A mágia (ógörög: μαγεία) ógörög eredetű szó, jelentése szerint ’varázslás’, ami az óperzsa mager alakból vezethető le. Eljárások rendszere; a fizikai erők kiiktatásával, pusztán akaraterő és meghatározott gyakorlatok, mozgások, jelek segítségével az élőlényekre, tárgyakra, eseményekre gyakorolt befolyás művészete. Olyan, gyakran ritualizált cselekményekkel kieszközölt hatások előidézése, amelynek erőforrása nem figyelhető meg.Világvallások A-Zs: → mágia; Budapest, 2009.
Aleister Crowley így fogalmazta megː „Oly tudomány és művészet, amely az akarattal összhangban változást idéz elő.”Aleister Crowleyː Elméleti és gyakorlati mágia (Magick in Theory and Practice) A mágia azon a gondolaton nyugszik, hogy a világon mindent áthat a transzcendencia. Ha pedig így van, akkor a mágusok megpróbálnak meríteni ebből az energiából, hogy hatást gyakoroljanak olyan eseményekre, amelyeket racionális értelemben nem befolyásolhatnának.Thea Sabinː Wicca for Beginners
A mágia eredetileg a mágusok tudománya, később a varázslók titkos cselekedeteinek többnyire negatív megjelölése.
A mágus az ókori Iránban általános elnevezése volt a gyógyító, álomfejtő Magyar etimológiai szótár → mágia zoroasztriánus papságnak, akik egyszerű, önmegtagadó életet éltek, ismerték és tanították a vallási bölcsességet és indoiráni kultuszt végeztek. A kifejezés a hellenisztikus kortól már a varázslók és asztrológusok megjelölése.https://dic.academic.ru/dic.nsf/sie/10109/%D0%9C%D0%90%D0%93%D0%98 (oroszul)
jobbra|bélyegkép|200px|Hekaté, a varázslat ókori görög úrnője
Jellemzői A mágia egy tudományban egyesíti a filozófiát és a vallás tévedhetetlenségét és örökkévalóságát. Önértelmezése szerint az abszolút tudás, a beavatottság legmagasabb foka.Franz Bardon: Az igazi beavatás útja „A mágia a legmagasztosabb, abszolút és isteni bölcsessége a természeti filozófiának.”Lemegetonː Salamon kis kulcsai - A mágia előzetes meghatározása
A nyugati mágiát a nagyfokú rugalmasság jellemzi. Hosszú élettartama azt sugallja, hogy mélyen az emberi pszichében gyökerezik. Ezzel a mágia az emberi kultúra egyik legrégebbi, minden évszázadban feltámadó világképnek bizonyul. Hagyománya lényegében alig változik, a ma emberének is ugyanazt a nagy valóságot tanítja, amiként azt évszázadokkal vagy évezredekkel ezelőtt egy Platón, egy Paracelsus vagy egy Novalis értették: A nagy tanítást, hogy az ember léte isteni eredetű és halhatatlan. Azt, hogy az emberi szellemnek nincs nagyobb kalandja, mint ezt önmagának fokozatosan megtapasztalnia, átélnie és azután minden cselekedetében láthatóvá tennie.
A mágikus gondolkodás - az emberi gondolkodás legősibb típusa - már kétségtelenül kreatív gondolkodás. A modern korban a tudományos gondolkodás háttérbe szorította. A szellemi életben betöltött inspiratív szerepe azonban napjainkban is töretlenül fejlődik tovább.
Az okkult (latin: ’rejtett, titkos’) tanok az emberi lélek rejtett képességeit kutatják. A nem mindenki számára elérhető, kísérletileg sem igazolható gazdag tapasztalatok rendszerezését szükségszerűen titkos társaságoknak kellett felvállalniuk koronként. A mágia a katolikus egyház magyarázata szerint az okkult hatalmakkal való kapcsolatot akarja létrehozni. Az egyház nézete szerint az, aki a mágiát gyakorolja, úgy tesz, mintha hatalma lenne az okkult hatalmak felett, és mint ilyen, veszélyes magára a varázslóra is.Katolikus Egyház Katekizmusa
A mágia szorosan összefügg a vallással, illetve az okkultizmussal. A vallás és a mágia viszonyának meghatározásában sokszor a mana fogalmára támaszkodnak.
Teológusok szerint a kereszténység ellentéte, mivel a mágia a kényszerítő cselekvések hagyományosított rendszerét működteti, amelyben természetfeletti erőket vesznek igénybe. A mágiával és az okkultizmussal szemben a kereszténységben alapvető az Istenre hagyatkozó beállítottság és az imádság, amely mindent Istentől vár és az ő dicsőítését keresi. A vallás elsősorban a túlvilágra, a mágia az evilágra tekint.
Mágia és boszorkányság Míg a mágia az okkult erőknek való parancsolás művészete, a boszorkányság egy természetvallás, amely megpróbál ezen hatalmaknak parancsolni. A mágus beavatott, a boszorkány (a múltban) viszont egyszerű, vidéki ember, egy törzsi-falusi mediátor alak volt. A mágus tanult, az ezoterikában jártas, abban művelt ember. A boszorkány a tradíciókat alkalmazó ember, többnyire a pogány vallások valamelyikének a követője, aki a társadalom perifériáján végzett közvetítő tevékenységet az élők világa és a szellemvilág között, miközben gyakran a helyi közösség gyógyító, bába, valamint méregkeverő szerepét is betöltötte.
A boszorkány szó egyes kutatók szerint a kora középkor (589) előtt nem szerepel az írott szövegekben,akit a Bibliában én-dóri boszorkányként említenek Saul királlyal kapcsolatban (1. Sám 28.), ott az eredeti szöveg csak szellemidézőt (halottidézőt) említ és ezután is mindig a vidéki emberekkel kapcsolatban jelent meg. A boszorkányság, úgy tűnik, az antik vallásokból származik, és szóhagyomány útján terjedt. Gyakran öröklődött, mert a receptek anyáról leányra, apáról fiúra szálltak. Azok az emberek, akik nem boszorkányok gyermekei, grimoárok segítségével ismerkedtek a boszorkánysággal.
Történelem
A mágia eredete a legősibb időkig vezethető vissza. Az őskori emberek különböző rítusokat azzal a meggyőződéssel végeztek, hogy azzal analóg módon hatnak a valóság eseményeire. Ilyen volt a sikeres vadászat előzetes eljátszása vagy más módon történő ábrázolása is. (Hasonló elemek a sámánizmusban a mai napig fellelhetők.) Később a varázslás az ókori civilizációkban fejlődött tovább. Az ókori egyiptomiak, perzsák, babilóniaiak, görögök, rómaiak mágikus rendszereket fejlesztettek ki, amelyek később nagy befolyással voltak a nyugat mágikus művészetére.
A kultúra történetében, főleg a Dél-Mezopotámiából származó mágia jelentős; talán onnét terjedt át a médekhez, perzsákhoz, egyiptomiakhoz. A sumerek irodalmuk kialakulása idején már kialakult vallási elképzelésekkel rendelkeztek az embereknek s a náluk sokkalta hatalmasabb természetfeletti lényeknek egymáshoz való viszonyáról. Világukat megszámlálhatatlanul sok természetfeletti erő, démon töltötte be, akik állatokban, fákban, növényekben, tárgyakban, csillagokban s a tengerben, fenn az égben vagy magában az emberben lakoztak. A varázsszövegekből kitűnik, hogy minden rosszat és kellemetlent a démonoktól származtattak, és különféle varázsigék vagy szertartások alkalmazásával próbálták rontó hatásukat megszüntetni.Gecse Gusztáv: Vallástörténet A társadalom vallását a papok irányították, és leggyakrabban a máguspapok, a jósok, ráolvasók és démonűzők találkoztak az emberekkel.
Egyiptomban a fáraókat született varázslási képességekkel bíró isteni királyoknak tartották. Az egyiptomi társadalomban a varázslók a papok voltak, akik e tevékenység során a fáraókat helyettesítették. Az egyszerű emberek között már akkor előfordultak népi varázslók és gyógyítók. Az egyiptomi mágia rendszeréből származnak például a mágikus nevek, amelyeket gazdagon használtak a középkori és reneszánsz Európában.
Az ókori Egyiptomban például a hasonlósági mágiát, – melynek során agyag- vagy viaszbabákat szúrtak át vagy égettek el, törtek össze, – számtalan célra, politikaira is felhasználták. Szakkarában a régészek durván megmunkált szobrocskákat találtak, amelyek hátrakötözött kezű hadifoglyokat ábrázoltak, Egyiptom egy-egy ellenségének nevével. Nyilvánvalóan azért ásták el őket a sírok között, hogy így idézzék elő a szobrokon megnevezett személyek halálát. Thébában az ellenséges birodalmak királyainak nevét agyagedényekre írták, majd ezeket összetörték, nyilván ugyanazzal a céllal, mint az előbbi esetben.
Úgynevezett átoktáblákat is létrehoztak, amelyek feliratos kisméretű ólomlemezek voltak, azzal a céllal, hogy ártó módon, természetfeletti eszközökkel befolyásolják más személyek vagy állatok cselekedeteit vagy egészségét.Jordan D.R. A Survey of Greek defixiones (1985) Készítésére például Egyiptomban pontos recepteket adtak egyes feltárt papiruszok. De nem csak maga a megírt ólomlemez volt az átok, hanem mellette más mágikus szertartásokat is elvégeztek.Németh György: Sötét varázslatok (2019)
A perzsák csak a gonosz szellemek fölött keresték a hatalmat, míg az iratok alapján az egyiptomi papok uralkodtak valamennyi szellem fölött, kiknek segítségével varázsoltak, csodákat vittek véghez. Babilóniában a mágia korán egyesült az asztrológiával; a perzsáknál egész nagy rendszerré fejlődött; innét van, hogy az iráni pap (mágus) neve ment át a görög nyelvbe a varázserejű egyén megnevezésére; ebből keletkezett a görög mageia.
Az ókori zsidók is ismerték a mágiát és nem kételkedtek a létezésében. A bibliai csodák nem nagyon különböznek a mágikus csodatételektől, a különbség csupán annyi, hogy míg az egyik JHVH akaratával, a másik a gonosz segédletével jön létre. Mózes II. könyve alapján az egyiptomi fáraó udvarában is voltak olyan "bölcsek és varázslók", akik Mózes és Áron csodatételeit utánozni tudták, a botot kígyóvá varázsolták,2Móz 7,10-12 és békák rajait idézték elő.2Móz 8,1-3 Mózes a zsidók sivatagi vándorlása során Isten parancsára állított fel egy rézkígyót ábrázoló szobrot. A kígyómarás áldozatainak elég volt csak felnézniük rá, s meggyógyultak.Szám 21,8-9 A Héber Biblia számos csodáról ír, többek közt Illés, Elizeus és Dániel prófétáknál. Dániel könyve a babiloni királyi udvarban varázslók, mágusok és jósok jelenlétéről ír.Dán 1,20 ; Dán 2,2 Egyes mondák szerint Salamon király is varázsló volt, ez viszont a Bibliában nem található meg.
A görögök magas és alacsony mágiát különböztettek meg. A magas mágiát, amelynek során istenségeket és szellemeket idéztek meg, theurgiának (θεουργία theourgía) nevezik. Theurgiával mindenekelőtt az újplatonisták, a vallási és filozófiai rendszerek ismerői foglalkoztak, amely a Kr. e. 3. században keletkezett Alexandriában, és Platón, valamint más görög filozófusok doktrínájával keveredett, úgymint a keleti miszticizmussal, judaizmussal és kereszténységgel. Platón maga hitt a mágia morális semlegességében.
Püthagorasz nemcsak mint filozófus, de mint varázsló is él a hagyományban. Thalész hitt a démoni jelenésekben, és Platón is tud démonokról, kik az embereknél felsőbb lények és hatnak a világban.Pallas Az Állam című művében arról ír, hogy a jósok (manteis) jómódú emberekhez kopogtatnak be, és azt állítják, hogy a ráolvasás (epódé) által megszerezhető varázserővel rendelkeznek és az istenségeket bizonyos igézések (epagógé) és mágikus kötések (katadesmos) segítségével rá tudják venni, hogy nekik szolgáljanak.Platón: Állam, 364b-c A Törvények című művében még részletesebben ír e varázslatokról.Platón: Törvények, 933a-b
Szókratészt, a nagy athéni filozófust általában nem tekintik mágusnak. Mégis, mélyen átélt filozófiai elmélkedéseinek időszakai egyfajta transzállapotnak tűnnek, amelyben „démonja” szólt hozzá. Erről Platónnál találunk utalást.
Platón elmondása szerint Szókratész egy alkalommal 24 órán keresztül állt megigézetten. Ő tesz említést arról, hogy tudóstársa gyermekkorától kezdve hallott egy „hangot”, amely – sajátos alkalmakkor – megjósolta neki jó vagy balsorsát. Arisztophanész „A madarak” című színdarabjában Szókratészt úgy ábrázolja, amint éppen egy szeánszon elnököl.
Később a görögök – például Arisztotelész – megkérdőjelezték a kapcsolatba kerülés lehetőségét a természetfölöttivel. A mágia alacsonyabb fokát maegia-nak (varázslásnak) nevezték, ám az 5. század környékén úgy tekintettek rá, mint csalásra és hazugságra. Csupán az egyszerű emberek közül kikerülő egyének foglalkoztak ezzel, akik azt állították, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek és megvesztegetésért segítettek a többieken. E mágia legalacsonyabb formája a goetia (γοητεία goeteía) melynek során ráolvasásra került sor és különféle filtereket és kotyvalékokat kevertek össze.