Neogrády Miklós (Budapest, 1903. december 3. – Budapest, 1968. november 8.)Budapest VIII. kerületi állami halotti anyakönyv 3111/1968. magyar festő, díszlettervező.
Életpályája A Magyar Képzőművészeti Főiskolán művészeti tanulmányokat folytatott Bosznay József növendékeként. Festőként kezdte életpályáját. 1920-tól volt kiállító művész. 1927-ben a Műcsarnokban megrendezett táj- és életképkiállításon Napraforgók című képével szerepelt. 1930-tól keramikusként is dolgozott. Pályája kezdetén dolgozott a Pesti Színháznak, a Művész Színháznak és a Medgyaszay Színháznak is. Az 1930-as, 1940-es években a nagy vígszínházi rendezőgenerációjának (Málnai Béla, Vörös Pál, Upor Tibor) hagyományait folytatta. 1939-től a Vígszínház díszlettervezője volt. 1945-től az Ifjúsági (később Petőfi) Színházban volt díszlettervező. 1956-tól a József Attila Színháznak dolgozott, mint díszlettervező. Ezt követően ismét a Vígszínház tagja volt; 20 év alatt több mint 250 színpadképet tervezett. Nyugdíjba vonulását követően visszatért a festészethez.
Családja Szülei nógrádi Neogrády Antal (1861–1942) festőművész és Telepi Margit (Telepy Károly festő lánya, Telepi György és Egressy Gábor unokája) voltak. Testvére Neogrády László (1896–1962) festőművész, és Neogrády Sándor (1894–1966) légifotós volt. Felesége Beleznay Margit (1905–1988) színésznő volt, akivel 1943-ban kötött házasságot Budapesten. Fia, Neogrády Antal festő (1944).Neogrády-családfa
Sírja a Farkasréti temetőben található (56 (VK6)-1-19).
Színházi munkái W. Somerset Maugham: A királyért (1959) Ivan Kuprijanov. A XX. század fia (1960) Gorkij: Kispolgárok (1960) Tennessee Williams: Üvegfigurák (1963) Vészi Endre: Hajnali beszélgetés (1963) Rostand: A sasfiók Hauptmann: Naplemente előtt G. B. Shaw: Warrenné mestersége Wilder: A mi kis városunk Gábor Andor: Dollárpapa Felkai F.: Pilátus Robles: A király nevében Illés E.: Türelmetlen szeretők Maugham–Nádas G.–Szenes I.: Imádok férjhez menni
Jegyzetek
Források
Hangosfilm.hu Artportal.hu
További információk
Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek