Donyell Malen (Wieringen, 1999. január 19. –) holland válogatott labdarúgó, az AS Roma játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban 2007-ben kezdte pályafutását az Ajax akadémiáján. 2015-ben, bár érdeklődött utána a Manchester United és a Chelsea is, az Arsenal játékosa lett.

Arsenal

A 2015–16-os szezonban a londoni klub utánpótlás csapatában szerepelt, pályára lépett az UEFA Ifjúsági Ligában is és rendszeresen szerepelt az ifjúságiaknak kiírt bajnokságban és kupában. Előbbi sorozatban 2015 októberében gólpasszt adott a Bayern München elleni 2–0-as győzelem alkalmával, az U18-as Premier League kiírásában pedig a Brighton & Hove Albion és a West Bromwich Albion elleni mérkőzésekben is a kapuba talált.

Az FA Youth Cup negyeddöntőjében gólt szerzett a Coventry City ellen, csapata büntetőkkel jutott tovább, míg az elődöntőben, a Manchester City ellen csereként beállva talált a kapuba.

2016. február 6-án aláírta első profi szerződését a klubbal. A 2015–16-os szezonban összesen harminc tétmérkőzésen tizennégy gólt szerzett.

A 2016–17-es szezonban a Brighton and Hove 3–0-s legyőzésekor gólt szerzett, a West Ham United elleni döntetlen alkalmával gólpasszt adott. A svájci basel elleni 1-1-es döntetlen alkalmával gólpasszt adott az UEFA Ifjúsági Ligában. Az U18-as bajnokságban 2017 januárjában a Leicester City és a Southampton ellen is eredményes tudott lenni.

2017 februárjában és márciusában a nála idősebbek közt, az Arsenal U23-as együttesében lépett pályára és gólpasszal segítette csapatát a városi rivális Tottenham elleni 2–0-s győzelemhez. A következő hónapokban a Manchester City és a Sunderland ellen is gólt lőtt. A szezon végeztével az U18-as csapattal a második helyen végeztek a korosztályos bajnokságban.

2017. július 9-én bekerült a felnőtt csapat keretébe, amely a következő idény előtti nyár során Ausztráliában és Kínában játszott felkészülési mérkőzéseket. 2017. július 13-án a Sydney FC ellen 2–0-ra megnyert találkozón mutatkozott be a londoniak első csapatában. Ezt követően a Chelsea elleni felkészülési mérkőzésen is játéklehetőséget kapott, Arséne Wenger pedig dicsérte a mutatott teljesítményét. Minden korosztályos csapatot és tétmérkőzést figyelembe véve 67 találkozón 27 gólt szerzett a klub színeiben.

PSV Eindhoven 2017 augusztusának végén Malen a PSV Eindhovenhez szerződött. Az átigazolás több Arsenal szurkolót is meglepett, a klubot sok negatív kritika érte, miután a holland támadót a jövő egyik nagy ígéretének tartották a klubnál.

A következő szezont a Jong PSV játékosaként kezdte. 2017. október 20-án az RKC Waalwijk ellen mutatkozott be a másodosztályú csapatban. 2017. november 24-én, a Telstar ellen szerezte első gólját a csapatban. 2017. november 27-én, az Oss elleni bajnokin is a kapuba talált. 2017. december 4-én a Fortuna Sittard ellen gólt lőtt és gólpasszt adott, csapata azonban 3–2-re kikapott. December 12-én újabb gólt szerzett a Go Ahead Eagles elleni döntetlen alkalmával, a Voetbal International szaklap pedig a hét csapatába is beválasztott. 2018. január 29-én a 2017–18-as Eerste Division második legtehetségesebb játékosának választották és bronzcipőt nyert, miután az idény során 13 gólt szerzett és csapata házi gólkirálya lett. 2018. február 3-án bemutatkozhatott a PSV első csapatában is a holland élvonalban, és összesen négyszer kapott lehetőséget a bajnoki címet nyerő együttesben.

A következő szezontól végleg a felnőtt csapat keretéhez került. Bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is, a 2018. augusztus 21-én Hirving Lozano helyére állt be csereként a 87. percben a fehérorosz BATE elleni találkozón. Ő szerezte csapata továbbjutást jelentő gólját. A 2018-2019-es idényben 31 bajnokin kapott lehetőséget és tíz alkalommal talált az ellenfelek hálójába, a nemzetközi kupaporondon nyolcszor játszott és egy gólt szerzett.

Luuk de Jong 2019. júliusi távozása után Malen megkapta a 9-es számú mezt a klubnál. 2019 augusztusában 2024 nyaráig meghosszabbította szerződését a klubnál.Malen tekent tot 2024 bij PSV PSV, 2019. augusztus 6. 2019. szeptember 14-én a Vitesse ellen ötször talált a kapuba, és ezzel Coen Dillen (1959) és Bert Theunissen (1964) után a harmadik PSV-játékos lett, akinek ez sikerült a bajnokság történetében.Voor het eerst in 55 jaar scoort een PSV’er 5 keer in een eredivisieduel: Donyell Malen Eindhovens Dagblad, 2019. szeptember 15.

Borussia Dortmund 2021. július 27-én ötéves szerződést írt alá a Borussia Dortmundhoz.

Aston Villa 2025. január 13-án aláírt az angol Aston Villa csapatához.

AS Roma 2026. január 16-án az AS Roma kölcsönvette őt a birminghamiektől. A szerződés egy kétmilliós kölcsönszerződési díjat, valamint egy idény végi 25 millió eurós kivásárlási záradékot tartalmazott. Két nappal kéősbb, a Torino ellen mutatkozott be a fővárosiaknál, egyből góllal. Február 9-én a Cagliari ellen duplázni tudott,, amit a Napoli ellen megismételt a hónap végi bajnokin.

2026 májusában a Roma véglegesítette átigazolását, miután aktiválva az Aston Villa-val kötött megállapodás 25 millió eurós vásárlási kötelezettségét. Augusztus 24-én a mesterhármast szerzett az ACF Fiorentina ellen.Malen mesterhármast szerzett, a Roma egy négyessel küldte haza a Fiorentinát

A válogatottban Az Azerbajdzsánban rendezett 2016-os U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon az elődöntőbe jutott a holland csapattal. Részt vett a 2017-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon is, ahol a hollandok az elődöntőben kaptak ki 1–0-ra Portugáliától.

A 2018-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezői során csapata egyik legeredményesebb játékosa volt, a szlovénok elleni 2–2-es döntetlen alkalmával ő egyenlített, és a Magyarország elleni 2–0-s győzelem alkalmával is eredményes volt. Ennek ellenére a hollandok nem jutottak ki a korosztályos tornára, miután az elitkörnek nevezett második kvalifikációs sorozatban csoportjuk utolsó helyén végeztek.

2019. szeptember 6-án a holland felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatban a németek elleni idegenbeli mérkőzésen. csereként állt be az 58. percben, majd csapat harmadik gólját szerezve segítette Hollandiát 4–2-es győzelemhez. 2026. május 27-én bekerült a 26 fős keretbe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utaznak.Frimpong valt af voor WK-selectie, De Roon en Depay wel naar eindtoernooi NOS, 27 mei 2026

Játékstílus Rendkívül gyors játékos, kiváló gólérzékenységgel. Az Ajaxnál vele együtt dolgozó Brian Tevreden a chilei Alexis Sánchezéhez hasonlította a játékát.

Magánélet Malen a Suriname-i gasztronómia rajongója, két legjobb barátja honfitársa, Matthijs de Ligt és Justin Kluivert. Feleségével, Delisha Malennel 17 éves koruk óta alkotnak egy párt, akitől 4 gyereke is született.

Statisztika Klubcsapatokban 2019. szeptember 14-én frissítve. KlubÉvBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólJong PSV2017–182213———2213PSV Eindhoven2017–1840000000402018–19311020811042112019–2056006310129Összesen401620144205820Karrier összes622920144208033

A válogatottban HollandiaÉvPályára lépésGól201921Összesen21

Góljai a holland válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél eredmény a gólt követően Végeredmény Versenysorozat 1. 2019. szeptember 6. Volksparkstadion, Hamburg, Németország Németország 3–2 4–2 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság, selejtező

Sikerei, díjai Arsenal U18-as Premier League, 2.hely: 2016–17

PSV Eindhoven Holland bajnok: 2017–18

Hollandia U17-es Európa-bajnokság, elődöntős: 2016

Aston Villa

Európa Liga: 2025-26 Egyéni elismerés Bronzcipős: 2017–18-as holland másodosztály

Jegyzetek

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek