Nico Rijnders (Breda, 1947. július 30. – Brugge, Belgium, 1976. március 16.) válogatott holland labdarúgó, középpályás.

Pályafutása Klubcsapatban 1965 és 1968 között a NAC Breda, 1968–69-ben a Go Ahead Eagles, 1969 és 1971 között az Ajax labdarúgója volt. Az Ajax csapatával egy bajnoki címet és két holland kupagyőzelmet ért el. Tagja volt az 1970–71-es idényben BEK-győztes együttesnek. 1971-ben a belga Club Brugge együtteséhez szerződött. 1972. november 12-én az RFC Liège elleni mérkőzésen a pályán összeesett és a klinikai halál állapotába került. A klub orvosa sikeresen újraélesztette, de teljesen sohasem épült fel és ezzel a játékos pályafutása véget ért. A Club Brugge segédedzőként alkalmazta, majd az alacsonyabb osztályú RC Harelbeke edzője volt. Három évvel az eset után 28 évesen elhunyt.

A válogatottban 1970-71 között nyolc alkalommal szerepelt a holland válogatottban.

Sikerei, díjai Ajax Holland bajnokság bajnok: 1969–70 Holland kupa győztes (2): 1970, 1971 Bajnokcsapatok Európa-kupája győztes: 1970–71 Club Brugge Belga bajnokság bajnok: 1972–73

Statisztika Mérkőzései a holland válogatottban

Jegyzetek

Források

Adatlapja az eu-football.info oldalon

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A NAC Breda labdarúgói Kategória:A Go Ahead Eagles labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Bredaiak Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:Belga bajnok labdarúgók Kategória:BEK-győztes labdarúgók