A 2019-es önkormányzati választásokat november 13-án bonyolították le valamennyi magyar településen. Balassagyarmaton a rendszerváltás óta nyolcadik alkalommal szavaztak a polgárok az önkormányzat összetételéről.

Az előző választás alkalmával az önkormányzatban többséget szerzett Fidesz–KDNP pártszövetség legnagyobb kihívója a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület (SZAB) volt, melynek jelöltjeit az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP és az Új Kezdet támogatták, azonban helyi szervezettel csak az első kettő rendelkezik. Továbbá jelölteket állított a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Munkáspárt is.

A város nyolc választókerületéből a Fidesz-KDNP öt és a SZAB három képviselője került be a képviselő-testületbe, kompenzációs listáról a SZAB kettő, a Fidesz-KDNP egy mandátumot szerzett. Medvácz Lajos, Balassagyarmat korábbi polgármesterének nyugdíjba vonulását követően a város polgárai új polgármestert választottak meg, Csach Gábor személyében.

A választás rendszere A települési önkormányzati választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a helyi képviselők és a településük polgármestere mellett, a megyei közgyűlések képviselőire is ekkor adhatták le a szavazataikat. A választásokat 2019. október 13-án, vasárnap bonyolították le.

A települési képviselőket választókerületenként választhatták meg a polgárok. A település méretétől (lakóinak számától) függtek a választókerületek, s így a megválasztható képviselők száma is. A képviselők nagyjából négyötöde az egyéni választókerületekben nyerte el a megbízatását, míg egyötödük úgynevezett „kompenzációs”, azaz kiegyenlítő listán. A listákra közvetlenül nem lehetett szavazni. Az egyéni választókerületekben leadott, de képviselői helyet nem eredményező szavazatokat összesítették és ezeket a töredékszavazatokat osztották el arányosan a listák között.

Választókerületek Választókerületek Polgárok Jelölt 01 1649 4 02 1497 4 03 1636 3 04 1624 4 05 1650 4 06 1494 3 07 1498 3 08 1529 4 ∑ 12 577 29 A képviselő-testület létszáma 2019-ben nem változott, maradt az előző ciklushoz hasonló 11 fő. A szabályok szerint a települési képviselő-testületek létszáma a település lakosságszámához igazodott. A város lakosságszáma 2019-ben 15 ezer, míg a választópolgároké 12 ezer fő volt.

A képviselők közül nyolc az egyéni választókerületekben választhattak meg a polgárok, három fő a kompenzációs listákról nyerte el a mandátumot.

A városhoz tartozó Nyírjes és Újkóvár egyaránt a 06. számú egyéni választókerülethez lettek beosztva.

A polgármester-választás tekintetében a város egy választókerületet alkotott, így minden polgár szavazata egyenlő mértékben érvényesülhetett.

Előzmények

200pxPártKépviselő Fidesz-KDNP872,7% MSZP19,1% Jobbik19,1% DK19,1%

+A képviselő-testület összetétele 2014-benSzervezetekKépviselő-testületi helyek ΣFidesz-KDNP880MSZP011Jobbik011DK011Összesen8113

Jelöltek +Jelöltállítás áttekintő táblázata Szervezet Polgár-mester-jelölt Képviselőjelöltek Egyénijelöl­tekszáma Kompenzációs lista neve jellege hatóköre neve típusa jelöl­tekszáma Mi Hazánk Mozgalom párt országos 5 1. Mi Hazánk önálló 5 Fidesz – Magyar Polgári Szövetség párt országos 8 2. Fidesz-KDNP közös 9 Kereszténydemokrata Néppárt párt országos Magyar Munkáspárt párt országos 7 3. Munkáspárt önálló 7 Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület helyi 8 4. SZAB önálló 9 szervezet nélküli (független) jelöltek 1 1 5 szervezet 3 29 4 lista 30

Képviselőjelöltek Egyéni választókerületi jelöltek Egyéni választókerületek ∑ 01 02 03 04 05 06 07 08 Független jelöltek 1 - - - - - - - 1 Szervezetek által állított jelöltek Mi Hazánk 5 Munkáspárt 7 Fidesz-KDNP 8 SZAB 8 Összesen 4 4 3 4 4 3 3 4 29

Az egyéni választókerületekben az ott élő polgárok 1%-ának ajánlását kellett összegyűjteni. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhatott. Az ajánlások gyűjtésére 2019. augusztus 24-től szeptember 9-ig állt lehetőség.

A jelöltek állításának lezárulta után, még szeptemberben Gyenes Szilárd, a SZAB listavezetője és polgármesterjelöltje levében visszalépésre szólította fel a Mi Hazánk és a Munkáspárt jelöltjeit a saját jelöltjeik javára, akik azonban nem voltak hajlandóak visszalépni.

+ EVK-01 Jelölt Szervezet Fazekas János Fidesz-KDNP Hajósi János független Lombos István Pál SZAB Kálmán János Ferenc Munkáspárt

+ EVK-02 Jelölt Szervezet Bojtos István SZAB Balla Szabolcs Munkáspárt Huszár Péter Fidesz-KDNP Petői Máté Mi Hazánk

+ EVK-03 Jelölt Szervezet Hajnal Sándor Mátyás SZAB Mravik Tamás Munkáspárt Velenczei Norbert Fidesz-KDNP

+ EVK-04 Jelölt Szervezet Ghebali Kenza Munkáspárt Horváth Brigitta Mi Hazánk Szedlák Sándor SZAB Bárányné Dr. Balázs Mária Fidesz-KDNP

+ EVK-05 Jelölt Szervezet Jónás Kornél Munkáspárt Keviczky Richárd SZAB Dr. Szabó Géza Fidesz-KDNP Gubó Lászlóné Mi Hazánk

+ EVK-06 Jelölt Szervezet Benkó Tamás SZAB Bojtos Zsolt Mi Hazánk Münzberg Gusztáv Fidesz-KDNP

+ EVK-07 Jelölt Szervezet Herédi Pál Zsoltné Munkáspárt Izsák Erika Márta SZAB Reznicsek Ferencné Fidesz-KDNP

+ EVK-08 Jelölt Szervezet Kerekes Gáborné Mi Hazánk Frankó Viktória Fidesz-KDNP Győri János SZAB Gaál Miklósné Munkáspárt

Kompenzációs listák + Kompenzációs listák Lista Listavezető Jelöltekszáma Mi Hazánk Bojtos Zsolt 5 Fidesz-KDNP Csach Gábor 9 Munkáspárt Balla Szabolcs 7 SZAB Gyenes Szilárd 9 4 lista 30

Összes listás jelölt Lista Jelölt Mi Hazánk 1. Bojtos Zsolt 06 2. Kerekes Gáborné 08 3. Horváth Brigitta 04 4. Petői Máté 02 5. Gubó Lászlóné 05 Fidesz-KDNP 1. Csach Gábor 2. Huszár Péter 02 3. Frankó Viktória 08 4. Dr. Szabó Géza 05 5. Münzberg Gusztáv 06 6. Bárányné Dr. Balázs Mária 04 7. Fazekas János 01 8. Reznicsek Ferencné 07 9. Siket Béla Munkáspárt 1. Balla Szabolcs 02 2. Mravik Tamás 03 3. Kálmán János Ferenc 01 4. Ghebali Kenza 04 5. Jónás Kornél 05 6. Gaál Miklósné 08 7. Herédi Pál Zsoltné 07 SZAB 1. Gyenes Szilárd 2. Szedlák Sándor 04 3. Lombos István Pál 01 4. Benkó Tamás 06 5. Bojtos István 02 6. Győri János 08 7. Hajnal Sándor Mátyás 03 8. Izsák Erika Márta 07 9. Keviczky Richárd 05

Polgármesterjelöltek A polgármester jelöltséghez legalább 300 választópolgár ajánlása volt szükség, melyeket a képviselőjelöltekhez hasonlóan 2019. augusztus 24-től szeptember 9-ig gyűjthettek a jelöltek.

Három polgármesterjelöltből kettő összegyűjtötte az ajánlásokat, őket nyilvántartásba vette a Helyi Választási Bizottság, a függetlenként induló Hajósi János nyilvántartásba vételét visszautasították, mivel a határidőre nem adott le kellő mennyiségű érvényes ajánlást.

+ Polgármester Jelölt Szervezet Gyenes Szilárd SZAB Hajósi János független Csach Gábor Fidesz-KDNP

A szavazás menete A választást 2019. október 13-án, vasárnap bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.

Részvétel A részvételi adatok napközbeni alakulása Időpont Szavazók +/-2014 óta(%p) Legnagyobb/legkisebbrészvétel fő % 7:00 140 1,12% 0,11 4. számú szavazókör 2,50%14. számú szavazókör 0,40% 9:00 817 6,54% 0,79 4. számú szavazókör 9,40%12. számú szavazókör 4,36% 11:00 2282 18,25% 3,88 15. számú szavazókör 24,18%10. számú szavazókör 15,06% 13:00 3209 25,67% 5,92 15. számú szavazókör 33,38%10. számú szavazókör 20,79% 15:00 4184 33,47% 8,70 15. számú szavazókör 42,17%10. számú szavazókör 27,42% 17:30 % . számú szavazókör %. számú szavazókör % 19:00 % . számú szavazókör %. számú szavazókör %

+ A részvétel összesített adatai jogosultakarányában szavazókarányában Választójogosult 12 501 Szavazó %    érvényes szavazólap % %    érvénytelen / hiányzó szavazólap % % Távol maradó %

Eredmény Képviselő-választások Egyéni választókerületi eredmények

Kompenzációs listás eredmények

Összesítés

Polgármester-választás

A megválasztott önkormányzat + A képviselő-testület összetétele 135px Párt Képviselő Fidesz–KDNP 6 54,6% SZAB 5 45,4%Összesen11

Polgármester Csach Gábor Fidesz-KDNP – Képviselő-testület Szervezet Képviselő ± 2014 óta Fidesz-KDNP 6 54,6% -2 SZAB 5 45,4% Új Összesen 11

+Egyéni képviselők01020304Képviselő LombosIstván Pál HuszárPéter HajnalSándor Mátyás BáránynéDr. Balázs MáriaSzervezet SZAB Fidesz–KDNP SZAB Fidesz–KDNP05060708Képviselő Dr. SzabóGéza MünzbergGusztáv ReznicsekFerenc Pálné GyőriJánosSzervezet Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP SZAB

+Listás képviselőkSzervezetKépviselő Fidesz–KDNP Frankó Viktória SZAB Gyenes Szilárd SZAB Szedlák Sándor

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Helyi önkormányzati választások 2019-es magyarországi önkormányzati választás

Kategória:Önkormányzati választások Balassagyarmaton