Bai Ling (白灵) (Chengdu, Kína, 1966. október 10. –) kínai származású amerikai színésznő.

Fiatalkora

Bai Ling kínai szülők gyermeke. Édesapja, Bai Yuxiang zenetanár, édesanyja, Chen Binbin táncosnő és színésznő, valamint irodalomtanár a Sichuan Universityn. Van egy nővére - Bai Jie - Kínában és egy öccse - Bai Chen - Japánban. Szülei kétszer is elváltak, majd édesanyja hozzáment egy íróhoz (Xu Chi). Ling már az általános iskolai évei alatt közel került a színészethez, iskolai darabokban lépett fel. Hároméves kötelező sorkatonai szolgálata alatt is folytatta a színészkedést a helyi színházban, de alkalomadtán nővérként is tevékenykedett.

Pályafutása

Ling 1984-ben tűnt fel először a filmvásznon a Hai tan című filmben. A Lei sa Gu Su című filmben már főszerepet játszott. 1991-ben költözött New Yorkba, hogy színészetet tanuljon. Közben a Pen Pals című filmben kapott egy kisebb szerepet 1992-ben, a Gyilkos utcák egyik epizódjában ő alakította Teri Chow-t, majd 1994-ben lehetőséget kapott Brandon Lee filmjében, A hollóban. Az 1997-es Vörös sarok című filmben övé lett a női főszerep, Richard Gere partnereként. A film az Államokban nagy sikert aratott, két díjjal is jutalmazták. Kínában viszont akkora felháborodást keltett, hogy megvonták tőle az állampolgárságot. A Wild Wild West – Vadiúj vadnyugat című akcióvígjátékban Miss East karakterét formálta meg. 1999-ben a Jodie Foster főszereplésével készült Anna és a király című romantikus történelmi drámában megkapta Tuptim figuráját. A szerep érdekében kopaszra borotváltatta a fejét. 2003-ban A Taxi 3. című vígjátékban ő volt Qiu, a csinos újságírónő, de feltűnt Sky kapitány és a holnap világa, a Dogtown urai és A káosz birodalma című filmekben is. Jason Statham Crank 2. – Magasfeszültség című akciófilmjében ő volt Ria, A Hobbitok kora fantasyban pedig Laylan. A 2013-as The Gauntlet című kalandfilm főszerepében nyújtott alakításáért ismét dicsérő kritikákat kapott, sőt, a Los Angeles Cinema Festival of Hollywoodon és a 2014-es Asians On Film Festivalon megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat is.

Filmográfia

Év Cím Szerep Magyar hang 1984 -Hai tan Lu Xiao Mei - 1985 -Lei sa Gu Su Wang Lingjuan - 1986 -Yue Yue Yue Yue - 1987 -Da xue sheng yi shi Xiao Qian - 1987 -Shan cun feng yue - 1988 -Wu qiang qiang shou Yan Hong - 1989 -Hu guang Jing Huan - 1992 -Pen Pals Sharice - 1993 Gyilkos utcákHomicide: Life on the Street Teri Chow 1994 A hollóThe Crow Myca Kocsis Mariann 1994 Halál viccesDead Funny Norriko 1995 Cosby nyomozó rejtélyeiThe Cosby Mysteries Dr. Valerie Chong 1995 Halálos hétvégeDead Weekend Amelia A 1995 NixonNixon kínai tolmács 1997 Vörös sarokRed Corner Shen Yuelin Götz Anna 1998 -Somewhere in the City Lu Lu - 1998 Angyali érintésTouched by an Angel Jean Chang 1999 -Row Your Boat Chun Hua - 1999 Anna és a királyAnna and the King Tuptim Huszárik Kata 1999 Wild Wild West – Vadiúj vadnyugatWild Wild West Miss East Tallós Rita 2000 -Chi-Chian: The Black Seed Chi-Chian - 2000 A Thornberry családThe Wild Thornberrys Mei-Mei 2000 AngelAngel Jhiera 2001 A sárkány éveThe Lost Empire Kwan Ying Tóth Ildikó 2001 Új fajThe Breed Lucy Westenra 2001 Üsd, vágd, focizzál!Shaolin Soccer Mui 2002 A kód neve: világvégeStorm Watch Skylar Németh Borbála 2002 A kötelesség áraFace Kim 2002 GyújtópontPoint of Origin Wanda Orr 2003 -Paris Linda / Shen Li - 2003 Extrém csapatThe Extreme Team RJ 2003 Jake 2.0 - A tökéletes ügynökJake 2.0 Mei Ling 2003 Taxi 3.Taxi 3 Qiu Kökényessy Ági 2004 -Gau ji Mei, a szakács - 2004 Apa lettem, kisapám!My Baby's Daddy XiXi F. Nagy Erika 2004 Extrém esetekSam gang 2 Mei 2004 Gyönyörű országThe Beautiful Country Ling 2004 Sky kapitány és a holnap világaSky Captain and the World of Tomorrow rejtélyes nő - 2004 Utál a csajShe Hate Me Oni 2005 EdmondEdmond peep show lány Pap Kati 2005 Dogtown uraiLords of Dogtown fotós 2005 NomádNomad: The Warrior Gaukhar 2005 Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszújaStar Wars: Episode III - Revenge of the Sith Senator Bana Breemu 2005 TörtetőkEntourage Li Lei 2006 -Best of Chris Isaak ? - 2006 A káosz birodalmaSouthland Tales Serpentine Törtei Tünde 2006 Egy férfi naplójaMan About Town Barbi Ling Ullmann Mónika 2007 -Shanghai Baby Coco - 2007 -The Gene Generation Michelle - 2007 Az egységThe Unit hercegnő 2007 Lost – EltűntekLost Achara 2007 Élet és halálLiving & Dying Nadia 2008 -A Beautiful Life Esther - 2008 -Dim Sum Funeral Dede - 2008 -The Hustle Han - 2008 -Toxic Lena - 2009 Crank 2. – MagasfeszültségCrank: High Voltage Ria Stefanovics Angéla 2010 -Circle of Pain Victoria Rualan - 2010 Harcosok börtöneLocked Down Guard Flores 2010 -Magic Man Samantha - 2010 -Pai mai chun tian Zhang Qian - 2010 -Petty Cash Coco - 2010 Átkos pennyThe Bad Penny Nok 2010 -The Confidant Black - 2010 -The Lazarus Papers Kyo - 2010 Országúti bordélyLove Ranch Samantha 2010-2011 -The Being Frank Show ? - 2012 A Hobbitok koraClash of the Empires Laylan 2012 Hawaii Five-0Hawaii Five-0 Esmerelda 2013 -American Girls Amanda Chen - 2013 -Game of Assassins Kim Lee - 2013 -Speed Dragon Jackie - 2014 -Blood Shed Lucy - 2014 -The Key Ida - 2015 -6 Ways To Die June Lee - 2015 -ABCs of Superheroes Galvana - 2015 -Assassin's Game testőr - 2015 -Boned a szerető - 2015 -Call Me King Li Soo - 2015 -Sacred Blood Lilly - 2015 -Samurai Cop 2: Deadly Vengeance Doggé - 2016 -Better Criminal Miss Jasmine Feng - 2016 -Beyond the Game ? - 2016 -City Limits Katrina - 2016 -Everlasting Cristiane - 2016 -Shanghai wang Madame Xin - 2017 -Call Me King Li Soo - 2017 -Maximum Impact Scanlon - 2017 -Sharknado 5: Global Swarming Mira - 2017-2018 -Barbee Rehab kínai Barbee - 2018 -Assassins Revenge Dr. Zilia Fawkes - 2018 -Dead Ringer April - 2018 -Tang ren jie tan an 2 Aaimali Kunara - 2019 -Lockdown Cherry - 2019 -Painted Beauty Biyu -

Jegyzetek

További információk

Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Kínai színészek Kategória:Kínai-amerikaiak Kategória:Kínai nők