A Diaura 2010-ben alapított japán visual kei rockegyüttes, melyet a Valluna tagjai hoztak létre. Első kislemezük címmel 2011-ben jelent meg, első nagylemezük pedig Genesis címmel 2012-ben.

Története Yo-ka és Jú Marley néven alapított rövid életű együttest, melynek feloszlását követően yo-kát meghívták, hogy legyen a Valluna énekese. Bár ez az együttes is csupán másfél évig létezett, számos rajongót szerzett magának különleges stílusával. Feloszlásuk után yo-ka és a gitáros Kei hozták létre a Diaurát, Jú közreműködésével, majd az ügynökük segítségével lett a basszusgitárosuk Sója. Az együttes neve a „Dictatorial Aura” összevonásából származik, azonban a jelentést csak később társították a névhez, mikor a kiadójuk megkérdezte, mit jelent a Diaura. Szótár segítségével, utólagosan alkották meg a „Dictatorial Aura”-t. A Diaura elnevezést egyszerűen azért választották, mert úgy érezték, a D-betűs névnek kemény hangzása van.

Első lemezük, a Genesis 2012 márciusában látott napvilágot, nem sokkal később, októberben Jú bejelentette a távozását, egészségügyi problémái miatt.

2013 áprilisában az addig beugró dobosként játszó Tacuja hivatalosan is az együttes dobosa lett.

Miután az együttes kiadót váltott és a Blowgrowhoz került, lehetőségük nyílt jobb hangminőségű felvételek készítésére, ami sokat javított az együttes hangzásán. Később visszatértek az Ains kiadóhoz, majd 2019 augusztusában saját független kiadót hoztak létre NDG néven.

Tagjai Jelenlegi yo-ka: vokál Kei (佳衣): gitár Sója (翔也): basszusgitár Tacuja (達也): dobok Korábbi Jú (勇): dobok (2010–2012) Diszkográfia Stúdióalbumok

Cím AdatokLegmagasabb helyezés Oricon Független albumok Heti listaGenesisKiadás dátuma: 2012. március 21.168FocusKiadás dátuma: 2013. december 4.49TriangleKiadás dátuma: 2014. november 26.233VersusKiadás dátuma: 2017. november 29.230''R.I.P.Kiadás dátuma: 2021. október 6.334

Minialbumok Cím AdatokLegmagasabb helyezés Oricon Független albumok Heti listaDictatorKiadás dátuma: 2011. augusztus 10.195 RebornKiadás dátuma: 2013. március 13.468 My ResistanceKiadás dátuma: 2016. november 16.327DefinitionKiadás dátuma: 2019. február 13.643AntismKiadás dátuma: 2023. április 5.

Válogatásalbumok Cím AdatokLegmagasabb helyezés Oricon Független albumok Heti listaIncompleteKiadás dátuma: 2015. december 15.238 Kislemezek Cím AdatokLegmagasabb helyezés Oricon Független kislemezek Heti listaKiadás dátuma: 2011. január 19.Beautiful CreatureKiadás dátuma: 2011. február 13.2011. június 15. (második kiadás)10Imperial "Core"Kiadás dátuma: 2011. november 2.134Reason for TreasonKiadás dátuma: 2012. június 9.To EnemyKiadás dátuma: 2012. július 7.Evils (Evil/Inferiority Complex)Kiadás dátuma: 2012. július 28.665WhitenessKiadás dátuma: 2013. február 20.97Sirius/LilyKiadás dátuma: 2013. július 10.236Kiadás dátuma: 2013. augusztus 28. újrafelvétel761+Kiadás dátuma: 2014. július 9. TVS Hot Wave című műsorának nyitódala219Silent MajorityKiadás dátuma: 2014. július 9.320Blind messageKiadás dátuma: 2014. szeptember 3.442RuinKiadás dátuma: 2015. május 20.330EnigmaKiadás dátuma: 2016. március 30.926Kiadás dátuma: 2016. augusztus 3.330Noah/Kiadás dátuma: 2014. július 10.324Kiadás dátuma: 2018. július 18. alteregó-néven jelent meg230Malice Kiadás dátuma: 2018. október 24.522SacrificeKiadás dátuma: 2019. október 2.10Finale: Last RebellionKiadás dátuma: 2019. október 2.221EnvyKiadás dátuma: 2020. március 4.940HydraKiadás dátuma: 2020. április 1.1528Kiadás dátuma: 2020. július 1.; digitálisKiadás dátuma: 2020. október 14.24VermillionKiadás dátuma: 2022. április 6.221

Jegyzetek

További információk Hivatalos YouTube-csatorna

Kategória:2010-ben alakult együttesek Kategória:Visual kei-előadók Kategória:Japán rockegyüttesek