Everton Sousa Soares (Maracanaú, 1996. március 22. –) brazil válogatott labdarúgó, a Flamengo játékosa.
Pályafutása
Klubcsapatokban Everton Maracanaúban született, tizenkét éves korában került a Grêmio akadémiájára, előtte a Fortalezánál nevelkedett. 2012-ben a klub előbb kölcsönvette, majd 2013 októberében végleg szerződtette, miközben a Manchester City elővásárlási jogot szerzett a játékjogára.
A 2014-es szezonban mutatkozott be a Grêmio felnőtt csapatában, hét bajnoki kapott lehetőséget az állami bajnokságban második helyen végző csapatban. Első gólját január 23-án szerezte a Lajeadense ellen 2–1-re megnyert hazai mérkőzésen.
2014. április 20-án debütált a Série A-ban, a 2015-ös szezonban azonban jobbára cserejátékosként kapott lehetőséget. 14 bajnokin négyszer volt eredményes. 2016 augusztusában négy évvel meghosszabbította a szerződését. 2017. március 9-én játszott a Grêmióban a 100. tétmérkőzését. 2017-ben Copa Libertadorest, egy év múlva Recopa Sudamericánát nyert a csapattal.
2020 augusztusában a portugál SL Benfica bejelentette szerződtetését.
2022. június 15-én a Flamengo csapatába igazolt.
A válogatottban 2018. augusztus 17-én hívták meg először a brazil válogatott keretébe Salvador és az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésekre. A 2018-as labdarúgó-világbajnokságra nevezett bővebb keretnek még tagja volt, de a tornán nem vett részt.Na primeira convocação após a Copa da Rússia, Tite chama Everton, do Grêmio Pályára lépett a 2019-es Copa Américán, amelynek nyitómérkőzésen Bolívia ellen megszerezte első gólját is a nemzeti csapatban.
Statisztika
Klubcsapatokban 2019. május 9-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólGrêmio2014Série A70000072142201514420001212852016273625111249820173285212112161122018208319511343172019320063104199Összesen10023165318631321049Karrier összes10023165318631321049
A válogatottban 2019. június 14-én frissítve.
BrazíliaÉvMérkőzésGól201820201951Összesen71
Góljai a válogatottban Az eredmények minden esetben a brazil válogatott szempontjából értendőek.
#DátumHelyszínMérkőzése a válogatottbanHelyszínEredmény a gólt követőenVégeredményVersenysorozat 1. 2019. június 14. Morumbi Stadion, São Paulo, Brazília 7 Bolívia 3–0</center> 3–0 2019-es Copa América
Sikerei, díjai Klub Grêmio Brazil kupagyőztes: 2016 Copa Libertadores: 2017 Recopa Sudamericana: 2018 Gaúcho (Rio Grande do Sul állam) bajnokságának győztese: 2018, 2019, 2020
Flamengo Brazil kupagyőztes: 2022 Copa Libertadores: 2022
Válogatott Brazília Copa América: 2019
Egyéni Bola de Prata: 2018 Copa América – Gólkirály: 2019 Copa América – A torna csapatának tagja: 2019 Copa América – A döntő legjobb játékosa: 2019
Jegyzetek
Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Grêmio labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A CR Flamengo labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek