Jorge Martín Almoguera (Madrid, 1998. január 29. –) spanyol motorversenyző, a MotoGP-ben versenyez. A 2018-as MotoGP-világbajnokság Moto3-as kategóriájának, 2024-ben a MotoGP világbajnoka.
Pályafutása 2012 és 2014 között a Red Bull Rookies sorozatban versenyzett és lett bajnok. 2015-ben mutatkozott be a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as kategóriájában, ahol 2016-ban megszerezte első dobogós helyezését, a cseh nagydíjon második lett John McPhee mögött. A következő szezonban a valenciai nagydíjon első futam győzelmét szerezte meg. 2018-ban úgy lett kategóriájának világbajnoka, hogy hét versenyt nyert meg és ezeken kívül háromszor a dobogó alsóbb fokaira is felállhatott. A 2019-es szezon előtt a Red Bull KTM Ajo Moto2-es csapata bejelentette, hogy két Moto3-as világbajnok, Brad Binder és Martin fog a versenyzőjük lenni.
thumb|left|Jorge Martín 2014-ben a maláj nagydíjon a Pramac versenyzőjeként. 2024. június 3-án az Aprilia bejelentette, hogy ő fogja váltani a 2024-es szezon végén visszavonuló Aleix Espargarót 2025-től. A szezon előtti sepangi teszt első napján második bukása után jobb keze és bal lába is eltört, aminek következtében kénytelen volt kihagyni a hátralévő tesztnapokat. Nem sokkal később a szezonnyitó thai forduló előtt edzésen újabb balesetett szenvedett el, ami következtében ki kellett hagyni a szezon első versenyhétvégéjét, ezért csapata Lorenzo Savadori tesztpilótát indította helyette, majd további két versenytől is távol maradt.
A katari nagydíjon mutatkozott be csapatában, de a főfutam 14. körében elesett a 12-es kanyar kijáratánál és a közvetlenül mögötte haladó Fabio Di Giannantonio pedig nem tudta teljesen kikerülni őt és eltalálta, majd az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy tizenegy bordája tört el, valamint légmell alakult ki nála. Az ezt követő versenyhétvégéken ismét Lorenzo Savadori indult helyette. A Japán nagydíj sprintjén történt balesetét követően elmozdulásos törést állapítottak meg a jobb kulcscsontjában, ezért kihagyni kényszerült a másnapi főfutamot. Indonéziában csapata nem pótolta. A következő versenyeken ismét Lorenzo Savadori indult.
A cseh nagydíjon tért vissza és a 7. pozícióban fejezte be a főfutamot. A magyar nagydíjon a szezonbeli legjobb eredményét érte el, miután a dobogóért harcolt, de végül a 4. helyen intették le. A Japán nagydíj sprintjén történt balesetét követően elmozdulásos törést állapítottak meg a jobb kulcscsontjában, ezért kihagyni kényszerült a másnapi főfutamot, majd később kiderült, hogy a szezon további versenyeit is. Az összetett bajnokságban a 21. helyen rangsorolták, míg csapattársát Marco Bezzecchit a 3. helyen.
Eredményei Statisztika ÉvGéposztályMotorCsapatVersenyGyőzelemDobogóPoleLKörPontPoz. 2015 Moto3 Mahindra MAPFRE Team MAHINDRA Moto3 18 0 0 0 0 45 17. 2016 Moto3 Mahindra Pull & Bear Aspar Mahindra Team 16 0 1 0 0 72 16. 2017 Moto3 Honda Del Conca Gresini Moto3 16 1 9 9 2 196 4. 2018 Moto3 Honda Del Conca Gresini Moto3 17 7 10 11 3 260 1. 2019 Moto2 KTM Red Bull KTM Ajo 19 0 2 0 1 94 11. 2020 Moto2 Kalex Red Bull KTM Ajo 13 2 6 1 2 160 5. 2021 MotoGP Ducati Pramac Racing 14 1 4 4 0 111 9. 2022 MotoGP Ducati Pramac Racing 20 0 4 5 2 152 9. 2023 MotoGP Ducati Prima Pramac Racing 20 4 8 4 2 428 2. 2024 MotoGP Ducati Prima Pramac Racing 20 3 16 7 2 508 1. 2025 MotoGP Aprilia Aprilia Racing 7 0 0 0 0 34 21. 2026 MotoGP Aprilia Aprilia Racing 0* –* Összesen 180 18 60 41 14 2060 * A szezon folyamatban.
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 Moto3 Mahindra QAT AME ARG ESP FRA ITA CAT NED GER IND CZE GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL17.45 15 Ki 22 14 Ki 17 11 18 12 10 11 Ki 15 7 11 15 12 14 2016 Moto3 Mahindra QAT ARG AME ESP FRA ITA CAT NED GER AUT CZE GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL16.72 Ki 8 Ki Ki 18 14 Ki Ni Ki 6 2 10 Ni 6 Ki 6 Ki 10 2017 Moto3 Honda QAT ARG AME ESP FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL4.196 3 3 2 9 Ki 15 3 4 Ni Ni 3 3 Ki 4 15 3 2 1 2018 Moto3 Honda QAT ARG AME ESP FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL1.260 1 11 1 Ki Ki 1 Ki 1 1 Ni 3 T 2 1 4 Ki 5 1 2 2019 Moto2 KTM QAT ARG AME ESP FRA ITA CAT NED GER CZE AUT GBR RSM ARA THA JPN AUS MAL VAL17.37 15 Ki 15 Ki 20 16 15 Ki 9 13 7 12 12 9 2020 Moto2 Kalex QAT SPA AND22px CZE AUT STY22px SMR EMI22px CAT FRA ARA TER22px EUR VAL POR5.160 20 3 6 8 1 2 Ki Ki 3 6 2 1 6 2021 MotoGP Ducati QAT DOH POR ESP FRA ITA CAT GER NED STY22px AUT GBR ARA RSM AME EMI22px ALG VAL9.111 15 3 Ni 14 12 Ki 1 3 Ki 9 Ki 5 Ki 7 2 2022 MotoGP Ducati QAT IND ARG AME POR ESP FRA ITA CAT GER NED GBR AUT RSM ARA JPN THA AUS MAL VAL9.152 Ki Ki 2 8 Ki 22 Ki 13 2 6 7 5 10 9 6 3 9 7 Ki 3 2023 MotoGP Ducati POR ARG AME ESP FRA ITA GER NED GBR AUT CAT RSM IND JPN IND AUS THA MAL QAT VAL2.428 Ki2 58 Ki3 44 21 23 11 5 6 66 73 35 1 1 21 1 1 Ki1 5 1 1 42 101 Ki1 2024 MotoGP Ducati QAT POR AME ESP FRA CAT ITA NED GER GBR AUT ARA RSM EMI22px IDN JPN AUS THA MAL SLD22px1.508 3 1 13 43 Ki1 1 1 24 3 22 Ki 1 22 2 2 22 151 22 1 2 4 2 1 22 21 3 3 2025 MotoGP Aprilia THA ARG AME QAT ESP FRA GBR ARA ITA NED GER CZE AUT HUN CAT RSM JPN IDN AUS MAL POR VAL21.34 Ki 7 Ki 49 10 138 Ni Ki * A szezon jelenleg is tart. 1-9 a sprintfutamon elért pontszerző pozíció
Jegyzetek
További információk Profilja a MotoGP hivatalos weboldalán
Kategória:Spanyol motorversenyzők Kategória:1998-ban született személyek Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Élő személyek