Vincze Ottó (eredeti neve: Winkelhoffer Ottó) (Visegrád, 1906. július 9. – Budapest, 1984. augusztus 14.) kétszeres Erkel Ferenc-díjas (1954, 1957) magyar zeneszerző, karnagy. Innocent-Vincze Ernő (1903–1978) magyar drámaíró, librettista, dalszövegíró, dramaturg testvére.
Életpályája Szülei: Vincze (1911-ig Winkelhoffer) Antal mérnök és Roediger Kamilla voltak. 1922–1929 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult, ahol Siklós Albert oktatta. 1928-tól a felszabadulásig színházi karnagy és karmester volt. 1939–1942 között az állástalan zenészeket tömörítő Melles Béla-zenekart vezényelte. 1943–1945 között a Magyar Rádiónál dolgozott karmesterként és zeneszerzőként. 1945-ben az Igazolóbizottság feddésre ítélte, így a Rádiótól mennie kellett. 1946–1949 között a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott. Egy évadon át az Állami Bányász Színháznál (1949–1950), ezután az Úttörő Színháznál és Ifjúsági Színháznál dolgozott művészeti vezetőként 1950–1957 között. 1957–1960 között a Budapesti Operettszínház, majd 1961–1966 között a Petőfi Színház zenei vezetője és karnagya volt.
Az 1953-ban megrendezett II. Zenei Plénum keretében a Budapesti Operettszínházban bemutatták daljátékát (Boci-boci tarka), amellyel nagy sikert aratott. Sok filmzenét, komoly és könnyed jellegű dalokat írt zenekarra. Műveiből 8 hanglemez készült.
Sírja a Farkasréti temetőben található (26/1-3-6).
Színházi munkái Zeneszerzőként A Boci boci tarka c. operett tartalom-ismertetője a Juventus Rádió műsorában
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 18. Mikszáth Kálmán: Havasi szerelem (Farkas a havason) (1951-1952, 1963) Csizmarek Mátyás: Boci-boci tarka (1953-1954) Szigligeti Ede: Párizsi vendég (1955-1957, 1962) Tudorovszkaja-Metalnyikov: Tündér Heléna (1957) Barabás-Semsei: Budai kaland (1962) Móra Ferenc: Aranyszőrű bárány (1963) Karmesterként A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 28.
Babay József: Csodatükör (1937) Zerkovitz Béla: Csókos asszony (1947) Szirmai Albert: Alexandra (1947) Rossini: Sevillai borbély (1948) Jacobi Viktor: Leányvásár (1948) Strauss: Cigánybáró (1948) Strauss: Denevér (1948) Nóti Károly: Nyitott ablak (1948) Planquette: Rip van Winkle (1948) Scserbacsov: Dohányon vett kapitány (1949) Hervé: Nebáncsvirág (1949, 1959) Romasov: Mindenkivel megtörténik (1953) Török Tamás: Az eltüsszentett birodalom (1953) Heltai Jenő: Szépek szépe (1955)
Babay József: Három szegény szabólegény (1956) Kerekes János: Kard és szerelem (1957) Eisemann Mihály: Bástyasétány 77. (1958) Lajtai Lajos: Három tavasz (1958) Garinei-Giovannini: Római vasárnap (1960) Lane: Szivárványvölgy (1960) Burkhard: Tüzijáték (1961) Molnár Ferenc: Az üvegcipő (1962) Karinthy-Aszlányi: A hét pofon (1962) Molnár Ferenc: Liliom (1963)
Filmjei
Zeneszerzőként Sertéstenyésztés Magyarországon (1936) A magyar villamosipar (1938) Falu végén kurta kocsma (1939) Látta-e már Budapestet télen? (1940) (zenei vezető is) Élő fonál (1940) (zenei vezető is) A kis balta (1940) A munka akrobatái (1939-1940) (zenei vezető is) András (1941) A beszélő köntös (1941) Az ördög nem alszik (1941) Kárpátalja zöldaranya (1941) Estélyi ruha kötelező (1942) (zenei összeállító is) Őrségváltás (1942) Jelmezbál (1942) A harmincadik… (1942) Jómadár (1943) Szerencsés flótás (1943) Sári biró (1943) Fény és árnyék (1943) Futótűz (1944) Idegen utakon (1944) A molnár, a fia, meg a szamár (1944) Napfeljötte (1946) Állatkerti séta (1951) Artistavizsga (1952) Sport és egészség (1952) Életmentő vér (1953) Sportoló fiatalok (1953) Országjáró úttörők (1953) Tájékozódás a szabadban és a térkép alapfogalmai (1953) Liliomfi (1954) Láthatatlan ellenségeink (1954) A 9-es kórterem (1955) Gábor diák (1955) Bányatűz (1955) Mi történt egy tavaszi vasárnapon? (1956) A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig (1956) Nehéz kesztyűk (1957) Egyiptomi útijegyzetek (1957) Párizsi tavasz (1957) Cimborák I-II. (1958-1960) A lápvilág titkaiból (1958) Vadmadarak házatáján (1959) Alázatosan jelentem (1960) A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960) Néma romok (1961) Az aranyember (1962) A barna legényke (1964) Tüskevár (1967)
Zenei vezetőként Tiszavirág (1939) Magyar Feltámadás (1939) Tökéletes férfi (1939) Áll a bál (1939) Az utolsó Vereczkey (1939) Karosszék (1939) A miniszter barátja (1939) Bercsényi huszárok (1939) Mátyás rendet csinál (1939) Sok hűhó Emmiért (1940) A szerelem nem szégyen (1940) Jöjjön elsején! (1940) Férjet keresek (1940) Egy csók és más semmi (1941) Néma kolostor (1941) Szűts Mara házassága (1941) Ne kérdezd ki voltam (1941) Kölcsönkért férjek (1941) Fráter Loránd (1942) Keresztúton (1942) Halálos csók (1942) Bajtársak (1942) Vihar után (1944) (zenei összeállító is) Tűzkeresztség (1952) Az eltüsszentett birodalom (1956) Csigalépcső (1958) Szent Péter esernyője (1958) Sok hűség semmiért (1966) A varázsló (1969) Zenés TV Színház (1973-1984)
Díjai Erkel Ferenc-díj (1954, 1957)
Jegyzetek
Források Ábel Péter: Új Filmlexikon 2. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. 633. old.
Hangosfilm.hu Nemzeti Örökség Intézete
További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985 Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. [Budapest.], Athenaeum 2000 Kiadó, 2000 Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Bp., Kossuth, 1981 Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979 Könnyűzenei lexikon. Szerkesztette: Sebők János-Szabó Béla. Budapest, Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987 Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965 Mudrák József – Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006
Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Visegrádiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek