A Tompa Mihály Emlékház a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Keleméren található. A Tompa Mihály Emlékbizottság nevében működő múzeumbaráti kör hozta létre 1963-ban.

Tompa Mihály 1849–1851 között volt káplán Keleméren. A kápláni lakban, a mai emlékházban élt. Itt születtek nagy hatású allegorikus versei: A gólyához és A madár fiaihoz, és a falu visszafelé olvasott nevéből alkotott Rém Elek álnevet használta a legtöbbet. bélyegkép|jobbra|150px|Tompa Mihály

Az emlékházzá átalakított káplánlakás a költő egykori alkotó műhelye volt. Az „Összezúzott lant” című állandó kiállítással várja a látogatókat.„Összezúzott lant” - Tompa Mihály emlékkiállítás Museum.hu Az emlékház a középkori eredetű református műemléktemplom közelében található.

A kiállítás bélyegkép|jobbra|225px|Az emlékház és a középkori eredetű református műemléktemplom Az emlékház elsősorban Tompa Mihály személyét és személyes emlékeit, valamint irodalmi és egyházi kapcsolatait igyekszik feleleveníteni. A kiállítás előterében megelevenedik a korabeli Kelemér és környéke. A belső tér pedig részletesen ismerteti a költő keleméri éveit, az itt született alkotásait. Mindezek három fő tevékenység köré csoportosulnak: bélyegkép|jobbra|225px|Az Országos Kéktúra igazolópontja (2022) Magánéleti események A Bejéről Kelemérre való költözés. Ezután született Az én lakásom című verse, amelyben részletesen ismerteti új környezetét. A dokumentumok utalnak Tompa ügyes gazdálkodó tevékenységére is. 1849. május 1. házassága. Felesége Soldos Emília, földbirtokos család gyermeke. 1850. március 10.: első kisfiuk születése. A kisfiú halála, temetése. Felesége szülés utáni állandósuló betegeskedése. Legjobb ifjúkori barátja, Kerényi Frigyes kényszerű Amerikába vándorlása, betegsége, majd korai halála.Tompának Kerényihez írt verses levele, az emigrációval való kapcsolattartás megjelenése a magánlevelezésben. Az irodalmi élet megindulása: betiltott irodalmi lapok, kapcsolata Szilágyi Sándorral, a kor legfőbb irodalmi szerkesztőjével, Petőfi Sándor halála, az alakja körüli álhírek, Tompa Petőfi-­értékelése. Az álnéven írott versei és a Hölgyfutár poétái-ügy, melynek kapcsán Gyulai Pál – többek között – Tompa álnéven írt verseit is erősen kritizálta. Egyházi munkásság Az allegorikus példázat-jellegű egyházi beszédei, papi dolgozatai. Mindennapi papi tevékenysége: halotti beszédei, sírbeszédei, általa kiállított anyakönyvi kivonat, kapcsolata a református egyházi szervekkel és a főgondnokokkal, Szász Károllyal. Számvetése a forradalommal. Irodalmi tevékenység A „népdalai” (Piros rózsát szakasztottam..., Hűvös szél fú...)Tompának több olyan verse van, mely annyira népszerű lett, hogy sokan ma már népdalként ismerik. A Virágregék darabjainak születése. A gólyához című vers körüli eseményekA keletkezési körülményei, Tompa rendőri megfigyelése, a vers kéziratos terjedése (itt két idegen kéz másolta változat is), házkutatás, haditörvényszék elé kerülés, többszöri kassai bebörtönzés, Albrecht főhercegi kegyelemével való szabadulás, útipasszus megvonása. Más allegorikus versei (Pusztán, A madár fiaihoz, Pacsirtadal).

A Tompának tulajdonított korabeli íróasztala és széke felidézi a költő személyes terét.

A kiállítást Császtvay Tünde rendezte.

Jegyzetek

Források Tompa Mihály Emlékház - állandó kiállítás, Kelemér Idegenforgalom Kelemer.hu Magyar Irodalmi Emlékházak

További információk A Tompa Mihály Emlékház, Kelemér Utazzitthon.hu

Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye múzeumai Kategória:Személyek emlékmúzeumai