Németország és Oroszország kapcsolatai az európai történelem egyik fontos viszonyrendszerét alkották az évszázadok során. Az együttműködés és esetenként a szövetség időszakai mellett a kapcsolatok gyakran voltak ellenségesek, különösen a 20. századi két világháború során. A két nagyhatalom közötti kapcsolatok a 19. századtól kezdve egyre közvetlenebbül érintették Magyarország biztonságát, politikai és gazdasági helyzetét is. A hidegháborút követő enyhülési politika, majd a német újraegyesítés bekövetkezte után Németország és Oroszország időnként stratégiai partnerségben működtek együtt. A Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai háború miatt a kapcsolatok újra feszültté váltak és mindkét ország szankciókat vezetett be a másik ellen. Ettől függetlenül a két nagyhatalom viszonya a 21. században is kiemelkedő fontosságú az európai, a globális politika és a gazdaság szempontjából egyaránt.
A német–orosz viszonyban az ipari forradalomtól kezdve egyre nagyobb szerepet játszottak a gazdasági kapcsolatok. A két nemzetgazdaság messzemenően kiegészítő jellegű: a fejlett német ipar piacot és gazdag nyersanyagforrást találhatott az orosz területeken. A német és az orosz gazdaság komplementer (egymást kiegészítő) jellege azóta is, a 21. században is, erősen érvényesül a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban. Ennek egyik kiemelkedő példája az Északi Áramlat nevű gázvezeték.
Korai kapcsolatok A germán és a szláv népek kialakulása, etnogenezise a mai Német–lengyel-síkság és a Kelet-európai-síkvidék területén ment végbe, így a két nép elődei már akkoriban egymás viszonylagos földrajzi közelségében éltek. A német államiság kezdetei 843-ra, a Keleti Frank Királyság alapítására, míg az orosz államiságé a 9. század végére, a Kijevi Rusz létrejöttére vezethetők vissza.
A két államalakulat közötti első kapcsolatok a keresztény térítés jegyében alakultak. Olga kijevi fejedelemasszony hittérítőket kért a frankoktól, nem utolsósorban a bizánci befolyás ellensúlyozására hazájában. A korai kapcsolatok azonban lazák maradtak a jelentős földrajzi távolság és az alakulóban lévő germán állam sok egyéb gondja miatt. A frank királyság és a Kijevi Rusz között még számos népcsoport élt, köztük nyugati szlávok, akik időről időre nagy gondot jelentettek, mint az elbai szlávok 9. századi felkelései a szászok és a frankok ellen.
Hersfeldi Lambert történetíró munkásságából ismeretes, hogy 973-ban a Kijevi Rusz követi küldöttsége megjelent I. Ottó német-római császár quedlinburgi udvarában. Ekkortól a két erősödő állam már komolyabban számolhatott egymással. 1017-ben II. Henrik német-római császár és I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem szövetséget is kötött I. Boleszláv lengyel király ellen, de a lengyel király legyőzte Kijevet. A Kijevi Rusz uralkodóinak utódlási rendszere ebben az időben még a szeniorátus elvén alapult, ezért állandósultak a belháborúk. Ez a külső hatalmaknak jó beavatkozási lehetőséget nyújtott. 1075-ben IV. Henrik német-római császár fogadott kijevi trónkövetelőket Mainzban, akiknek támogatást ígért, de a beavatkozásra végül más politikai fejlemények miatt nem került sor.
1089-ben dinasztikus házasságra került sor a két fél között, IV. Henrik vette feleségül I. Vszevolod kijevi nagyfejedelem lányát, Eupraxiát. A kétoldalú kapcsolatok következő jelentős eseménye 1205-ben történt, amikor Roman Msztyiszlavics kijevi nagyfejedelem IV. Ottó német-római császár oldalán beavatkozott volna a Welf-ház és a Stauf-ház belnémet küzdelmeibe, de mielőtt erre sor kerülhetett volna, a Visztula mentén a lengyelek megölték.
Kapcsolatok a Hanza, a Német Lovagrend és az oroszországi fejedelemségek között Lübecki kereskedők már 1200 körül Hanza-lerakatot létesítettek Novgorodban. Az 1240-től 1480-ig tartó mongol uralom az orosz földek felett szinte teljesen felszámolta a nyugati kapcsolatokat. Némi kivételt jelentettek a függetlenségüket megőrző Novgorod és Pszkov orosz városállamok kereskedelmi kapcsolatai a Hanzával és a Német Lovagrend uralma alatt álló balti területekkel. A lovagrend keleti expanziós törekvései azonban hamarosan súlyos konfliktusokhoz vezettek, aminek a csúcspontja a Csúd-tavi csata lett, ahol az orosz seregek Alekszandr Nyevszkij nagyfejedelem vezetésével súlyos vereséget mértek a német lovagokra.
A 15. századra, a mongol uralom visszaszorításával az orosz részállamok közül a Moszkvai Nagyfejedelemség emelkedett ki vezető erőként. III. Iván moszkvai nagyfejedelemnek sikerült alávetnie Novgorodot is, ami együtt járt a városállam nyugati, jórészt német kapcsolatainak elvesztésével.
A középkori orosz állam felemelkedése és Európa
A mongolok kiűzése után a moszkvai uralkodók, különösen III. Iván moszkvai nagyfejedelem, majd IV. Iván orosz cár nyitottak az európai kapcsolatok felé. Kézműveseket, katonákat, fegyverkovácsokat, orvosokat, patikusokat és más szakembereket, mérnököket, tudósokat hívtak meg országukba, elsősorban Németországból. Moszkvában a 16. századra kialakult egy német előváros, ahol ezek a szakemberek telepedtek le. A városrész a Nyemeckaja szloboda nevet kapta, ami arra utalt, hogy az ott élők különleges jogállást élveztek az orosz jobbágyokhoz képest. 1665-ben a városrész 206 „udvart”, gazdaságot számlált, körülbelül 1200 lakossal. 1725-re a lakosok száma 2500-ra nőtt, ez a növekvő nagyvásáros lakóinak már csak a 2%-át tette ki. De más városokban is sok német élt, számuk – egyébként a középkori Magyarországhoz hasonlóan – gyakran meghaladta a helyi lakosokét. A Romanovok idejére a németek már nem csak a kereskedelemben, gazdaságban, a kézműiparban és a hadseregben töltöttek be jelentős pozíciókat, hanem magában a cári udvarban is.
A Moszkvai Nagyfejedelemség felemelkedése vonzó partnerré tette azt az európai államok számára a 16. századra, amikor a Lengyel–Litván Unió hatalmának megerősödése gondokat okozott a közép-európai német érdekek számára. A Habsburg uralkodók az évek során számos követet küldtek Moszkvába a lengyel–litván államszövetség, majd a törökök elleni együttműködés lehetőségeinek feltárására. Közöttük volt Siegmund von Herberstein, aki 1516/17-ben, majd 1525/26-ben tevékenykedett a moszkvai udvarban diplomataként és élményeiről később népszerű könyvben számolt be.
Oroszország a 17. század elején súlyos helyzetbe került, éhínség és polgárháborús helyzet sújtotta, amit később zűrzavaros időknek nevezett el a történetírás. I. Péter orosz cár azonban a század végén reformkorszakot indított el, ami nyugati típusú reformok révén fokozatosan nagyhatalmi helyzetbe emelte az Orosz Birodalmat. Ez együtt járt az orosz–német kapcsolatok lendületes erősödésével is.
Kapcsolatok az abszolutizmus idején
I. Péter fiatalon lett „minden oroszok cárja”, és megkezdte nyugatos reformjainak kidolgozását, végrehajtását, amire Nyugat-Európában tett hosszabb utazásai során tudatosan készült. Sokat átvett az Európában akkor uralkodó államforma, az abszolút monarchia intézményrendszeréből, elveiből és nagy aktivitással fejlesztette saját és országa nyugati politikai és gazdasági kapcsolatait. Már 1697-ben barátsági szerződést írt alá brandenburgi választófejedelemmel majd Erős Ágost szász uralkodóval között szövetséget. Mindketten szövetségesei lettek a a kor feltörekvő északi nagyhatalma, Svédország ellenében. A nagy északi háborúban aratott győzelem után teljesedhetett ki a Nagy Péter vezette Oroszország hatalma, ekkor alapították Szentpétervárt és létrejött a korszerű Orosz Birodalom, ami a német államok közül az I. Frigyes Vilmos porosz király uralma alatt akkoriban kiemelkedő Poroszország szövetségese maradt. A két abszolút uralkodó jó viszonyára jellemző, hogy évente értékes ajándékokat cseréltek. Nagy Frigyes ekkoriban ajándékozta orosz barátjának a híres borostyánszobát, amit Nagy Péter egy különlegesen magas növésű katonákból álló díszegységgel viszonzott a militarista érzelmű porosz uralkodó számára.
Nagy Péter a korábbi gyakorlatot folytatva tömegesen hívta Oroszországba a nyugati tudósokat, szakembereket, művészeket. Közülük számszerűleg kiemelkedtek a németek, utánuk a franciák és olaszok következtek, de érkeztek angolok, hollandok, görögök spanyolok és más nemzetiségűek is.Dagmar Herrmann (Hrsg.): Deutsche und Deutschland aus russischer Sicht 19. Jahrhundert: Von der Jahrhundertwende bis zu den Reformen Alexanders II., Reihe B, Bd. 3, München 1998, S. 14. Nagy Péter reformtörekvései megvalósítása során nagy mértékben támaszkodott a korai német felvilágosodás eszméire, amelyek a 18. század folyamán jelentősen befolyásolták az oroszországi közgondolkodást.Hans-Joachim Torke: Die russischen Zaren. 1547–1917, S. 170. Az első jelentős orosz tudósok, Tatyiscsev, Lomonoszov és Vaszilij Kirillovics Tregyiakovszkij munkájára is nagy hatással voltak a német kortársaik, mint Gottfried Wilhelm Leibniz és Christian Wolff.
Nagy Péter nyugat-európai látogatása nyomán a hallei Egyetemen 1718-ban megkezdődött az orosz nyelv rendszeres oktatása. Halle ebben az időben a pietizmus egyik központja volt. A pietisták az orosz ortodox egyház tanításaiban olyan eszmét láttak, ami közelebb áll a pietizmushoz, mint a katolicizmushoz. Ezért August Hermann Francke, az egyetem teológiaprofesszora azt a vélt tűzte maga elé, hogy olyan pietista egyházi személyeket képezzen Kelet- és Délkelet-Európa számára, akik az orosz ortodox lakosságot is képesek befolyásolni a pietizmus szellemében. A hallei pietizmusnak sikerült érzékelhető hatást gyakorolni az orosz társadalomra. A hallei képzésű Laurentius Blumentrost 1716-tól részt vett az Orosz Tudományos Akadémia megalapításában és annak első elnöke lett. Ebben a minőségében is sokoldalú kapcsolatokat épített ki Oroszország-szerte, munkatársai még Szibériába is eljutottak, és orvosként, házitanítóként, papként és hivatalnokokként tevékenykedtek. Narva, Asztrahán és Tobolszk városokban hallei mintára árvaházakat hoztak létre.Scientia halensis. Wissenschaftsjournal der Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg, 1/98, S. 30–31.
Az újkor elejétől 1866-ig Poroszország és Ausztria voltak a vezető hatalmak a német nyelvű államok között. Ezt a korszakot a német vagy porosz–osztrák dualizmus korának is hívják a német történészek. Vetélkedésük jó lehetőséget nyújtott a diplomáciai lavírozásra az I. Pétert követő orosz cárok számára. A 18. század nagy európai háborúiban, a lengyel és az osztrák örökösödési háborúban, valamint a hétéves háborúban Oroszország Franciaország és Ausztria mellé állt a terjeszkedő Poroszországgal szemben. Ez a szövetség győzelmet aratott Poroszország felett, amit tulajdonképpen csak Erzsébet orosz cárnő halála mentett meg a teljes vereségtől. Az új cár, az eredetileg kieli születésű Karl Peter Ulrich von Holstein-Gottorp herceg, akiből III. Péter orosz cár lett, poroszbarát érzelmű volt, és azonnal különbékét kötött II. Frigyes porosz királlyal. Az orosz Romanov-dinasztia ettől kezdve Holstein–Gottorp–Romanov-háznak is nevezhető. A 18. század egyik legjelentősebb orosz abszolút uralkodója, II. Katalin cárnő is túlnyomórészt német származású volt. Az oroszországi uralkodó dinasztián belüli német szál mellett számos magas rangú udvari tisztviselő is német volt, mint Burkhard Christoph von Münnich szász hadmérnök, akiből az Orosz Birodalom grófja és az orosz cári hadsereg főparancsnoka, sikeres hadvezér lett.
Az egységes Németország létrejöttétől az első világháborúig