A Their Greatest Hits (1971–1975) az amerikai Eagles zenekar első válogatásalbuma, amely 1976. február 17-én jelent meg az Asylum kiadásában. Az anyagra az együttes első négy nagylemezéről válogatták össze a dalokat, amelyek 1971 és 1975 között jelentek meg korábban. A Their Greatest Hits (1971–1975) kiadása tovább fokozta az együttes sikereit, miután az amerikai Billboard 200 lista első helyére került, és öt hétig ott is maradt. Kiadásának évében 7 millió darabot adtak el belőle az amerikai piacon. A lemezre felkerült One of These Nights és Best of My Love dalok kislemezként is kelendőnek bizonyultak, mindkettő vezette a Billboard Hot 100 listáját. Ez volt az első olyan album, amelyet az RIAA platinalemezzé nyílvánított, mivel ebben az évben vezették be az Egyesült Államokban a platina kategóriát az egymillió feletti eladások után. A Billboard 1976-os év végi albumlistáján a 4. helyen szerepelt a lemez, és összesen 239 hetet töltött a Billboard 200-on.

A Their Greatest Hits (1971–1975) album elképesztő mennyiségben talált gazdára. Napjainkig 38x-os platinalemez az Egyesült Államokban, mely révén minden idők legnagyobb amerikai lemezsikerének számít. Az országban ebből az albumból vásároltak az emberek a legtöbbet a 20. század folyamán, majd Michael Jackson halála után a Thriller felülmúlta eladásokban. Az album folyamatosan fogy a boltokból, így 2018 augusztusától visszanyerte az Egyesült Államok legkelendőbb albumának címét Michael Jackson elől. 2017-ben az Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtára a Kongresszusi Könyvtár beválasztotta nemzeti nyilvántartásában, mint kulturális, történelmi és művészi szempontból jelentős tényező.

Számlista

Közreműködők Eagles Glenn Frey – gitár, ének; zongora Bernie Leadon – gitár, vokál; bendzsó, pedal steel gitár, mandolin Randy Meisner – basszusgitár, ének Don Henley – dobok, ének Don Felder – gitár a "Lyin' Eyes," "Already Gone," "One of These Nights," és "Take It to the Limit" dalokban

Produkció

Glyn Johns – producer Bill Szymczyk – producer Jim Ed Norman – vonósok hangszerelése Allan Blazek – hangmérnök Michael Braunstein – hangmérnök Howard Kilgour – hangmérnök Ed Mashal – hangmérnök Michael Verdick – hangmérnök Don Wood – hangmérnök Henry Diltz – művészeti irány, borító Glen Christensen – művészeti irány, borító Boyd Elder – művészeti irány, borító Irving Azoff – művészeti irány, borító Steve Hoffman – digitális remaszterezés Ted Jensen – digitális remaszterezés

Listás helyezések Lemezeladási lista (1976) Legjobb helyezés Billboard Canadian Albums Chart 1 New Zealand Music Chart 2 Norvégia (VG-lista) 8 Svédország (Sverigetopplistan) 31

Eladási minősítések OrszágEladási minősítésEladásAusztrália (ARIA)8x Platina560 000+Kanada (Music Canada)2x Gyémánt2 000 000+Hong Kong (IFPI Hong Kong)Platina20 000+Anglia (BPI)Platina300 000+Egyesült Államok (RIAA)38x Platina38 000 000+

Jegyzetek

Kategória:Válogatásalbumok Kategória:1976 nagylemezei Kategória:Eagles-albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:American Music Awards-győztes albumok