Heather Burns (Chicago, Illinois, 1975. április 7. –) amerikai színésznő.
Emlékezetesebb alakítása volt Cheryl Frasier, Miss Rhode Island a Beépített szépség (2000) és a Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk (2005) című akcióvígjátékokban. Egyéb filmjei A szerelem hálójában (1998), a Két hét múlva örökké (2002) és a Földre szállt boszorkány (2005).
Élete Fiatalkora Chicagóban született, Jim és Marty Burns lányaként. Van egy testvére, Jimmy.
Az Evanston Township High School diákjaként végezte középiskolai tanulmányait, majd a New York-i Atlantic Theatre Company egyetemre járt, ahol drámát tanult.
Pályafutása 1996-ban tűnt fel először a One Life to Live című televíziós sorozatban. 1998-ban az Esküdt ellenségek című sorozatban vállalt epizódszerepet Még ugyanabban az évben debütált egy kisebb szerepben a mozivásznon, A szerelem hálójában című filmben, melyben együtt játszott Meg Ryannel és Tom Hanksszel.
Az ismertséget a Beépített szépség (2000) című akcióvígjáték hozta meg számára: ebben Cheryl Frasiert, azaz Miss Rhode Island-et, az egyik szépségversenyen induló lányt alakította. Burns és Sandra Bullock közt olyan jó volt az összhang, hogy még két filmben játszottak együtt: 2002-ben a Két hét múlva örökké című romantikus vígjátékban, majd 2005-ben a Beépített szépség második részében.
2005-ben a Földre szállt boszorkányban Nicole Kidman mellett tűnt fel. 2009–2011 között főszereplőként az Író és kamuhős című vígjátéksorozat 18 epizódjában szerepelt. A 2013-as Mennyei tippek című Anne Heche-vígjátéksorozat nyolc epizódjában Jenna Denningsként volt látható. 2017–2020 között a Rejtjelek négy részében játszotta Kathy Gustafsont (azaz Electrát). 2020-ban A politikus című Netflix-sorozatban kivívta a kritikusok elismerését.
Magánélete Férjét, Ajay Naidu színészt a középiskolában ismerte meg. Egy gyermekük született.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 A szerelem hálójában You've Got Mail Christina Plutzker Huszárik Kata 2000 You Are Here* Lydia Beépített szépség Miss Congeniality Cheryl Frasier Roatis Andrea 2002 Két hét múlva örökké Two Weeks Notice Meryl Brooks Balázsovits Edit 2003 Kill the Poor Scarlet 2005 Perception Ramona Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk Miss Congeniality 2: Armed and Fabulous Cheryl Frasier Roatis Andrea Földre szállt boszorkány Bewitched Nina Pálfi Kata Ráktanya eladó Brooklyn Lobster Kerry Miller 2006 Esküvő, rock, haverok The Groomsmen Jules Mezei Kitty 2007 Watching the Detectives Denise 2008 Fulladás Choke Gwen 2009 Szép kis szakítás Breaking Upwards Hannah 2010 Ashes Jasmine Weakness Julia 2011 Valley of the Sun Betsy Számos pasas What's Your Number? Eileen Huszárik Kata 2012 The Fitzgerald family Christmas Erin Fitzgerald 2016 A régi város Manchester by the Sea Jill Tarr Judit New Jersey nagyjai Brave New Jersey Lorraine Davison2025 Ennyire futja The Best You Can Rosemary Tarr Judit
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1996–1997 One Life to Live Herrick 1998 Esküdt ellenségek Law & Order Lana Madison 1999 Chicks Darcy tévéfilm Nearly Yours Olivia Hammersmith 2000 The Beat Beatrice Felsen 2 epizód 2000–2001 The $treet Joanne Sacker 5 epizód 2003 With You in Spirit Emily Burke tévéfilm 2006 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Claire Quinn 1 epizód 2006–2008 Twenty Good Years Stella főszereplő 2008 Puppy Love Rikki 1 epizód 2009 Zűrös zsaruk The Unusuals Bridget Demopolis 3 epizód 2009–2011 Író és kamuhős Bored to Death Leah főszereplő 2013 Mennyei tippek Save Me Jenna Derring 7 epizód Sherlock és Watson Elementary Chloe Butler 1 epizód 2014 Zsaruvér Blue Bloods Mary nővér 1 epizód 2016 World's End tévéfilm 2017 Friends from College Anka Wexler 2 epizód 2017–2020 Rejtjelek Blindspot Kathy Gustafson 5 epizód 2018 Sneaky Pete Trish 2 epizód 2020 A politikus The Politician Mary Moskowitz McCutcheon 1 epizód Social Distance: Távol, mégis közel Social Distance Deb 1 epizód 2021 Diane védelmében The Good Fight Toni Hedger 1 epizód 2022 Julia Claire Foster 1 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Chicagóiak