A Cluster egy német krautrock/elektronikus zene/ambient együttes volt 1971-től 2010-ig.
Története A zenekar elődjének a Kluster nevű zenei társulat számított, amelyet három tag alapított: Dieter Mobius, Hans-Joachim Roedelius és Conrad Schnitzler. Ezen a néven három albumot jelentettek meg. Schnitzler elhagyta a zenekart, így a megmaradt két tag a "Kluster" írásmódot "Cluster"re változtatta. Első nagylemezük 1971-ben jelent meg. Conny Plank zenész csatlakozott harmadik tagként az együtteshez. Ezután továbbra is duóban működtek, de így is Conny Plankkel dolgoztak, 1987-ben bekövetkezett haláláig.
1977-től 1978-ig Brian Eno is a Cluster tagja volt. 1971-től 1981-ig működtek, majd 1989-től 1997-ig, végül 2007-től 2010-ig.
Az AllMusic a "krautrock legfontosabb és leg alulértékeltebb zenekarának" nevezte őket.
Dieter Mobius 2015-ben elhunyt, 71 éves korában.
Tagjai Hans-Joachim Roedelius (1971-2010) Dieter Mobius (1971-2010) Conny Plank (1971-ben zenészként, 1971-től 1972-ig zeneszerzőként, majd 1971-től 1978-ig producerként)
További tagok Brian Eno – szintetizátor, ének, basszusgitár (1977-1978) Holger Czukay – basszusgitár (1977-1978) Asmus Tietschens – szintetizátor (1977) Okko Bekker – gitár (1977) Joshi Farnbauer – ütős hangszerek (1980) Stanislaw Michalik – basszusgitár (1990) Bond Bergland – gitár (1996) Paul M. Fox – zenész, mérnök (1996) Tommy Grenas – zenész
Diszkográfia Cluster (1971) Cluster II (1972) Zuckerzeit (1974) Sowiesoso (1976) Cluster & Eno (1977) After the Heat (1978) Grosses Wasser (1979) Curiosum (1981) Apropos Cluster (1991) One Hour (1995) Qua (2009)
Jegyzetek
Kategória:1971-ben alakult együttesek Kategória:2010-ben feloszlott együttesek Kategória:Német együttesek