A Rufidzsi deltájában vívott csata egy a Német Kelet-Afrika területén a német Königsberg könnyűcirkáló és az őt támogató partvédelmi alakulatok illetve egy erős brit tengeri kötelék közötti összecsapás-sorozat volt 1914. október 31. és 1915. július 11. között. A brit próbálkozások a folyótorkolatban blokád alá vont német cirkáló semlegesítésére nyolc hónap után sikerrel jártak és annak elsüllyedésével értek véget.
Előzmények Az első világháború kitörésekor az Indiai-óceán térségében a Königsberg könnyűcirkáló volt az egyetlen olyan német hadihajó, mely alkalmas volt kereskedelmi háború folytatására. Az Ádeni-öbölben majd a Madagaszkár környéki vizeken vezetett portyái azonban nem voltak sikeresek, mivel mindössze egyetlen kereskedelmi hajót sikerült elfognia. Az ellátási nehézségek miatt ellátóhajójával, a Somalival együtt kénytelen volt visszatérni Német Kelet-Afrikába, ahol a Rufidzsi folyó korábban nagyobb hajók számára hajózhatatlannak vélt deltatorkolatában szándékozott a készleteit feltölteni és a szükséges karbantartásokat elvégeztetni. Innen kiindulva hajtotta végre a rajtaütését Zanzibáron, melynek során elsüllyesztette a brit Pegasus cirkálót. Ezután visszatért a torkolatba, ahol a cirkáló hajtóműveit meg akarták javítani. Kikerülendő a brit Fokföldi Hajóraj maradék cirkálóinak blokádját, az elhasználódott alkatrészeket szárazföldi úton küldték Daressalamba a javításhoz.
A zanzibári csata hírére a Vörös-tengerről Kelet-Afrika partjaihoz vezényelték a Chatham, az indiai csapatszállítmányokat kísérő Dartmouth, majd a Földközi-tengeren állomásozó Weymouth könnyűcirkálókat, melyek mindegyike modernebb és erősebb fegyverzetű volt a Königsbergnél. Az indiai csapatszállítmányok biztosítására helyettük a régi Ocean és Goliath csatahajókat rendelték. A Fox könnyűcirkálót Mombasában tartották vissza, míg az ide érkező indiai csapatok be nem érkeztek. A német cirkáló eltűnése nagy aggodalmat váltott ki, mivel tartottak attól, hogy bármikor támadást intézhet valamelyik csapatszállítmány vagy a kereskedelmi hajóforgalom ellen. Szeptember 30-tól kezdve a térségbe érkező könnyűcirkálók folyamatosan kutattak a Königsberg után a kikötőkben és öblökben.
A Königsberg a tartózkodási helyét mindenképpen titokban akarta tartani és az ellenség megtévesztésére mindenekelőtt a rádióforgalmazást igyekezett felhasználni. Ehhez a Möwe mérőhajó rádióállomásával a Somalit, a korábban elfogott és elsüllyesztett City of Winchester kereskedelmi gőzhajó Marconi-készülékével a Königsberget szerelték fel, így egyszerre három rádióállomás forgalmát is szimulálni tudták. A megtévesztéshez a Königsberg mindig ugyanazt a hívójelet használva olyan jelzést adott le, amit a nyílt tengeren való találkozáskor adnak le a hajók, mint pl. irány- és időpont egyeztetés, rendelkezésre álló szénkészlet megadása.Krieg zur See (Raeder) 160. o. Eközben a jelzés erősségét és leadásának módját időnként megváltoztatták. Ilyen módon azt a benyomást keltették, hogy a Königsberg a nyílt vizeken tartózkodik és több hajót is maga mellett tart. A Königsberg megfigyelései szerint a brit cirkálók fogták ezeket a jelzéseket és továbbították őket a legközelebbi földi rádióállomások felé.A német történetírás vonatkozó részét szerkesztő Raeder pár évvel a háború után már valószínűsíti, hogy ezeket az üzeneteket Londonnak továbbították, ahol a korábban megszerzett német kódkönyvek alapján dekódolták őket. A jelzések olykor tartalmazták part menti földrajzi helyek neveit és – a német megfigyelések szerint – a riasztott cirkálók rendszerint hamar felbukkantak a megadott helyen, de nem találtak semmit.
A blokád felállítása a delta előtt bélyegkép|jobb|300px|A Chatham brit könnyűcirkáló Október 9-én a Dartmouth elfogta a portugál felségvizeken horgonyzó német Adjutant ellátóhajót. Annak kapitánya a nemzetközi jog megsértése ellen hiába tiltakozott. Tíz nappal később a Chatham már negyedszerre ellenőrizte Lindi kikötőjét és az itt átkutatott Präsident gőzöst hajózásra alkalmatlanná tette. A hajón vöröskeresztes zászló volt felvonva, de egyéb, a kórházhajók számára előírt megkülönböztető jelzése nem volt. A hajó papírjai között találtak egy feljegyzést, ami szerint szeptember közepén Ssalale közelében szenet adott át a Königsbergnek. Ez az első nyom azonban nem vezetett a britek számára eredményre, mivel a bennszülötteknél való kérdezősködés során azok az angol nyelven való kiejtés alapján nem ismerték fel a keresett települést. A Präsidenten találtak azonban térképeket is, melyeket áttanulmányozva észrevették, hogy a Rufidzsi egy szakaszára megadott vízmélységek nagyobbak az általuk ismerteknél és ezek alapján a folyó egy szakasza hajózható lehetett a Königsberg számára. Ez után a britek figyelmét felkeltette a folyótorkolat és a Chatham egyik partraszálló egysége a Ssimba-Uranga ág torkolatánál egy a németek által emberhiány miatt még meg nem szállt faluban érdeklődve szerzett tudomást a német hajó jelenlétéről a folyón. Az egyik brit tengerész egy fára felmászva meg is pillantotta előbb a Somali, majd a Königsberg lombkoronák fölé nyúló árbócait.Krieg zur See (Raeder) 161. o.Egyes brit leírások szerint a partra küldött egység előbb elüldözte a parton lévő német őrséget. Ez a történet kiszínezésének tűnik.; A német Wikipedia Königsbergről szóló cikke a parancsnok mulasztásaként említi, hogy elmulasztotta megkurtítani hajójának (hajóinak) árbócait.
A britek közeledését a Königsberg árbóckosarából és a szárazföldi állásokból is észlelték, de miután a csónakok fél órán belül visszaértek a Chathamhez, azok elfogására nem volt idő.Krieg zur See (Raeder) 161-162. o. A Chathamről azonnal rádióztak az admiralitásnak, a Fokföldi Hajóraj vezetőjének valamint az ádeni, colombói és bombayi állomáshelyeknek, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy a Königsberg jelenlétét felfedezték. A Chatham ezután lehorgonyozva maradt a deltatorkolat előtt és ide érkezett hamarosan a Dartmouth és a Weymouth is, ezzel megkezdődött a Rufidzsi-delta blokádja. Az admiralitás nyílt rádióüzenetet küldött a blokádoló erőknek, miszerint feladatuk „elsüllyeszteni vagy elpusztítani a Königsberget bármi áron” („to sink or destroy the Königsberg at any costs”). Daressalamból épp ezen a napon érkeztek meg az utolsó javításra küldött alkatrészek, így a cirkáló hamarosan ismét nyílt tengeren bevethetővé vált.
bélyegkép|jobb|300px|A Delta különítmény egyik megfigyelő állása A németek főként a deltába érkező hajók legénységéből a folyótorkolat őrzésére felállították a Delta-különítményt (Abteilung Delta) a torkolatnál ültetvénnyel rendelkező Werner Schönfeld tartalékos korvettkapitány irányításával, mely az ellenséges partraszállásokat volt hivatott megakadályozni.Krieg zur See (Raeder) 162. o. A különítmény védelmi rendszerébe bevonták a Königsberg korábban felállított megfigyelőposztjait, melyeket még a hajó érkezésekor hoztak létre. Ezen első, főként a Planet mérőhajó legénységét magában foglaló állások alapján a britek – tévesen – úgy vélték, hogy a Königsberg zátonyra futott a folyón való felhajózáskor.Krieg zur See (Raeder) 163. o.
bélyegkép|jobb|300px|A kiégett és megfeneklett Somali a Rufidzsin A britek a blokád felállítása után hozzáláttak a folyó vízmélységének méréséhez és bójákkal való megjelöléséhez, de a németek éjszakánként eltávolították ezeket. A britek erőteljes kémkedéssel igyekeztek megállapítani a német hajók pontos helyzetét és bár eközben több kémük is lebukott, sikerült információkat gyűjteniük.A brit kémek közül nagy ismertségre tett szert Pieter J. Pretorius, egy búr elefántvadász. A Dél-Afrikában élő és a Rufidzsi-deltát jól ismerő férfit 1915 januárjában kötelezték a hatóságok együttműködésre és a Königsberggel kapcsolatos információk szerzésével bízták meg. Pretorius – a brit leírások szerint legalábbis – helyi arabnak álcázva magát három kémkedési bevetésen vett részt. Állítása szerint egyik alkalommal egy a cirkálón fűtőként alkalmazott fiatalember rokonának kiadva magát még a hajó fedélzetére is feljutott, később halásznak álcázva magát végzett vízmélységméréseket a torkolatban a német partvédelmi állások közvetlen közelében. – Gaudi 262-273. o. November 1-én elsőként a Chatham vette tűz alá 15 km-es távolságból a Königsberget. A nagy lőtávolságot a hajó megdöntésével sikerült elérni. A következő napokban a két másik brit könnyűcirkáló is csatlakozott hozzá a lövetésben. A Königsberg közelében több lövedék is becsapódott, de károsodás nem érte. A Somalit ellenben sikerült a briteknek több lövedékkel is eltalálni és miután a rakterében keletkezett tüzet nem sikerült megfékezni, a szénszállító a megmentésére tett erőfeszítések ellenére végül teljesen kiégett. A Königsberg a lövegpajzsainak kialakítása miatt korlátozott hatótávolságú () ágyúival nem viszonozhatta a tüzet. A lövetés eredményességét a britek nem tudták megállapítani, mivel a mangroveerdő teljesen eltakarta.
November 3. után a Königsberg pár kilométerrel feljebb hajózott a folyón, hogy ne legyen kitéve az ellenséges tűznek. A brit tengernagyi jelentések szerint a Chatham azért nem követte, mert az 5 méteres merülésével nem tudott felhajózni a folyón.Krieg zur See (Raeder) 166. o. A valós merülése azonban 4,8 m volt – csakúgy mint a Königsbergnek, a Weymouth-é pedig csak 4,7 m, így a brit cirkálók a Zanzibáron fellelhető révkalauzok segítségével követhették volna a Königsberget a német történetírás megítélése szerint. A német térképek alapján – amiket a britek is használtak – azokon a helyeken, ahol a Königsberg tartózkodott 0,5–2 m mélységű volt a folyó. Ezek az adatok azonban az ármentes időszakokban mért átlagot mutatták és emiatt szerepelt a hivatalos brit jelentésekben rendre az, hogy a német cirkáló zátonyra futott vagy a folyó iszapjába ágyazódott. Az alacsony és magas vízállás közötti különbség azonban a Rufidzsi deltájában 2,5 m, a szökőár idején akár 4–5 m is lehetett. Ez azt jelentette, hogy a térképeken 0-0,5 m vízmélységű területek a 14 naponta visszatérő szökőár idején ha csak pár órára is, de elérhették a 4,5-5 méteres mélységet. A Königsberg ennek köszönhetően máskor szárazon lévő területek felett is áthajózhatott. Ezt a mobilitást a folyómeder alapos feltérképezése, kibójázása valamint a vízszint változásának folyamatos szemmel tartása tette lehetővé. A folyó sodrása és az árapály jelenség a folyómeder egyes részein akár 10 m mély árkokat is kivájt, főként a meredek parttal szegélyezett folyókanyarulatoknál. Ezeket a nagymélységű helyeket választották ki horgonyzóhelyül a Königsberg számára. Itt csupán pár méterrel a part menti bozótostól, mind az orr-, mind a tathorgonyt leeresztve rögzítették. Oldalról erős hajókötelekkel különösen vastag fákhoz kötötték ki a hajót. Mikor ezek a kötelek nagyon megfeszültek, gyakran tövestül kicsavarták a fákat.Krieg zur See (Raeder) 167. o.; A fákhoz való kikötés azt szolgálhatta, hogy a hajó el ne dőljön, ha elfogy alóla a víz.
A lövetések megkezdése után Looff fregattkapitány parancsot adott a folyótorkolat feljebb eső részeinek felmérésére. Ez tette lehetővé, hogy a hajó később is több alkalommal változtatni tudja a helyzetét. Két alkalommal azonban így is megfeneklett, mikor előre nem látható váratlan apály jelentkezett. Első alkalommal a hajó alacsony vízállásnál csaknem teljesen szárazon állt és teljes szén illetve lőszerkészletét el kellett távolítani róla, hogy ismét úszóképes legyen. A szerencsének volt köszönhető, hogy az egyik esetben sem sziklás vagy lejtős fenéken feneklett meg, mert akkor valószínűleg elborult volna. A felsőbb részeken, ahol az árapály már kevésbé éreztette a hatását, a cirkáló napi átlagban 16 órát töltött szárazon és ezeket az időszakokat a hajótest alsó részének szennyeződésektől való megtisztítására fordították.Krieg zur See (Raeder) 168. o.
Brit erősítések és légi felderítés