alt=|jobbra|keretnélküli|Szabó Kristóf (KristofLab) 2023-ben a High Level című kiállításán a Godot Galériában Szabó Kristóf (KristofLab; Győr, 1988 –) magyar képzőművész, médiaművész.
Pályája A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezt képgrafikus (2012), majd képzőművész-tanári diplomát (2013). 2011-ben Erasmus ösztöndíjjal Drezdában tanult (Hochschule für Bildende Künste Dresden). 2019 és 2020 között pedig a Budapest Art Mentor programban vett részt, ami Magyarország hiánypotló képzése.
Szabó Kristóf 2016 óta használja a KristofLab művésznevet, utalva a különböző művészeti ágakat ötvöző alkotói módszerére, amelyben képzőművészeti és médiaművészeti tevékenysége a legmeghatározóbb. Festészeti programja mellett grafikai, intermédia és fotóművészeti alkotásokat is létrehoz, ahol az installációk és videók vizuális és audio elemét is maga alkotja. Gyakran hoz létre közös munkákat más alkotóművészekkel, amely projektekben az interdiszciplinaritás mellett a tudásmegosztás és a kreatív műhelymunka megvalósítása mozgatja leginkább. 2015-2023 között a társművészeti kooperációkkal kísérletező Ziggurat Project tagja volt, annak megszűnéséig Magyarországon és külföldi helyszíneken rendszeresen dolgozott együtt, főként helyspecifikus, kísérleti előadások megvalósításában. KristofLab az állandó kísérletezés mellett kiterjedően kutatja, hogy a művészeti ágak és műfajok közötti határok hogyan számolhatók fel egy alkotói életművön belül. Az elmúlt években több nemzetközi projektben vett részt a Visegrad Found és a Kreatív Európa program támogatásában. Számos rezidencia program részese volt és több díjat is elnyert például Köztársasági ösztöndíj (2009). 2022-ben elnyerte a Derkovits Ösztöndíjat és a Strabag Művészetidíj Shortlist-es művészeibe került be.
KristofLab számára az analitikus eljárásmód nem merül ki a társadalmi jelenségeket érintő témák kutatásában, hanem a konkrét alkotói folyamatban is fontos szerepet szán neki, saját művei újraértelmező megfigyelésével. Művei kiindulópontjául fotói és videói szolgálnak, melyeket a városokban bolyongva és a természetet feltérképezve örökít meg. Az így készült „nyersanyagok” egyfajta memóriabankként funkcionálnak, amiket időről időre átalakít, csoportosít és végül egy sajátos, olykor utópisztikusnak is tűnő művészi koncepcióba tömörít. A környezet megfigyeléséből születő anyagokat művei látványvilágában rétegekként helyezi egymásra, megváltoztatva ezzel a kiindulópont eredeti jelentését, és párbeszédbe hozva az első ránézésre egymástól távol álló tartalmakat, mint a természet, a nagyváros és a virtualitás. A változatosan két- és háromdimenziós alkotásokra rakódó digitális képhibák, tükröződések, fények és zajok a torzítással és a hibával kapcsolatos esztétikai kategóriákat hozzák játékba.
Munkáival főként három meghatározó témát jár körül, melyeknek alapköve az ember: a társadalmi identitás, valamint a lakókörnyezet, ezeken keresztül pedig a civilizáció jelenlegi stádiuma. Az e fogalmak köré csoportosuló kérdésfelvetések meghatározó alapja a szociális érzékenység, a jelen életünk által generált problémákkal és jelenségekkel való aktív gondolkodás. Műveiben épp ezért olyan témákat ölel fel, mint az elidegenedés, az én-kép torzulása, vagy az ökológiai problémák.
KristofLab munkássága koherens építkezésről tesz tanúbizonyságot. Sorozatainak témái egymásból táplálkoznak, szorosan összekapcsolódnak, gondolatainak kifejezése így az újabb alkotásokkal és műtárgy együttesekkel bővül és finomodik. A különböző művészeti ágakkal való kísérletezés is a téma körbejárása miatt fontos számára, hiszen egy-egy médium újabb rétegeket képes kifejezésre juttatni, így a néző végül egy átfogó képet kaphat a témáról. Helyspecifikus megoldásokban gondolkodik, ezért a kiállítótér vagy a performansz helyszínét egy sajátos világgá alakítja át, ahol a műtárgyak egybeolvadhatnak.
Cserhalmi Luca, esztéta
web - www.kristoflab.com - a GodotLabor művésze 2020 óta.
Válogatott önálló vagy páros kiállításai +ÉvKiállítás címeHelyszínVáros2026Félelem az ismeretlentőlhttps://artkartell.hu/bigpicture/890-kristoflab-felelem-az-ismeretlentol/Bakáts BunkerBudapest2025Artificial ParadiseMAMŰ GalériaBudapest2024A leghangosabb suhogásISBN Könyv és GalériaBudapest2023High Level Godot Galéria Budapest2021ERRORG.I.C.A GodotLaborBudapest2020Color of StructureGaléria IX és ByArt GalériaBudapest2020Concrete Questions / Konkrét kérdések (Csizik Balázzsal)Hegyvidék GalériaBudapest2019 Our Home Place – KristofLab & Ziggurat Projecthttps://www.nastupiste.sk/news/news_our-home-place-kristoflab-ziggurat-project-sk-hu/Nástupište 1-12 GalériaTopoľčany2019 KristofLab & Ziggurat Project: Fusionshttps://trafo.hu/programok/fusionsSMart project, TrafóBudapest2018 BLOCKhttps://kasgaleria.tumblr.com/post/178410391762/hamarosan-block-szab%C3%B3-krist%C3%B3f-kristoflab/ampK.A.S GalériaBudapest2018 Budapest Pixelhttp://artmirror.org/exhibitions/73-budapest-pixel-exhibition-of-kristof-szabo-kristoflabMagyar Műhely GalériaBudapest
Válogatott csoportos kiállításai +ÉvKiállítás címeHelyszínVáros2025Auf der OberflächeKunstwerkstatt TullnTulln2025Glitches, Blips and Bugshttps://vcasvienna.com/glitches-blips-and-bugs/Vienna Contemporary Art SpaceBécs2025KÖDDÉ VÁLT JÉGTENGER / Kortárs reflexiók Caspar David Fridrich művészetéreFKSEBudapest2024“As Far, as Exile” (HK, CZ, HU)G.I.C.A. Budapest2024It’s Fine - a tehetetlen kiállításG.I.C.A. Budapest2023DERKO’22 - a Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállításaYBL 6 művészeti térBudapest2023Natural LightLiszt Institute BrusselsBrusszel2022top_OS csop_Ort | Közösség | Építés https://so.hu.museum-digital.org/object/757549Csók István KéptárSzékesfehérvár2022Derkó2022https://www.prae.hu/news/40544-a-2022-es-derkosok/MűcsarnokBudapest2021NyitnikékCollegium Hungaricum BerlinBerlin2020LUXMAMŰ GalériaBudapest2020Art Market Budapest, Magyar Műhely GalériaMilenáris ParkBudapest2020G6 VI. Székelyföldi Grafikai BiennáléTransylvanian Art CentreSepsisszentgyörgy2020Kol-LaborG.I.C.A. GodotLaborBudapest2020Both WaysTrieste ContemporaneaTrieszt2020HOME - LoosenArt MillepianiRóma2020What About TomorrowART VEINE platform (online kiállítás)Rio de Janeiro2020Művészet és JátékMANKSzentendre2019SETUPMAMŰ GalériaBudapest2019Art Market Budapest, Magyar Műhely GalériaMilenáris ParkBudapest2019 Panelhttp://www.modemart.hu/kiallitas/panel/MODEM Modern és Kortárs Művészeti KözpontDebrecen2019TRANS DUNA SALONDie Labile BotschaftBécs2019SpotMagyar Műhely GalériaBudapest2019 Paradise City – a város öt olvasataArt Capital, Ámos Imre-Anna Margit MúzeumSzentendre2018ICIA – International Competition for Intermedia ArtworkOpcja GalériaKrakkó2018 V4 Art Conects – V4 Art Connects: Structures / Illusions / InteractionsMIKVE és Várkert BazárBudapest2018Mosom Kezeimet – Semmelweis 200, (Magyar Művészkönyvalkotók Társasága)Karinthy SzalonBudapest2018 Együttműködésen Alapuló Művészeti Projektek – Arborétumhttps://www.works.io/p/15786/common-affairs-collaborative-art-projects-arboretumLudwig MúzeumBudapest2017 PXhttps://www.works.io/p/15781/pxMAMŰ GalériaBudapest2017A Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának kiállításaOliver Bonnin GalériaPárizs2017 RGBhttps://www.works.io/p/15783/rgbMAMŰ GalériaBudapest2016 GIF EXHIBITIONhttps://www.works.io/p/15784/gif-exhibitionMAMŰ GalériaBudapest2015Eurasian Art Festival KonkukKonkuk University GallerySzöul2013VálságEurópa GalériaBrassó2011Magyarok-Wengry, Jan Matejko Academy Of Fine Art in KrakowAcademy Of Fine Art in KrakowKrakkó2011Eastern European Printmakers TodayMuskatstudiosBoston
Jegyzetek
Források https://web.archive.org/web/20190926081438/http://kristoflab.com/nevjegy/ http://zigguratproject.com/tagok#/szab-kristf/
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Győriek Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Élő személyek