Az Erzsébet királyné útja Budapest XIV. kerületének egyik legfontosabb útvonala. A Hermina út és a Szuglói Körvasút sor között húzódik. A Hermina útnál a Zichy Mihály útban folytatódik a Városligetben, a körvasútsornál a rákospalotai Kolozsvár utcában. Keresztezi a Rákos-patakot. Nevét Erzsébet királyné (1837–1898) után kapta 1879-ben.

Története Az 1700-as évek végétől a mai Deák tértől észak felé tartó utak egyikének a része volt, amely a mai Király utcán, a fasoron és a ligeten át vezetett Rákospalota irányába, majd a Városliget kiépülése idején jött létre ez a fontos városi út. Az út névadója Erzsébet királyné (1837–1898) osztrák császárné, 1867-től magyar királyné volt. A királyné gyakran lovagolt ki ezen az országúton Fót, Gödöllő felé a ligetből, ahol bizonyos években szinte minden nap megfordult. Útközben rendszeresen megpihent Andrássy Aladár Columbus utcai vadászházában.

Első neve 1870-ben Erzsébet út volt. 1873-ban Budapest létrejöttekor a VI. és VII. kerület határútja lett. 1879-től Erzsébet királyné útja a neve, amely csak 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején változott Zrinyi Ilona útra. 1935. június 15-én az újonnan létrehozott XIV. kerület része lett. A Hermina út és Nagy Lajos király útja közötti rész Herminamező, a további a szuglói körvasútsorig Alsórákos városrészhez tartozik.

1896-ban Frim Jakab az Erzsébet királyné útja 15–17. alatt nyitotta meg első pesti gyógypedagógiai intézetet, miután a rákospalotai intézetét anyagi gondok miatt az államnak adta át.

1937-ben nyílt meg az Erzsébet királyné útja egyetlen mozija Star néven a 36/b szám alatt, de jogvita miatt hamarosan Stand lett a neve. Az 1950-es évek elején Éva mozi néven üzemelt, majd az 1995-ben végleg megszűnt.

1954 és 1957 között az Erzsébet királyné útja – Uzsoki utca – Dorozsmai utca – Laky Adolf utca által határolt területen új lakótömb épült 24 házzal, 257 lakással. 1958-ban készült el a telephez az új iskola, a mai Jókai Mór Általános Iskola.

1961. augusztus 6-án a HA-TSA lajstromjelű Malév sétarepülőgépe Zuglóban szenvedett balesetet, amikor a Lumumba utca 224-es számú lakóházára zuhant, egy háznyira az Erzsébet királyné útjától. A balesetben a személyzet, az utasok, és a földön tartózkodó három ember lelte halálát.

1999. október 27-én az Erzsébet királyné útja 32. számú házban fogták el a szökésben lévő Ambrus Attilát.

Híres lakói

Barna Ignác (1822–1894) fogorvos, költő, műfordító, az MTA levelező tagja (4.) Barta Tamás (1948–1982) gitáros, énekes, dalszerző (77/b) Brichta József (1872–1944) asztalosmester (104.) Csutorás Mihály (1912–1956) olimpiai válogatott labdarúgó (51.) Frim Jakab (1852–1919) tanító, gyógypedagógus (17.) Gutwillig József (?–?) építőmester (15.) Haggenmacher Henrik (1827–1917) nagyiparos (1/c) Hajagos Károly (1884–1955) színész, operaénekes (4.)Bp XIV. ker. állami halotti akv. 1000/1955. folyószám. Hamvas Béla (1897–1968) író, filozófus (11.) Kemény Gábor (1883–1948) Kossuth-díjas pedagógus, szakíró (11.) Kemény Katalin (1909–2004) író, műfordító (11.) Ladányi Gedeon (1914–1990) gyorskorcsolyázó, kerékpáros, szakíró, olimpikon (4.) Laky Adolf (1829–1910) ötvösművész, mecénás (25.) Pelikán József (1913–1969) építészmérnök, egyetemi tanár (4.) Pucher József (1835–1904) építész (25.) Ruttkai Antal (?–?) kereskedő, a Magyar Divatcsarnok tulajdonosa (23.) Saáry Éva (1926–2016) főiskolai világbajnok műkorcsolyázó, olimpikon, edző (4.) Slachta Margit (1884–1974) katolikus szerzetesnő, feminista politikus (17.) Szilágyi György (1928–2010) író, humorista, költő, színpadi szerző, színházigazgató (106.) Tolnai Simon (1868–1944) könyv- és lapkiadó (12.) Vavrinecz Gábor (1896–1979) vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (72.)

Épületei A Hermina út és a Francia út között 1/a – lakóház 1911-től közel harminc évig ezen a telken működött a Jardin de Paris mulató színvonalas varietéműsorral. Legismertebb vezetője Goór Lajosné Wabitsch Lujza (1873–1964) volt, aki építtetője volt a jelenleg a telken álló épületeknek. A terveket Vágó Béla készítette. A kivitelezésre az 1920-as években került sor Spiegel Frigyes, Márkus Géza, Lipták Pál, Vágó László építészek és Lencs István építőmester közreműködésével. A bérvillák egy része a Hermina útra számozott.

1/b – lakóház 1902-ben Steiner Bertalan nyaralóvillát építtetett ide a telken álló portás és cselédház helyére. A villa tervezője Fogl Emil volt. Majd 1941-ben Goór Lajosné kétemeletes bérházat építtet a telekre Szőke Sándor tervei alapján.

1/c – Groupama irodaház A telken az első házat Klemens János építtette, melyet Haggenmacher Henrik bővített reprezentáló palotává. Ennek helyén az 1960-as évek elején kezdték építeni a Vegyterv új székházát. 1962 végére készült el az alacsonyabb irodaház, míg a toronyépület 1966-ban került átadásra. Az 1980-as évek elejétől társbérlőként a Vegyépszer is ide költözött. 1995-ben a vegyipari cégek véglegesen kiköltöztek és helyüket biztosító társaságok foglalták el: a Hungária Biztosító, a Providencia, és az OTP. Napjainkban a Groupama Biztosító székháza.

3. – egykori Menház

A Chevra Kadisa építette 1891-ben a Sínylők Menházát Freund Vilmos tervei alapján. Az 1924–25-ös emeletráépítés tervezői Schwarz Jenő és Fábián István voltak. A második világháború után szociális otthonként működött. Jelenleg az Uzsoki Utcai Kórházhoz tartozik és a Krónikus és Rehabilitációs Belgyógyászati Osztályok működnek itt.

A Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között 5. – Trófea Grill Étterem Zugló E helyen 1890-ben nyílt meg a Trieszti Nő vendéglő. Külteleki vendéglőnek számított, amely katonák és cselédek vasárnapi táncos helye volt. 1910-ben Neumann Jakab vásárolta meg, majd 1930-tól fia Viktor vette át az üzlet vezetését. 1945-ben Vadászkert néven államosították. Az 1950-es évek elején egy ideig munkásszállásként használták, majd újra vendéglő lett. 1987–88-ban bezárt és Seyferd Gusztáv tervei alapján teljes rekonstrukciót végeztek el a vendéglőn. 1988 júniusában Trófea étterem néven nyitott meg. Napjainkban Trófea Grill Étterem néven üzemel.

8. – A kisföldalatti remíze Az 1900-as évek elejétől az Erzsébet-királyné útja és a Mexikói út sarkánál lévő területen ügetőpálya működött több mint harminc éven át. A második világháború után az 1970-es évek elejéig sportpályák, teniszpályák voltak a területen. A kisföldalatti vonalhosszabbításával együtt új járműtelepet alakítottak ki ezen a helyen. A meghosszabbított vonalat 1973. december 30-án adták át és azóta is itt üzemel a csuklós Ganz motorvonatok remíze.

10/d–e – lakóházak 1958 és 1960 között az Országos Vízügyi Felügyelőség által építtetett lakóépület-együttes. A négy ház tervezője Mandel Tamás (1930–2003) volt. Az utcáról jól látható helyen a kertben található Megyeri Barna (1920–1966) Nyugalom című szobra. Az 1963-ban készült mű fekvő, könyöklő nőalakot ábrázol. A házakhoz bejárat van az Amerikai út 90/b-c és Edison köz 3-5 felől is. A háza

11. – lakóház E házban élt 1934-től haláláig Kemény Gábor (1883–1948) Kossuth-díjas pedagógus, szakíró. Veje Hamvas Béla (1897–1968) író, filozófus is itt élt 1945-től haláláig feleségével, Kemény Katalin (1909–2004) író, műfordítóval. A ház Columbus utcai részén lakott 1956-tól haláláig G. Dénes György (1915–2001) Kossuth-díjas költő, színpadi szerző.

12. – lakóház 1891-ben építtette Kuncz Ferenc műkertész. Az 1920-as évek végétől Tolnai Simon (1868–1944) könyv- és lapkiadó volt a tulajdonosa.

14/a–20. – Erzsébet királyné úti lakótömb 1954 és 1957 között épült lakótömb 24 házzal, 257 lakással. A házak az Erzsébet királyné útja, Dorozsmai utca között, északkeleten az Uzsoki utca mindkét oldalán, délnyugaton az Amerikai út, Laky Adolf utca közötti határvonallal behatárolt területen helyezkednek el. Az 1980-as években emeletráépítéssel növelték a lakások számát.

15–17. – lakóházak A 15-ös számú telken épült 1892-ben Gutwillig József építész saját családi háza. A 17-es telken 1896-ban Frim Jakab építtetett házat, mikor a 15-ös épületet is megvásárolta és itt működtette az első pesti gyógypedagógia iskolát. Az 1920-as évektől ismét családi villaként működött a két épület; a 17-es szám alatti ház Slachta Margit tulajdona volt.

23. – lakóház 1890 és 1895 között épült villa a telken. A két világháború között Ruttkai Antal a Magyar Divatcsarnok tulajdonosa lakott itt. Külön figyelmet érdemel a villa kerítése és a földszinti terasz díszei.

25. – lakóház (Laky Adolf utca 46.) Az 1880-as évek elején építtette és tervezte Pucher József építési vállalkozó saját magának. 1890-től Laky Adolf (1829–1910) ötvösművész, mecénás tulajdona volt, aki jelentősen bővítette.

27. – lakóház (Laky Adolf utca 51.) Az 1850-as években épült közösségi épület. Az 1890-es évektől Grauer Miksa szeszgyáros, a Pesti Izraelita Hitközség egyik világ vezetőjének a tulajdonában volt. Grauer zsidó karitatív intézményt működtetett itt. Annak ellenére, hogy az épületet műemlékként tartja nyilván a szakirodalom, jelenleg már csak a romos homlokzata áll, a mögötte lévő részét 1999-ben lebontották.

35–37. – Jókai Mór Általános Iskola Az intézmény 1955-ben alakult Vámos Ilona Általános Iskola néven és a Mexikói úti mozgássérültek általános iskolájában kezdte meg a működését, majd 1958-ban költözött az Erzsébet királyné útján elkészült új iskolaépületbe. 1990-ben kapta mai nevét a Jókai Mór Általános Iskolát.

A Nagy Lajos király útja és a Szuglói körvasút sor között 36/b – egykori Éva mozi 1937-ben nyílt meg Star mozi néven, de jogvita miatt hamarosan Stand mozi lett a neve. 1942 óta Éva mozi. A második világháborúban bombatalálat érte és súlyosan megrongálódott. Az 1950-es évek elején nyílt meg újra. 1974-ben rossz állapota miatt lebontották, 1976-ban nyílt meg helyén az új Éva mozi, mely 1995. április 23-án zárt be végleg. Ezután a Dinasztia Könyvkiadó működött itt, majd élelmiszerüzleteknek adott helyet. Napjainak ruhaüzlet található itt.

57. – Aluminiumárugyár Az elődvállalatot Fischer József alapította 1898-ban. Először a Hungária körút 157. szám alatt működött, majd 1900-ban a Gizella út 51. szám alá költöztek. A gazdasági konjunktúra hatására 1906 ismét költöztek. Az Erzsébet királyné útján vásárolt telken 1910-ben már 25 tisztviselőt és 195 munkást foglalkoztattak. 1948. március 25-én a vállalatot államosították és az ALBART tröszthöz sorolták be. 1949-ben a gyár visszanyerte önállóságát Aluminiumárugyár néven. Európában elsőként itt gyártottak kisnyomású, hegesztett kivitelű alumínium gázpalackokat.

112–114. – irodaépület Az 1907-ben alakult Gróf Csáky László Prakfalvi Vas- és Acélgyár Rt. megvásárolta Rudolf Schmidt és Társa magyarországi cégét és a hozzátartozó zuglói ingatlanokat. Az acélgyár 1916-ban kezdte meg üzemelését. A prakfalvi alapgyár Csehszlovákia területéhez került és 1921-ben a Banca Slovenska segítségével nacionalizálták. Ezt követően az 1920-es évek elején a részvénytársaság a zuglói telken új irodaépületet és üzem-épületegyüttest építtetett. Főépülete a részvénytársaság központjaként funkcionált. Később a cég neve Gróf Csáky László Ajax Acélművek Rt.-re változott. Az 1940-es évek elején itt gyártották a Longaphon szalagos hangfelvevő és lejátszó készüléket. 1948-ban a gyárat államosították. A ház a főváros helyi védettségű értékeinek jegyzékében szerepel.

118. – egykori Kovács Vendéglő és Zuglói étterem illetve Disco 1912-től az 1950-es évekig itt működött Kovács Gyula (1887–?) vendéglője, amely híres volt kiváló halételeiről és jó borairól. Átalakítás után Zuglói étterem néven nyílt meg újra. A Korál együttes 1980-as bemutatkozó albumának borítófotóját is itt készítették. 1982 és 1991 között itt működött a Zuglói Disco, amely 1987-től Audio’87 néven várta a vendégeket. Napjainkban pékség működik az épületben.

122. – egykori vámház Budapest határában épült Vámház a Rákospalotára vezető út mellett. A ház a főváros helyi védettségű értékeinek jegyzékében szerepel.

125. – Ravak Irodaház