A WTA Finals 2019 a WTA által évente megrendezett, világbajnokságnak is nevezett tenisztorna, amelyen az aktuális WTA-világranglista első nyolc helyezettje vehetett részt. A torna a versenyévad záró eseménye, amelyet 1972 óta rendeznek meg. Egyéniben ez volt a 49. verseny, a párosok ebben az évben 44. alkalommal mérkőztek. A torna jelenlegi elnevezése Shiseido WTA Finals Shenzhen, rövidítve WTA Finals, amelyet 2019–2028 között a kínai Sencsenben rendeznek meg.

A tornára az egyéni világranglista első nyolc helyezettje, valamint a páros világranglista első nyolc párja szerezhetett kvalifikációt, sérülés vagy egyéb okból távolmaradás esetén a ranglista következő helyezettje szerzett jogot a részvételre. A győztes a jelentős pénzdíjazás mellett egyéniben a Billie Jean King-trófeát, párosban a Martina Navratilova-trófeát kapja.

2019-ben a torna összdíjazása amerikai dollár volt, amely a profi tenisz eddigi legmagasabb díjazása, de korábban soha semmilyen más sportesemény győztese sem részesült ekkora pénzdíjazásban, mint ennek a tornának a győztese.

A 2019-es egyéni tornára Ashleigh Bartyval a regnáló, és még további három egykori világelső kvalifikálta magát. A nyolc versenyző közül öten nyertek már eddigi pályafutásuk során Grand Slam-tornát, összesen nyolc alkalommal. Az ez évi résztvevők közül WTA Finals-trófeával ketten, a jelenlegi címvédő Elina Szvitolina és Petra Kvitová, a 2011-es verseny győztese büszkélkedhetett.

A címvédő egyéniben az ukrán Elina Szvitolina volt, miután az előző évi döntőben 3–6, 6–2, 6–2 arányban legyőzte az amerikai Sloane Stephenst, ezzel pályafutása addigi legnagyobb sikerét elérve nyerte el a WTA 2018. évi világbajnoki címét.

A győzelmet a világelső ausztrál Ashleigh Barty szerezte meg, miután a döntőben 6–4, 6–3 arányban legyőzte a címvédő ukrán Elina Szvitolinát.

A párosok versenyére nyolc egykori páros világelső és a jelenleg regnáló mellett még három korábban hosszabb-rövidebb ideig a páros világranglistát vezető pár kvalifikálta magát. A címvédő a magyar Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic párosa volt, akik a 2018-as döntőben 6–4, 7–5 arányban legyőzték a cseh Barbora Krejčíková–Kateřina Siniaková párost. Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédték címüket, miután a döntőben 6–1, 6–3 arányban legyőzték a tajvani Hszie Su-vej és a cseh Barbora Strýcová párosát.

A magyar Babos Tímea ötödik alkalommal kvalifikálta magát párosban a tornára, ezúttal harmadszor a francia Kristina Mladenovic párjaként. Babos Tímea ezzel sorban harmadszor lett páros világbajnok, míg Mladenovic másodszor szerezte meg a trófeát. Ezzel a győzelmükkel a világranglista élén zárták a 2019-es versenyévet.

A verseny

A verseny helyszíne 2019. október 27–november 3. között a Shenzhen Bay Sports Center. Az esemény idején bemutató versenyekre is sor kerül a WTA feltörekvő csillagai (WTA Rising Star), valamint a WTA legendái (WTA Legends) részvételével.

A kvalifikáció Az egyéni versenyre az a nyolc játékos szerezhetett indulási jogot, aki az adott versenyév folyamánA női teniszben a versenyév az előző évi WTA Finals végétől a folyó évi WTA Finals kezdetéig tart. a WTA pontversenyén az előzetesen meghatározott 16 tornát figyelembe véve a legtöbb pontot szerezte. A 16 tornába az alábbiak számítottak bele: a négy Grand Slam-torna, a négy Premier Mandatory torna, az öt Premier 5 torna közül a két legjobb eredmény, valamint a többi versenyen szerzett pontok közül a hat legjobb. Ennek az úgynevezett race pontversenynek a győztese ebben az évben Ashleigh Barty lett, aki a főszponzor Porsche cégtől nyereményként a legújabb típusú Porsche személygépkocsit kapta.

A páros versenyen az év során az adott pár által elért 11 legjobb eredményt vették figyelembe. Az egyéni kvalifikáció szabályaival ellentétben a párosoknál nem volt kötelező sem a Grand Slam-tornák, sem a Premier Mandatory versenyek beszámítása.

A lebonyolítás formája Az egyéni versenyen a nyolc résztvevőt két négyes csoportba sorsolják, ahol körmérkőzést játszanak egymással. A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe. Az elődöntőben a csoportelsők a másik csoport második helyezettjével játszanak a döntőbe jutásért. A döntőt a két elődöntő győztese vívja. A párosok versenye ebben az évben – a korábbi évektől eltérően – ugyanabban a formában zajlik, mint az egyéni verseny.

A helyezések eldöntése a körmérkőzéses szakaszban A helyezések az alábbiak figyelembe vételével dőlnek el: A győzelmek száma. Ha a győzelmek száma egyenlő, akkor a mérkőzéseken nyert játszmák száma dönt. Ha ez is egyenlő, akkor két játékos holtversenye esetén az egymás elleni eredményt, ha három játékos között van holtverseny, akkor elsőként a játszmaarányt, másodikként a játékarányt veszik figyelembe.

A díjalap és a ranglistapontok A 2019. évi WTA Finals díjalapja amerikai dollár. A díjalap elosztását, valamint a versenyen szerezhető pontokat a táblázat mutatja.

+A 2019-es WTA Finals eredményei alapján szerzett ranglistapontok és díjazásEredményEgyéni pontEgyéni díjPáros pontPáros díj+Győztes1500******1500******Döntő vesztese1080******1080******Elődöntő vesztese750******750******Körmérkőzéses szakaszbangyőzelmenként250250 Körmérkőzéses szakaszbanvereségenként125 – 125 –Startpénz–3 mérkőzés=2 mérkőzés=1 mérkőzés= – 3 mérkőzés=2 mérkőzés=1 mérkőzés=Tartalékokdíjazása–2 mérkőzés=1 mérkőzés=0 mérkőzés=–2 mérkőzés=1 mérkőzés=0 mérkőzés= Megjegyzések:+ A párosok esetében a megadott díjak páronként értendők.A startpénz és a tartalékok részére biztosított díjazás a lejátszott mérkőzések számától függően került kiosztásra, függetlenül a mérkőzésen elért eredménytől.

*Ha a körmérkőzéses szakaszban mindhárom mérkőzést megnyerte.**Ha a körmérkőzéses szakaszban két mérkőzést nyert.***Ha a körmérkőzéses szakaszban egy mérkőzést nyert.

A kvalifikációt szerzett versenyzők Egyéni #VersenyzőPontVersenyKvalif. dátum1 Ashleigh Barty647614szeptember 9.2 Karolína Plíšková531518szeptember 15.3 Ószaka Naomi524616október 4.4 Simona Halep496216október 2.5 Bianca Andreescu4942 12 október 2.6 Petra Kvitová440116október 7.7 Belinda Bencic412024október 19.8 Elina Szvitolina399521október 14.

Szeptember 9-én Ashleigh Barty elsőként kvalifikálta magát a WTA Finals versenyébe. Ezen a napon vette vissza a világranglista vezetését is Ószaka Naomitól. Karolína Plíšková szeptember 15-én a Zhengzhou Open megnyerése után ért el annyi pontot, amellyel biztosította a részvételét. Október 2-án Simona Halep és Bianca Andreescu kvalifikálta magát. Október 4-én ötödikként Ószaka Naomi pontszáma érte el a kvalifikációs határt. Hozzájuk csatlakozott hatodikként október 7-én Petra Kvitová, aki hetedszer résztvevője az évvégi világbajnokságnak. A címvédő Elina Szvitolina október 14-én kvalifikálta magát a tornára. A torna nyolcadik résztvevőjének helyére az utolsó pillanatig nyílt volt a verseny Belinda Bencic és Kiki Bertens között, amely Bencic javára akkor dőlt el, amikor bejutott a Kremlin Cup döntőjébe (amit aztán meg is nyert).

Ashleigh Barty, Bianca Andreescu és Belinda Bencic első alkalommal kvalifikálta magát a WTA Finals egyéni versenyére.

A tartalékok: Kiki Bertens és Sofia Kenin volt. Mindkettejük játékára sor került: Ószaka Naomi vállsérülése miatt Kiki Bertens, míg Bianca Andreescu térdsérülése miatt Sofia Kenin kapott játéklehetőséget.

A győzelmet a világelső ausztrál Ashleigh Barty szerezte meg, miután a döntőben legyőzte a címvédő ukrán Elina Szvitolinát.

Egymás elleni eredmények {| class="wikitable" style="text-align:center;" |+ Egymás elleni eredmények a versenyig (egyéni) ! !! Versenyző!! Barty!! Plíšková!! Ószaka!! Halep!! Andreescu!! Kvitová!!Bencic!!Szvitolina!! Össz. !! Idei eredm. |- | 1||align=left | Ashleigh Barty||bgcolor=#DCDCDC| ||3–2||2−2||1−3||0−0||2−4||0−0||0−5||8–16||52–11 |- | 2||align=left | Karolína Plíšková||2−3|| bgcolor=#DCDCDC| ||2−2||3–7|| 0−1||1–3||0−1||5−3||13–20||50–15 |- | 3||align=left | Ószaka Naomi||2–2||2−2|| bgcolor=#DCDCDC| ||1−4||1−0||1–0||1–3||3–3||11–14||39–11 |- | 4||align=left | Simona Halep||3−1||7–3|| 4−1|| bgcolor=#DCDCDC| ||0−0||3–1||2−2||5−4||24–12||44–15 |- | 5||align=left | Bianca Andreescu||0−0||1−0||0−1||0−0|| bgcolor=#DCDCDC| ||0−0||1−0||1–0||3–1||48–5 |- | 6||align=left | Petra Kvitová||4−2 ||3−1 || 0−1 || 1−3 || 0−0 || bgcolor=#DCDCDC| ||4−1||7−2||19–10 ||37–13 |- | 7||align=left | Belinda Bencic||0−0||1−0||3–1||2−2||0–1||1−4|| bgcolor=#DCDCDC| ||2−1||9–9||44–20 |- | 8||align=left | Elina Szvitolina|| 5−0||3–5||3−3||4−5||0−1||2–7||1–2||bgcolor=#DCDCDC| ||18–23||35–21

A csoportmérkőzések Alt = helyettesítő r = feladta

Vörös csoport

*A szabályok szerint a feladott mérkőzés 2–0 arányú győzelemként lett jóváírva Belinda Bencic számára.

Lila csoport

*A szabályok szerint a feladott mérkőzés 2–0 arányú győzelemként lett jóváírva Karolína Plíšková számára.

Döntők

A párosok versenye #VersenyzőkPontVersenyKvalif. dátuma1 6057 11 szeptember 9.2 5490 13 szeptember 2.3 5211 10 szeptember 23.4 4635 21 szeptember 30.5 4145 20 október 7.6 4000 11 október 14.7 3920 13 október 7.8 3895 15 október 14.

Elsőként szeptember 2-án Hszie Su-vej és a páros világelső Barbora Strýcová kvalifikálta magát az év végi világbajnokság mezőnyébe. Egy héttel később követte őket Elise Mertens és Arina Szabalenka párosa, akik a US Open megnyerésével lépték át az indulási jogosultságot jelentő ponthatárt. Harmadikként szeptember 23-án a címvédő Babos Tímea–Kristina Mladenovic páros immár harmadszor is bejutott a legjobb nyolc páros közé. Szeptember 30-án őket követte Gabriela Dabrowski és Hszü Ji-fan párosa, majd egy héttel később, október 7-én a kínai Csan testvérpár, Csan Hao-csing és Latisha Chan, valamint Samantha Stosur és Csang Suaj csatlakozott hozzájuk. A mezőny október 14-én vált teljessé, amikor a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Barbora Krejčíková–Kateřina Siniaková páros a Linzben aratott győzelmük után, valamint az Anna-Lena Grönefeld–Demi Schuurs páros is annyi világranglista pontot szerzett, amelyet más páros már nem tudott túlszárnyalni.

A mezőnyben nyolc játékos is állt rövidebb-hosszabb ideig a páros világranglista élén, és párosként is négy olyan páros található a mezőnyben, akik együtt vezették a világranglistát.

Ebben az évben a párosok versenye ugyanolyan rendszerben zajlik, mint az egyéni verseny, azaz a nyolc páros két négyes csoportban körmérkőzést vívott, majd a csoportok első két helyezettje játszott kieséses alapon egymás ellen az elődöntőben.

A tornát ebben az évben is a magyar Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic párosa nyerte, miután a döntőben 6–1, 6–3 arányban legyőzték a tajvani Hszie Su-vej és a cseh Barbora Strýcová párosát, és ezzel megvédték világbajnoki címüket. Babos Tímea sorban harmadszor szerezte meg a trófeát, amely eddig csak Martina Navratilovának sikerült.

A párosok egymás elleni eredményei {| class="wikitable" style="text-align:center; font-size:90%" |+ Egymás elleni eredmények a versenyig (páros) ! !! Versenyző!!MertensSzabalenka!!HszieStrýcová!! BabosMladenovic!!DabrowskiHszü!! CsanChan!!KrejčíkováSiniaková!!StosurCsang!!GrönefeldSchuurs!! Össz. !! Idei eredm. |- | 1||align=left |||bgcolor=#DCDCDC| ||1–1||1−1||2−0||1−0||1−1||1−0||1−0||8–3||29–8 |- | 2||align=left |||1–1||bgcolor=#DCDCDC| ||1−0||3−0||2−1||0–0||1–0||2–0||10–2||28–8 |- | 3||align=left |||1−1|| 0−1||bgcolor=#DCDCDC| ||1–0|| 0−0||2–0||2−1||0−0||6–3||23–7 |- | 4||align=left |||0−2||0–3|| 0−1|| bgcolor=#DCDCDC| ||0−1||2–0||1−1||0−1||3–9||33–19 |- | 5||align=left |||0−1||1−2||0−0||1−0|| bgcolor=#DCDCDC| ||0−2||1–1||2–3||5–9||40–16 |- | 6||align=left |||1−1 ||0−0 || 0−2 || 0−2 || 2−0 || bgcolor=#DCDCDC| ||0−1||2−0||5–6 ||23–10 |- | 7||align=left |||0−1||0−1||1–2||1−1||1–1||1−0|| bgcolor=#DCDCDC| ||0−0||4–6||20–12 |- | 8||align=left ||| 0−1||0–2||0−0||1−0||3−2||0–2||0–0||bgcolor=#DCDCDC| ||4–7||29–17

A párosok csoportmérkőzései Vörös csoport

Lila csoport

Párosok döntői

Jegyzetek

Források 2019 WTA Official Rulebook (Hivatalos WTA szabálykönyv 2019-re) Hivatalos honlap