Ordinárius

Az ordinárius (latinul ordinarius, „rendes”, „valamely rendhez vagy hivatalhoz tartozó”) a katolikus egyház latin egyházának egyházjogában olyan klerikus, akit a jog rendes egyházkormányzati hatalommal ruház fel, vagyis hatalma magához az általa viselt egyházi hivatalhoz kapcsolódik. Az ordinárius fogalma nem korlátozódik az egyházmegyék területi vezetőire: ordinárius a római pápa, a megyéspüspök, több más részegyházi elöljáró, az általános helynök és a püspöki helynök, továbbá meghatározott esetekben egyes szerzetesi és apostoli életet élő közösségek nagyobb elöljárója is.Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex Iuris Canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal. Szerkesztette, fordította és a magyarázatokat írta Erdő Péter. Budapest: Szent István Társulat, 1985. 134. kán.; Az Egyházi Törvénykönyv 129–144. kánonja (magyar szöveg).M. J. Keene: „Ordinaries, Ecclesiastical”. In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 10. kötet. Detroit–Washington, D.C.: Gale–The Catholic University of America, 2003. 633. o. .

Az ordináriusok tágabb körén belül a jog külön kategóriaként használja a helyi ordinárius (latinul ordinarius loci) elnevezést. Helyi ordináriusnak számítanak a részegyházak vezetői és általános vagy püspöki helynökeik, de nem tartoznak ide a pápai jogú klerikusi szerzetesintézmények és apostoli élet társaságainak nagyobb elöljárói.

A rendes egyházkormányzati hatalom

Az 1983-ban kihirdetett Egyházi Törvénykönyv megkülönbözteti a rendes és az átruházott vagy delegált kormányzati hatalmat. Rendes az a hatalom, amelyet maga a jog kapcsol egy meghatározott hivatalhoz; delegált az, amelyet az illetékes hatóság egy személynek nem valamely hivatal elnyerése útján ad át. A rendes hatalom lehet saját (potestas propria), ha birtokosa a saját nevében gyakorolja, vagy helyettesi (potestas vicaria), ha más nevében jár el. A megyéspüspök hatalma saját, az általános és a püspöki helynöké viszont rendes, de helyettesi hatalom, mert azt a megyéspüspök nevében gyakorolják.Az Egyházi Törvénykönyv, 131. kán.; R. J. Kaslyn: „Governance, Power of”. In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 6. kötet. Detroit–Washington, D.C.: Gale–The Catholic University of America, 2003. 373–374. o. .

Az egyházkormányzati hatalom törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalomra oszlik. E három hatalmi ág nem szükségképpen ugyanabban a személyben egyesül: a megyéspüspök részegyházában mindhárommal rendelkezik, míg az általános és a püspöki helynök hivatalánál fogva általános rendes végrehajtói hatalmat gyakorol. Az ordináriusi minőség ezért önmagában nem jelenti azt, hogy minden ordinárius azonos terjedelmű törvényhozói, végrehajtói és bírói jogkörrel rendelkezik.Az Egyházi Törvénykönyv, 135. és 391. kán.; Erdő Péter: Egyházjog. 3., átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: Szent István Társulat, 2003. 152., 158. o. .

A kormányzati hatalmat főszabály szerint a külső fórumon, vagyis a jogilag megállapítható és közösségi hatású ügyekben gyakorolják, de a jog bizonyos esetekben a belső fórumon való gyakorlását is lehetővé teszi. Önmagában valamely belső fórumbeli felhatalmazás még nem tesz valakit ordináriussá; a plébános például nem ordinárius, mert a 134. kánon felsorolásában nem szerepel.Az Egyházi Törvénykönyv, 130. és 134. kán.; Auguste Boudinhon: „Ordinary”. The Catholic Encyclopedia, 11. kötet. New York: Robert Appleton Company, 1911. A régebbi kánonjogi terminológiára vonatkozó történeti összefoglalás.

Az „ordinárius” mint joghatósággal rendelkező személy nem azonos az egyes szentségek vagy szentelmények rendes kiszolgáltatójával (latinul minister ordinarius). Az utóbbi kifejezés azt jelöli, hogy az adott szolgálattevő a jog általános rendje szerint jogosult valamely liturgikus cselekmény végzésére; ez nem feltétlenül jár ordináriusi kormányzati hatalommal.

Az ordináriusok köre

Az Egyházi Törvénykönyv 134. kánonja nem elvont meghatározással, hanem az ordináriusnak minősülő hivatalviselők felsorolásával határozza meg a fogalmat. A felsorolás a következő fő csoportokat foglalja magában:

A pápa, aki az egész katolikus egyházban legfőbb, teljes, közvetlen és egyetemes rendes hatalommal rendelkezik. A megyéspüspökök, akik a rájuk bízott egyházmegyében a lelkipásztori feladat ellátásához szükséges rendes, saját és közvetlen hatalmat gyakorolják, a jog vagy a pápai rendelkezés által más hatóságnak fenntartott ügyek kivételével.Code of Canon Law, 381. és 391. kán. Vatikán. Azok, akik akár ideiglenesen valamely részegyház vagy azzal jogilag egyenrangú közösség élén állnak. Ide tartoznak többek között a területi prelátusok, a területi apátok, az apostoli vikáriusok, az apostoli prefektusok, az állandó jelleggel létesített apostoli kormányzóságok vezetői, valamint az egyházmegye megüresedése idején az egyházmegyei kormányzó. A 368. kánon az említett területi és missziós szervezeti formákat az egyházmegyével egyenrangú részegyházi közösségek közé sorolja.Code of Canon Law, 368–371. kán. Vatikán. Az általános és a püspöki helynökök, mert hivataluknál fogva általános rendes végrehajtói hatalommal rendelkeznek a rájuk bízott területen, személyi körben vagy ügycsoportban. Ordináriusi minőségük nem ideiglenes helyettesítésből, hanem magából a helynöki hivatalból következik. A pápai jogú klerikusi szerzetesintézmények és a pápai jogú klerikusi apostoli élet társaságainak nagyobb elöljárói, saját tagjaik vonatkozásában, ha legalább rendes végrehajtói hatalommal rendelkeznek. Nagyobb elöljárónak számít többek között az intézmény legfőbb vezetője, a tartományfőnök, az önálló ház elöljárója és ezek jog szerinti helyettese.Code of Canon Law, 596. kán.; Az Egyházi Törvénykönyv, 620. és 734. kán.; M. J. Keene: „Ordinaries, Ecclesiastical”, 633. o.

A felsorolást más kánonok és különleges egyházi jogszabályok egészítik ki. A személyi prelatúra prelátusa az inkardinált klerikusok és a prelatúra belső kormányzása tekintetében ordináriusi jogkört gyakorol.Az Egyházi Törvénykönyv, 295. kán. 1. §; „Ordinárius”. Magyar Katolikus Lexikon; Erdő Péter: Egyházjog, 152. o. A katonai ordinariátus élén álló katonai ordinárius joghatósága személyi, rendes és saját, és a helyi ordináriusok joghatóságával együttesen gyakorolható. A katonai ordinariátusokat a különös jog az egyházmegyékhez hasonló részegyházi szervezetként szabályozza.II. János Pál: Spirituali militum curae apostoli konstitúció, 1986. április 21., I–IV. A volt anglikán közösségek katolikus egységbe fogadására alapított személyi ordinariátusok élén szintén a római pápa által kinevezett ordinárius áll; hatalma rendes és helyettesi, és az ordinariátushoz tartozó személyekre terjed ki.XVI. Benedek: Anglicanorum coetibus apostoli konstitúció, 2009. november 4., I., IV–V.

A helyi ordinárius

A 134. kánon szerint helyi ordinárius minden ordinárius, aki valamely részegyházban vagy azzal egyenrangú közösségben általános rendes végrehajtói hatalommal rendelkezik, kivéve a szerzetesintézmények és az apostoli élet társaságainak nagyobb elöljáróit. A római pápa, a megyéspüspök, a vele jogilag egy tekintet alá eső részegyházi vezető, valamint az általános és a püspöki helynök tehát helyi ordinárius; a szerzetesi tartományfőnök saját tagjai számára ordinárius, de nem helyi ordinárius.

A „helyi” jelző nem minden esetben jelent kizárólag földrajzi illetékességet. A latin egyház szervezetének főszabálya területi jellegű, de a jog személyi alapon szervezett közösségeket és ordinariátusokat is ismer. A személyi joghatóság meghatározott személyi körhöz – például egy katonai ordinariátus tagjaihoz – kapcsolódik, míg a területi joghatóság főszabály szerint az adott területen tartózkodó hívekre terjed ki.

Nem minden püspök ordinárius pusztán a püspökszentelés következtében. A segédpüspök akkor tartozik az ordináriusok közé, ha általános vagy püspöki helynöki hivatalt is kap, illetve más olyan hivatalt visel, amelyhez a jog rendes kormányzati hatalmat kapcsol. Hasonlóképpen a plébános vagy valamely egyházmegyei hivatal munkatársa sem válik ordináriussá attól, hogy bizonyos ügyekben saját hivatali hatáskörrel vagy delegált felhatalmazással rendelkezik.

Hatáskör és korlátok

A megyéspüspök a rábízott részegyházat törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalommal kormányozza. Törvényhozói hatalmát személyesen gyakorolja, végrehajtói hatalmát személyesen vagy általános és püspöki helynökei útján, bírói hatalmát pedig személyesen vagy a jog szerint felállított egyházi bíróságok által. Ezzel szemben az általános és a püspöki helynök ordináriusi minősége elsősorban a hivatalukhoz kapcsolt általános végrehajtói hatalomból ered.

Ha valamely kánon a végrehajtói hatalom körében egy jogkört név szerint a megyéspüspöknek tulajdonít, az nem illeti meg automatikusan az összes ordináriust. A 134. kánon 3. §-a szerint ilyen esetben a jogkör a megyéspüspököt és a 381. kánon 2. §-a alapján vele egyenlő elbírálás alá eső részegyházi vezetőket illeti; az általános vagy püspöki helynök csak különleges megbízás alapján járhat el. Ilyen különbség jelentkezhet például a házasság gyökeres orvoslásának egyes eseteiben.Az Egyházi Törvénykönyv, 134. kán. 3. § és 1165. kán. 2. §; „Ordinárius”. Magyar Katolikus Lexikon.

A szerzetesi ordinárius hatalma saját intézményének vagy társaságának tagjaira és a jog, valamint az intézmény saját szabályzata által meghatározott ügyekre korlátozódik. Nem gyakorol általános helyi ordináriusi hatalmat az intézmény házán kívül élő hívek vagy az adott terület plébániái felett. A helyi ordinárius és a szerzetesi elöljáró illetékessége ezért bizonyos ügyekben egymás mellett állhat, különösen akkor, amikor egy szerzetesintézmény tagja egyházmegyei lelkipásztori szolgálatot is ellát.A New Catholic Encyclopedia „Religious, Exemption of” szócikke szerint az 1983-as kódex a pápai jogú klerikusi intézmények megfelelő nagyobb elöljáróit rendes kormányzati hatalommal rendelkező ordináriusokként kezeli; New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 12. kötet. Detroit–Washington, D.C.: Gale–The Catholic University of America, 2003.

A rendes hatalom a hozzá kapcsolódó hivatal elvesztésével megszűnik. Egy ordinárius ugyanakkor a rendes hatalmán kívül külön delegált felhatalmazásokat is kaphat. A tartós felhatalmazás, amelyet nem személyes tulajdonságaira tekintettel, hanem ordináriusi minőségében adtak neki, főszabály szerint átszállhat a kormányzásban utódjára; ez biztosítja, hogy a hivatalváltás önmagában ne szakítsa meg az ilyen felhatalmazások gyakorlását.Az Egyházi Törvénykönyv, 132. kán. 2. § és 143. kán.

Gyakorlati jelentősége

Az ordinárius és a helyi ordinárius fogalma számos egyházjogi rendelkezésben az illetékes hatóság meghatározására szolgál. A jog például ordináriusi vagy helyi ordináriusi közreműködéshez köti egyes felmentések és engedélyek megadását, bizonyos házassági és fegyelmi ügyek intézését, egyházi könyvek kiadásának engedélyezését, valamint a megszentelt élet intézményeinek és egyházi intézményeknek több igazgatási cselekményét. Az egyes esetekben mindig az adott kánon szövege dönti el, hogy bármely ordinárius, csak a helyi ordinárius, vagy kifejezetten a megyéspüspök jogosult-e eljárni.Vö. Az Egyházi Törvénykönyv, 59–93., 824–832., 1078. és 1165. kán.; R. J. Kaslyn: „Governance, Power of”, 373–374. o.

A terminus pontos értelmezése különösen azért fontos, mert az egyházi okiratokban, leiratokban és engedélyekben az „ordinárius” nem valamely általánosan értett egyházi elöljárót, hanem a jog által meghatározott hatáskörrel rendelkező hivatalviselőt jelenti. Ugyanaz a személy egyes ügyekben rendes, más ügyekben pedig külön delegált hatalom alapján járhat el.

Történeti és terminológiai háttér