Jurik Júlia, születési neve: Járay Jutka (Szeged, 1914. november 9. – Budapest, 1986. április 10.) Jászai Mari-díjas (1967) magyar színésznő. Jurik Ilona (1912–1986) színésznő húga.

Életpályája Szegeden gyermekszínész volt. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában végezte színészi tanulmányait. Egy évig Szegeden játszott (1933). 1934–1936 között az Andrássy úti Színház tagja volt. 1936–1941 között Debrecenben és Szegeden játszott. 1942–1948 között a Pécsi Nemzeti Színház és a Miskolci Nemzeti Színház színművésze volt. 1948–49-ben a Győri Nemzeti Színházban lépett fel. 1949–50-ben ismét Szegeden szerepelt. 1951–1953 között a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. 1953-tól 1969-ig az Állami Déryné Színház tagjaként jellemszerepeket alakított.

Sírja a Farkasréti temetőben található (6/6-1-121).

Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 11.

Díjai Jászai Mari-díj (1967)

Jegyzetek

Források

További információk (Pataki): Villáminterjú az új nívódíjasokkal (Vas Népe, 1964. nov. 10.) Cenner Mihály: Ilona és Júlia (Film, Színház, Muzsika, 1986. 28. sz.) Díjasok és kitüntetettek adattára 1948-1980. Összeállította és szerkesztette: Magyar Józsefné. Kaposvár, Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár, 1984. Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981. Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Budapest], Béta Irodalmi Rt., . Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009.

Sándor János: Százados színházkrónika. Szegedi színházi és színészeti regiszter. Szeged, Ariadne Press Bt., 1998. Színházi kislexikon. Főszerkesztő: Hont Ferenc, szerkesztő: Staud Géza. Budapest, Gondolat, 1969. "Én a komédiát lejátsztam, Mulattattam, de nem mulattam." [Budapest.], Magyar Színházi Intézet, 1981.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Szegediek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek