A Wall Street pillangói (eredeti cím: Hustlers) egy 2019-ben bemutatott amerikai társadalmi dráma. A filmet Lorene Scafaria rendezte és írta, Jessica Pressler "The Hustlers at Scores" című, a New York magazinba írt cikke alapján. A főszereplők közt található Jennifer Lopez, Constance Wu, Julia Stiles és Lili Reinhart.

A filmet először a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be 2019. szeptember 7-én, majd az Amerikai Egyesült Államokban 2019. szeptember 13-án, Magyarországon pedig 2019. szeptember 26-án került a mozikba.

A történet egy csapat sztriptíztáncosról szól, akik gazdag férfiakat lopnak meg.

Cselekmény A történet 2007-ben, New York legkeresettebb sztriptízbárjában kezdődik, ahol sok wall street-i bankár tölti a szabadidejét hiányos öltözetű, táncoló lányok nézésével. A bár rengeteg pénzt termel, amiből azonban a táncos lányok igencsak kevés részt kapnak meg. Az ügyfelek egy része megalázó módon bánik velük. Ezt elégeli meg az egyikük, Ramona, aki kitalálja egyik barátnőjével, Destiny-vel (aki a pártfogoltja) együtt, hogy egy saját maguk által kikevert, álmosságot és felejtést okozó, enyhe kábítószert fognak bekeverni a kiszemelt vendég italába, akitől ezek után megkapják a bankkártyáját, és azzal bőségesen túlszámlázva lehúzhatják a bankszámláját. A kárvallottaknak egyrészt nem nagyon hiányzik az a pár ezer dollár, amit a lányok elvesznek tőlük, másrészt nem tesznek feljelentést a rendőrségen, mivel legtöbbüknek családja van, és bizonyíték sincs a csalás elkövetésére.

Az üzlet rendesen hozza a pénzt, amiből a bár is megkapja a részesedését. Azonban a lányok egyre többet akarnak, különösen Ramona, mert szeretne nagyobb összeget félretenni a lánya taníttatására. Destiny-nek is van egy lánya, és neki még a nagyanyjáról is gondoskodnia kell, aki velük él. Destiny is egy nagyobb összeg összegyűjtéséről álmodozik, hogy ne kelljen ezt a munkát csinálnia.

Amikor az egyik ügyfél, aki tűzoltó, felhívja Destiny-t, hogy adják vissza a pénzét, mert nem tudja fizetni a jelzáloghitelt – Ramona letámadja a barátnőjét és lerakatja vele a telefont. Azonban a panaszos rögzítette a telefonjával a beszélgetést, és feljelentést tett ellenük.

A rendőrség kihallgatja őket, de a sztriptíztáncosok csak felfüggesztett börtönbüntetést kapnak.

Szereplők SzereplőSzínészMagyar hangRamona VegaJennifer LopezPápai ErikaDorothy / DestinyConstance WuSzabó ZselykeElizabeth, újságíróJulia StilesMadarász ÉvaMercedesKeke PalmerPikali GerdaAnnabelleLili ReinhartHaffner AnikóLizLizzoMakay AndreaDiamondCardi BPeller Anna„Mama”, a bár egyik dolgozójaMercedes RuehlKiss MariDougSteven BoyerFekete ZoltánHunter nyomozóPaul A NielsenMaday GáborTraceyTrace LysetteDestiny nagymamájaWai Ching HoJusticeMette TowleyDawnMadeline BrewerReeseFrank WhaleyAlphaBrandon KeenerMarkJon GlaserJohnnyGerald GillamStephenDevin RatraySpencerRhys CoiroJoeJovanni OrtizDJBig Jay Oakerson

Jegyzetek

Források

Kategória:2019 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Annapurna Pictures-filmek