Šumetlica (1910 és 1981 között Šumetlica Cernička) falu Horvátországban, Bród-Szávamente megyében. Közigazgatásilag Csernekhez tartozik.

Fekvése Bródtól légvonalban 51, közúton 64 km-re északnyugatra, Pozsegától légvonalban 22, közúton 29 km-re nyugatra, községközpontjától 4 km-re északra, a Psunj-hegység völgyében, a Šumetlica-patak partján fekszik.

Története 1399-ben „Sumeticha”, 1454-ben „Somothycha” néven említik és talán azonos az 1464-ben „Somethygacz” alakban említett településsel is.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye. 1497-ben nemesi birtokként említik Cserneki Benedek fia Pál birtokaként, melynek birtokába Dezső fia Istvánt vezetik be. A szomszédos Giletincivel együtt szétszórtan feküdt a Psunj déli lejtőin.

A török kiűzése után 1691-től főként Boszniából pravoszláv vlachok települtek ide. 1760-ban csak két katolikus család élt a településen. A Psunj lejtőin szétszórtan fekvő Šagovina, Giletinci és Šumetlica falvaknak közös temetőjük volt. Istentiszteletre a Csernek határában álló Szent Lérárd templomba, később Csernekre jártak. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Shumetlicza” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Sumetlicza” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 613. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Sumetlicza” néven 62 házzal, 46 katolikus és 402 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 29. o.

1857-ben 158, 1910-ben 279 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 88%-a szerb, 11%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Újgradiskai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 72%-a szerb, 14%-a horvát, 10%-a jugoszláv nemzetiségű volt. A lakosság összetétele azóta teljesen megváltozott. A délszláv háború idején 1995-ben szerb lakossága Boszniába és Szerbiába menekült. Helyükre a háború után horvátok települtek be. 2011-ben a településnek 223 lakosa volt. A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság, a szőlőtermesztés és az állattartás. A faluban nincs katolikus kápolna, az istentiszteleteket az 1930-ban épített iskolában tartják. A falunak vízvezetéke, vegyesboltja és közösségi háza van. Szépen rendezett sportliget is található a településen több sportpályával.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 366 418 421 453 745 547 484 566 267 315 442 415 368 332 315 223

Nevezetességei Szent Petka tiszteletére szentelt pravoszláv temploma 1745-ben épült azon a helyen, ahol ma a fasiszta terror áldozatainak emlékműve áll. A templomból mára semmi sem maradt, csak az azt övező kerítés áll még. 1941 nyarán a faluba bevonuló usztasák rombolták le, anyagát a környező falvakban értékesítették házépítés céljára. Berendezését Újgradiskára szállították.

Jegyzetek

Források A község hivatalos oldala Az első katonai felmérés térképe Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye. Filip Škiljan: Kulturno historijski spomenici Zapadne Slavonije Zagreb, 2010.

További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Dénes József naplója - Giletinc vára

Kategória:Bród-Szávamente megye települései