A Korona (eredeti cím: The Crown) 2016 és 2023 között bemutatott televíziós történelmi drámasorozat II. Erzsébet királynő uralkodásáról. Peter Morgan alkotta és írta elsősorban, a Left Bank Pictures és a Sony Pictures Television készítette a Netflix számára.

A Netflix 2016. november 4-én mutatta be az első évadot, amelyet a második évad követett 2017. december 8-án. A harmadik évad 2019. november 17-én került képernyőre, majd a negyedik 2020. november 15-én, ezt követte az ötödik évad 2022. november 9-én. A hatodik évad első négy epizódja 2023. november 16-án került bemutatásra, míg a többi hat epizód 2023. december 14-én.

Magyarországon a sorozat első évadja 2019. március 4-én jelent meg felirattal. A második évad 2019. március 2-án jelent meg felirattal. A harmadik évad megjelenésével az egész sorozat magyar szinkront kapott 2019. november 17-én.

A sorozat 2. évadának 9. részében több magyar helyszín is felismerhető. A készítők Németországban játszódó jeleneteket vettek fel Sopronban és Fertődön.

2021-ben a sorozat a Primetime Emmy-díj dráma kategóriájában mind a hét díjat elnyerte.

Szereplők Főszereplők SzínészMegjelenésKarakterMagyar hangClaire Foy 1–2. évadII. Erzsébet királynőSolecki JankaOlivia Colman 3–4. évadHűvösvölgyi IldikóImelda Staunton5–6. évadKiss ErikaMatt Smith 1–2. évadFülöp hercegKálid ArtúrTobias Menzies 3–4. évadJonathan Pryce5–6. évadDunai Tamás, Csernák JánosVanessa Kirby1–2. évadMargit hercegnőPápai ErikaHelena Bonham Carter 3–4. évadZakarias ÉvaLesley Manville5–6. évadVándor ÉvaVictoria Hamilton 1–2. évadErzsébet királynéOrosz AnnaMarion Bailey 3–4. évadZsurzs KatiMarcia Warren5–6. évadTímár ÉvaEileen Atkins 1. évadMária királynéTímár ÉvaJeremy Northam 1–2. évadRobert Anthony EdenRosta SándorBen Miles 1–2. évadPeter TownsendJakab CsabaTimothy Dalton5. évadGreg Wise 1–2. évadLajos Ferenc herceg(Lord Louis Mountbatten)Fazekas István Charles Dance 3–4. évadUjréti LászlóJared Harris 1–2. évadVI. György királyLux ÁdámJohn Lithgow 1–3. évadWinston ChurchillBarbinek PéterHarriet Walter1. évadClementine ChurchillTóth JuditAlex Jennings 1–2. évadWindsor hercegeLippai LászlóDerek Jacobi 3. évadFodor TamásLia Williams 1–2. évadWindsor hercegnéjeVándor ÉvaGeraldine Chaplin 3. évadIgó ÉvaAnton Lesser 2. évadHarold MacmillanEpres AttilaMatthew Goode 2. évadAntony Armstrong-JonesRajkai ZoltánBen Daniels 3. évadRátóti ZoltánJason Watkins 3. évadHarold WilsonGyabronka JózsefErin Doherty 3–4. évadAnna hercegnőVarga KláraClaudia Harrison5–6. évadPeller Anna Rosalind Knight1. évad Aliz hercegnő ? Sophie Leigh Stone 2. évad ?Jane Lapotaire 3. évadHalász ArankaJosh O'Connor 3–4. évadKároly hercegBódy GergőDominic West5–6. évadStohl AndrásMichael Maloney 3. évadEdward HeathHoll NándorEmerald Fennell 3–4. évadKamilla ShandBalogh AnnaOlivia Williams5–6. évadAndrew Buchan 3–4. évadAndrew Parker BowlesEmma Corrin 4. évadDiána hercegnéTörőcsik FranciskaElizabeth Debicki5–6. évadMikecz EstillaGillian Anderson 4. évadMargaret ThatcherFehér Anna Stephen Boxer 4. évadDenis ThatcherOrosz István Marc Ozall4. évadJohn MajorJonny Lee Miller5. évadSzéles TamásFlora Montgomery5. évadNorma MajorBertie Carvel5–6. évadTony BlairSalim Daw5–6. évadMohamed Al-FayedKhalid Abdalla5–6. évadDodi FayedEd McVey6. évadVilmos hercegLuther Ford6. évadHerry hercegMeg Bellamy6. évadCatherine hercegné

Epizódok

Jegyzetek

További információk

Kategória:2016-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2016-ban bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:2023-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:2023-ban befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Történelmi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Életrajzi televíziós sorozatok Kategória:A Netflix angol nyelvű saját gyártású műsorai