategória:1968-ban alakult együttesek Kategória:Amerikai popegyüttesek Kategória:Kaliforniai könnyűzenei együttesek Kategória:César-díjasok