A II. Hungarian Bowl a MAFL (Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligája) által szervezett amerikaifutball-bajnokság a 2006-os évben. A bajnokságban 8 csapat vett részt. A döntőre július 1-jén került sor Budapesten a BVSC stadionban a Debrecen Gladiators és Győr Sharks csapata között.
Csapatok
Alapszakasz Nagykanizsa Demons – Zala Predators 57-19
Időjárás: 16 °C (esős) Kezdés: 2006. április 29. 15:00 Helyszín: Nagykanizsa Mindenki Sportpálya Nézőszám: 300 MVP: Horváth Zoltán #27 – Nagykanizsa Demons
Az első negyed egyértelmű nagykanizsai fölényt hozott, a második negyedre ez valamennyire kiegyenlítődött. A félidő után várható volt, hogy a Predátorok összeszedik magukat és megpróbálják az eredményt megfordítani. Amire nem lehetett számolni az a sok sérülés volt a zalaiak részéről. Bár a mérkőzés nem volt túlságosan kemény, talán a csúszós, vizes talaj miatt, vagy a játékosok gyakorlatlanságából adódóan az amúgy is relatíve kis létszámmal felálló zalai csapat a mérkőzés alatt mintegy 12 embert veszített.
A negyedik negyedre állandósult a nagykanizsai fölény köszönhetően többek között annak is, hogy a zalai védelem folyamatosan vesztette el embereit. A közepes iramú meccsen látható volt, hogy a Démonok nem tétlenkedtek a tél folyamán, nagyon jól megszervezték a védelmüket és köszönhetően a 27-es számmal játszó Horváth Zoltánnak a támadásaik is rendre célba értek. A sok szabálytalansággal tarkított mérkőzést megkímélte az eső, de a 4 és fél órát tartó küzdelem után ismét eleredt.
Megjegyzés Döbröntey Tamást, a Zala Predators játékosát tettleges bántalmazás miatt kiállították.
PontokNagykanizsa Demons – Zala Predators , 2006. április 29. ND – Horváth Z. 15 run (Takács E. kick) ND – Horváth Z. 6 run (Takács E. kick) ND – Őri Á. safety ZP – Dombai 5 run (Galambos kick failed) ND – Őri Á. 1 run (Takács E. kick) ND – Vidovics F. 5 pass from Bodnár A. (Takács E. kick) ND – Horváth Z. 2 run (Takács E. kick) ND – Németh M. 5 pass from Katona M. (Takács E. kick) ND – Őri Á. 1 run (Takács E. kick) ZP – Dombai 80 run (Galambos kick blocked) ND – Horváth Z. 10 run (Takács E. kick) ZP – Kósa 44 pass from Dombai (Galambos kick)
Szolnok Soldiers – Eger Heroes 35-0
Időjárás: 20 °C (napos) Kezdés: 2006. április 30. 15:00 Helyszín: Rákóczifalva Sportpálya Referee: Cserjes Károly Nézőszám: 530 MVP: Hajnal Mihály #3 – Szolnok Soldiers
Ahogy az várható volt a mérkőzést részben a játékosok létszáma döntötte el, részben pedig az, hogy az előkészületi mérkőzések során a Soldiers egy nagyon egységes csapattá kovácsolódott össze. Bár az egriek néhány tízfős szurkolótábora folyamatosan lelkesebbnek bizonyult, mint a szolnokiaké a Hősök most sem tudtak felülkerekedni a Katonákon. Az állandó szolnoki nyomás a pályán minden negyedben meghozta az eredményét. Az egrieknek alig sikerült first downt elérni, játékukra inkább a passzok voltak a jellemzőek. A Szolnok ugyanakkor a biztos futásokra épített és néhányszor a védelem is szerephez jutott, mikor az egriek passzai interception-ökben értek véget.
PontokSzolnok Soldiers – Eger Heroes , 2006. április 30. SS – Sándor Z safety SS – Balogh A. 4 run (Hajnal M. kick) SS – Szarka Cs. 3 run (Hajnal M. kick) SS – FG Hajnal M. 38 SS – Hajnal M. 1 run (Hajnal M. kick failed) SS – Radványi A. 5 run (Hajnal M. kick)
Győr Sharks – Budapest Black Knights 12-0
Időjárás: 15 °C (esős) Kezdés: 2006. május 6. 16:00 Helyszín: Győr Bácsai Sporttelep Referee: Udvardi Gyula Nézőszám: 600 MVP: Becs Péter #50 – Győr Sharks
Nagy várakozások előzték meg a hétvégi mérkőzéseket. Szakemberek szerint nagymértékben függött a Bajnokság további alakulása attól, hogy a szombaton és vasárnap pályára lépett négy csapat közül kik távoztak győztes félként. Szombaton a Budapest Black Knights érkezett a Cápák otthonába azzal a tudattal, hogy a liga egyik legerősebb csapatával kell összemérniük tudásukat. A jóslatok szerint a Cápáknak könnyedén kellett volna győzniük, de a Fekete Lovagok keményebb diónak bizonyultak a vártnál. Az első negyed végén a Cápák feleszméltek, hogy nagyobb koncentrációra és összeszedettségre van szükségük, ha nyerni akarják a mérkőzést. A Cápák csak nagy nehezen tudták végül betolni a labdát a Black Knights endzónájába, de a kétpontos (fake field goal) már nem sikerült. A mérkőzés maga nem volt igazán látványos, az esős időjárás miatt egyik csapat sem passzolt sokat. A futások pedig futószalagszerűen érkeztek és hozták stabilan a néhány yardocskát.
PontokGyőr Sharks – Budapest Black Knights , 2006. május 6. GS – Kiss Zs. 3 run (Becs P. kick failed) GS – Schwarz F. 6 run (Bognár M. kick failed)
ARD7 Budapest Wolves II – Debrecen Gladiators 13-20
Időjárás: 18 °C (felhős) Kezdés: 2006. május 7. 15:00 Helyszín: Budapest Wolves Stadion Nézőszám: 700 MVP: Urgyán Dávid #3 – Debrecen Gladiators
Az első két negyedben kiegyenlített volt a küzdelem, 2-2 érvényes touchdown-t és két extra pontot hozott össze a két csapat. A Wolves 2 szabálytalankodásai miatt 2 touchdown-t ítéltek érvénytelennek a bírák és ez nagymértékben befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. A két érvénytelennek bizonyuló touchdown-t azonban két remek futással érték el a farkasok, a debreceniek védelme szinte reagálni sem tudott. A harmadik negyedet 13:13-as állással kezdték meg a csapatok.
A második félidőben mindkét csapat leeresztett, de az állás miatt az izgalom tetőfokon maradt. A debreceniek megismételték ugyanazt a play-t (halfback option pass), mint az első félidőben és elhúztak 20:13-ra. A Farkasok a végén még görcsösen próbálkoztak, de a Debrecen megszerezte a labdát (fumble recovery) és lejárt az idő. A statisztikák önmagukért beszélnek. A Gladiators támadói több mint 400 yardot produkáltak, a Farkasok a 150-et sem érték el. A Wolves II csapatának leggyengébb pontja a védelem volt, ezen belül is a rengeteg missed tackle, a sikertelen szerelések. Csak ritkán fordult elő, hogy az első ütközés után földre vitték volna a Gladiators labdahordóját. A mérkőzés MVP-je a Debrecen Gladiators irányítója, Urgyán Dávid (#3) lett.
PontokBudapest Wolves II – Debrecen Gladiators , 2006. május 7. BW – Csizmazia J. 9 run (Beinschroth B. kick failed) DG – Urgyán D. 7 pass from mjhgf (Sviatkó Á. kick) DG – Urgyán D. 33 pass from J. S. Selmser (Sviatkó Á. kick failed) BW – Újfalusi Á. 73 pass from Beinschroth B. (Stumpf M. kick) DG – Urgyán D. 35 pass from J. S. Selmser (Sviatkó Á. kick)
Debrecen Gladiators – Szolnok Soldiers 28-2
Időjárás: 22 °C (napos) Kezdés: 2006. május 13. 15:00 Helyszín: Debrecen Kinizsi Stadion Referee: Udvardi Gyula Nézőszám: 950 MVP: Vékás József #99 – Debrecen Gladiators
Szombaton a Debrecen Gladiators fogadta a Szolnok Soldiers-t, akik magabiztosan érkeztek a Gladiátorok otthonában, bár köztudott, hogy a debreceni csapat jóval tapasztaltabb, mint a nemrég alakult szolnoki. Az első félidőben a debreceniek trükkös játékával nem nagyon tudta felvenni a versenyt a Soldiers.
A második negyedben szereztek a Katonák két pontot, azonban a második félidőben már nem tudták gyarapítani pontjaikat. A második félidőre a szolnokiak védelme összeszedte magát és már jóval kevesebb pontot tudtak csak érvényesíteni a Gladiátorok. A futásokat jól állította meg a Szolnok, csak a trükkösebb futásokkal nem tudtak mit kezdeni.
PontokDebrecen Gladiators – Szolnok Soldiers , 2006. május 13. DG – Joseph S. 53 run (Sivatkó Á. kick) DG – Hanász R. 24 pass from Urgyán D. (Sivatko Á. kick failed) DG – Joseph S. 46 run (Sivatkó Á. kick) SS – Sándor Z. safety DG – Urgyán D. 5 run (Molnár R. pass from Sivatkó Á.)
Zala Predators – Budapest Black Knights 7-25
Kezdés:2006. május 14. 15:00 Helyszín: Teskánd Sportpálya Nézőszám: 100 MVP: Márton Richárd #47 – Budapest Black Knights
Az első negyedben, 7:0-s állásnál egy 50 perces kényszerpihenőt kellett elrendelniük a szervezőknek a villámlás miatt és kétséges volt az is, hogy le tudják-e játszani a mérkőzést. A villámlás azonban alábbhagyott és folytatódhatott a mérkőzés, bár az eső szakadatlanul zuhogott. A mérkőzés sorsa azonban megpecsételődött a szétázott pálya miatt. Csúszkáltak a játékosok, passzokra nem nagyon volt lehetőség és csak kisebb futásokat láthatott a közönség.
A Black Knights helyzetét nehezített az is, hogy a zalaiak védelme most jóval összeszedettebb volt mint az első fordulóban, mikor a kanizsai csapat ellen küzdöttek. Az eső kiegyenlítette az erőviszonyokat, így a Predators-nak többször lehetősége nyílt megközelíteni a Black Knights gólvonalát, de a legtöbb próbálkozás sikertelen maradt. A csúszkálások ellenére a mérkőzésnek egy könnyebb sérültje volt összesen. A negyedik negyedre a zalaiak támadó sora összeszedte magát és keményen megküzdöttek a becsületpontokért. Küzdelmüket siker koronázta, mivel egy szép futással és néhány rövid passzal egy látványos touchdown-t érvényesítettek.
Nagykanizsa Demons – Győr Sharks 32-66
Időjárás: 20 °C (napos) Kezdés: 2006. május 20. 15:00 Helyszín: Nagykanizsa Mindenki Sportpálya Referee: Udvardi Gyula Nézőszám: 310 MVP: Horváth Norbert #38 – Győr Sharks
Nagyon izgalmas és sportszerű mérkőzést láthatott a kilátogató mintegy 310 néző szombaton, amikor is a Nagykanizsa Demons csapott össze a Győr Sharks csapatával. Igazi gólzáporos meccs volt, 15 touchdown-t érvényesítettek a csapatok. A Cápák inkább a futójátékukat vetették be, míg a nagykanizsára inkább az aktív passzjáték volt jellemző.
Mindkét csapat nagyon összeszedett volt, de a Cápák védősora erősebbnek bizonyult a Démonokénál. Főként ez döntötte el a mérkőzés végkimenetelét is. A második félidőben volt nagykanizsai oldalról egy erősebb próbálkozás, hogy lefaragjanak a hátrányukból, de már nem tudták megfogni a Cápákat. A harmadik negyedben még inkább megerősítették pozíciójukat a Cápák, ebben a negyedben 26 pontot érvényesítettek. A negyedik negyedre kicsit alább hagyott a mérkőzés dinamizmusa, a Cápák már biztosak voltak a sikerben.
PontokNagykanizsa Demons – Győr Sharks, 2006. május 20. GS – Kohut D. 63 run (Dezső S. kick blocked) ND – Horváth Z. 21 run (Takács E. kick blocked) GS – Szabó G. 61 run (Dezső S. kick) GS – Horváth N. 2 run (Dezső S. kick) ND – Németh M. 22 pass from Bodnár A. (Takács E. kick blocked) GS – Horváth N. 1 run (Dezső S. kick blocked) ND – Németh M. 29 pass from Bodnár A. (Takács E. kick) GS – Szabó G. 1 run (Dezső S. kick) GS – Horváth N. 4 run (Dezső S. kick blocked) GS – Schwarz S. 33 run (Dezső S. kick) GS – Perl B. 58 interception return (Dezső S. kick failed) ND – Németh M. 6 run (Takács E. kick) GS – Szegesz Sz. 8 run (Szabó G. kick) GS – Sarmon G. 5 run (Dezső S. kick) ND – Cseh-Németh I. 7 pass from Katona M. (Takács E. kick blocked)
Eger Heroes – ARD7 Budapest Wolves II 12-62
Kezdés: 2006. május 21. 15:00 Helyszín: Eger Városi Stadion Nézőszám: 250 MVP: Csizmazia László #45 – Budapest Wolves II
A kis létszámú, újonc Eger valószínűleg sokat elemezte a Wolves II. addigi játékát és az egyetlen használható taktikát választotta, végig passzolta a mérkőzést. Ez olyannyira sikeres volt, hogy a Farkasok első TD-je után az Eger is sikeres drive-ot vitt véghez és 7:6-re módosította az állást. A Farkasok híresen jó futójátékával viszont nem tudtak mit kezdeni, így sorozatosan megnyílt az Eger védőfala. A Farkasok mindig hozták a first down-t.
Az Eger mindent egy lapra tett fel már a mérkőzés kezdetétől, de kockázatos passzjátékai rendre sikeresek voltak, köszönhetően a csapat vezéregyéniségének, Herke Zsombornak, aki talán élete egyik legjobb mérkőzését játszotta vasárnap. A második negyedre állandósult a Farkasok fölénye, akkor már látható volt, hogy a meccset a budapesti csapat nyeri. Ugyanakkor az egriek – nevükhöz méltóan – hősies küzdelmet folytattak a pályán és a végsőkig kitartottak. Küzdelmük eredménye, hogy a negyedik negyedben újabb TD-t értek el egy irányító futásból. Bár az eredmény 50 pontos különbséget mutat, a mérkőzés képe alapján az újonc hősöknek nincs miért szégyenkezniük.